Megtaláltam (Andrej Kurkov: A halál és a pingvin)
könyv, 2005. április
Az elmúlt években rengetegen megkérdezték tőlem: "Miért vagy itt?" Néhány évvel ezelőtt elragadott egy érzés, egy világ. Egészen eddig nem találtam meg máshol. Az orosz realizmus számomra maga volt a tökély. Majd jött Bulgakov, aki felvette a tollat, amit hajdan ők letettek. Aztán sokáig csend. Most a XXI. században bátran kijelenthetjük ismét valaki egészen különös módon rátalált a szálra. Tovább szövi a fonalat, amit a nagy elődök elkezdtek.
A halál és a pingvin savanyú, ördögi és szellemes regény. Viktor magányosan tengeti életét egy szívbeteg királypingvin társaságában. Kettesben éldegélnek egy kétszobás lakásban. Vitya önjelölt író, aki kész megírni élete regényét, csak még nincs témája. Egy nap a szegénység küszöbén a Fővárosi lap felkéri, írja meg híres, s még élő kijevi személyek nekrológját. Busás fizetés fejében rengeteget dolgozik. Az élet úgy hozza, hogy fel kell nevelnie hirtelen jött barátjának kislányát. Szonya és nevelőnője, az alig húsz éves Nyina beköltöznek Viktor életébe. Egy nap a férfi, miután megjelenik az egyik nekrológ, rájön, hogy írásai egy bonyolult és szövevényes terv részei. A maffiaháborúk világában állandóan menekülni kényszerülő alkalmi család bemutatja az ukrán emberek életérzését. A felhasználtság, kisajátítottság, kihasználtság összes formája megjelenik. Az életük, mint egy bonyolult térkép rajzolódik ki elénk. Itt mindenki mindenkinek a bábúja, ahol nem látod a szálakat, melyeknek soha sincsen vége.
Stilisztikai szempontból az egyik legérdekesebb mű, amivel az elmúlt években találkoztam. Kronologikusan és logikusan halad előre lépésről lépésre. Minden egyes pillanatban azt hisszük, végre megtaláltuk az igazságot. Azonban rá kell jönnünk, csak egy újabb darab került elő a kirakósból. Átjár minket a sejtetés és meg nem értés furcsa keveréke. Minden egyes szereplő pozitívan van beállítva, nem lehet senkit sem gyűlölni. Ezáltal soha nem tudja az ember, ki az igazi ellenség.
A legérdekesebb résztvevő a pingvin. A történet egészéhez képest nincsen szerepe. Körülötte mindenkinek adódik funkció, ő az egyetlen, aki csak van. Ő az ukrán ember megtestesítője. Hangtalan. Néma. Totyogós. Aki azért él, hogy ne haljon meg. Az embernek rossz, ha megöl valakit, de ha életben hagyja és szenvedteti, az mindig emberségesebb. Nem tudni miért van jelen. Nem szól bele a történet egészébe, nem játszik fontos szerepet. Kis hal a cápák között.
Anno még az előkészítőn a következőket mondta a tanárnőm: "A magyar emberhez közel áll a szláv életérzés. Azonosulni tud vele." Ekkor épp Tolsztoj egyik művéről csevegtünk. Azóta majdnem eltelt százötven év, és az ember semmit nem változott. Még mindig kis halak vagyunk a nagy tengerben, és ettől ugyanúgy szenvedünk, mint előtte.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
A halál és a pingvin savanyú, ördögi és szellemes regény. Viktor magányosan tengeti életét egy szívbeteg királypingvin társaságában. Kettesben éldegélnek egy kétszobás lakásban. Vitya önjelölt író, aki kész megírni élete regényét, csak még nincs témája. Egy nap a szegénység küszöbén a Fővárosi lap felkéri, írja meg híres, s még élő kijevi személyek nekrológját. Busás fizetés fejében rengeteget dolgozik. Az élet úgy hozza, hogy fel kell nevelnie hirtelen jött barátjának kislányát. Szonya és nevelőnője, az alig húsz éves Nyina beköltöznek Viktor életébe. Egy nap a férfi, miután megjelenik az egyik nekrológ, rájön, hogy írásai egy bonyolult és szövevényes terv részei. A maffiaháborúk világában állandóan menekülni kényszerülő alkalmi család bemutatja az ukrán emberek életérzését. A felhasználtság, kisajátítottság, kihasználtság összes formája megjelenik. Az életük, mint egy bonyolult térkép rajzolódik ki elénk. Itt mindenki mindenkinek a bábúja, ahol nem látod a szálakat, melyeknek soha sincsen vége.
Stilisztikai szempontból az egyik legérdekesebb mű, amivel az elmúlt években találkoztam. Kronologikusan és logikusan halad előre lépésről lépésre. Minden egyes pillanatban azt hisszük, végre megtaláltuk az igazságot. Azonban rá kell jönnünk, csak egy újabb darab került elő a kirakósból. Átjár minket a sejtetés és meg nem értés furcsa keveréke. Minden egyes szereplő pozitívan van beállítva, nem lehet senkit sem gyűlölni. Ezáltal soha nem tudja az ember, ki az igazi ellenség.
A legérdekesebb résztvevő a pingvin. A történet egészéhez képest nincsen szerepe. Körülötte mindenkinek adódik funkció, ő az egyetlen, aki csak van. Ő az ukrán ember megtestesítője. Hangtalan. Néma. Totyogós. Aki azért él, hogy ne haljon meg. Az embernek rossz, ha megöl valakit, de ha életben hagyja és szenvedteti, az mindig emberségesebb. Nem tudni miért van jelen. Nem szól bele a történet egészébe, nem játszik fontos szerepet. Kis hal a cápák között.
Anno még az előkészítőn a következőket mondta a tanárnőm: "A magyar emberhez közel áll a szláv életérzés. Azonosulni tud vele." Ekkor épp Tolsztoj egyik művéről csevegtünk. Azóta majdnem eltelt százötven év, és az ember semmit nem változott. Még mindig kis halak vagyunk a nagy tengerben, és ettől ugyanúgy szenvedünk, mint előtte.
Megjelent a BIT magazin II. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
