Mi ez?
hétköznapok, 2004. május
Nyár van (még nincs), vizsgaidőszak van (még az sincs), miről is írhatnék hát, mint a barátságról? S hogy hű maradhassak a rovat címéhez, természetesen a nők és férfiak barátságáról kell írnom. (Illetve erről szeretnék írni, de muszáj valamire fogni...)
Hát a barátság! Nos! Most szeretnék valami definíciót adni róla, de abba a hihetetlen helyzetbe kerültem, hogy nem vagyok erre szakmailag felkészítve, ugyanis a barátság talán az egyetlen olyan fogalom, amit a pszichológia még nem definiált, vagy legalábbis nem definiált eléggé ahhoz, hogy ez egy szerencsétlen kezdő pszichológus hallgató fejébe beivódjék. Hát ha definíciót nem is tudok... akkor most nem fogok alkotni én sem!
Menjünk inkább sorban.
Először is tekintsük a "homogén" barátságokat. Ezekkel állítólag nem szokott baj lenni – igazi érzelmekre alapozva kiállják az idő próbáját. Nagy hőstetteket visznek véghez együtt, ledöfik a sárkányt, meghódítják a Vadnyugatot, vérszövetséget kötnek, vizsgatételeket másolnak egymásnak, közösen buknak meg, együtt szidják a "Bélát", a sarki zöldségest, a gyerek óvónőjét, a politikai helyzetet... és a végén már nem emlékeznek rá, hogy melyikük anyja szülte őket. Legalábbis hallottunk már (és jó esetben van tapasztalatunk) az ilyen barátságokról, amik nők és nők, férfiak és férfiak között jönnek létre, és sokan többre becsülik a szerelemnél is. Azt mondják, tartósabb anyagból van, mert nem vegyítik bele változó anyagukat az endokrin mirigyek, a szaporodási stratégák és az evolúciós törvény-őrök sem módosítgatnak rajta annyit.
Van, aki azt állítja, ilyen csak férfiak között létezik, illetve, hogy csak az öreg nők tudnak igazi barátságot kötni, akik már nem rivalizálnak szépség és nőiesség tekintetében.
Ez csak akkor lehetne igaz, ha a férfiakra egyáltalán nem lenne jellemző a rivalizálás – de ugye senki sem akarja azt mondani, hogy nem jellemző...? Hová lennének a nagyszerű hierarchikus viszonyok (amelyek híján talán nem is lehetne hatékonyan "csapatban vadászni")?
Azt hiszem, megállapíthatjuk: mind a nők, mind a férfiak között születnek életre szóló barátságok. És vajon, a "heterogén" eseteket tekintve, létre jöhet-e férfi és nő között a szexualitástól mindenkor(!) mentes érzelmi kötés, ami kitart egy életen át?
Sok középkorú és idősebb felnőtt ordítana most fel, hogy NEM! és ebben ne is higgyetek, mert ellentétes neműek között nem létezik pusztán barátság! És sok fiatal ordítana vissza, hogy DE! igenis létezik, mert ők AKARJÁK, hogy létezzen, és az Edömér sem azért hívja fel kétnaponta a Marist, mert szexuális objektet lát benne, hanem mert élvezi a Marissal folytatott intellektuális eszmecserét, és a Jolán sem azért másolja a Tihamérnak a jegyzeteket, mert szeretné belopni magát a zsigereibe (is), hanem, mert ő az a legjobb barátja "akivel mindent megbeszélhet". Ez így nagyon érzelemmentesen hangzik – pedig nem az –, és egyáltalán nem csak a biológiáról szól. Nagyon sok fiú-lány barátság mögött vergődnek eltemetett, soha meg nem fogalmazott érzések és kívánságok, be nem vallott remények, tömény impulzusok... Na, mégsem szeretnék itt tragikussá fejlődi... Szóval...
Ismerek olyan nőt, aki már elmúlt hatvan éves, és úgy utazott végig az életén, hogy volt mellette olyan férfi útitárs, aki soha nem akarta feleségül venni vagy ágyba vinni. Ennek kimondhatatlanul örül, és "kivételezettnek" érzi magát. Tulajdonképpen érthető az öröme, mintha csak olyan felfedező lenne, aki végre talált egy idegen fajt, amely nem akarta őt sem asszimilálni, sem leigázni, s ő sem pályázott ilyen babérokra.
Az emberek általában irigylik az ilyen kapcsolatot, ebből is látszik, hogy "igény van" az ellentétes neműek közötti tisztán baráti jellegű szeretetre... Mert milyen érdekes lehet megismerni egy idegen működést úgy, hogy nem igázzuk le és nem is asszimiláljuk, de ő sem teszi velünk ezt... És ahogy az emberiséget ismerem, amit nagyon akar, azt előbb-utóbb úgyis megcsinálja...
Addig viszont mély kétkedéssel tudok csak a fiú-lány barátságokra nézni, miközben visszhangzik a fejemben anyám régi mondása ("Az egyik fél úgyis többet akar"... tudniillik, egésszé egészülni azzal a másik neművel, akit szeret.).
Más elméletek szerint a "heterogén" barátság csak akkor lehetséges, ha "már mindent kiéltek", vagyis hajdani szerelmesekből lehetnek jó barátok – akik már megtapasztalták a megtapasztalhatót egymásból –, ha képesek pozitív kapcsolatban maradni. Ha nem így volna, feltehetőleg nem létezne jó és tartós házasság... Illetve, hogy barátságokból születnek a legjobb házasságok (vagyis ők is ott kötnek ki végül...).
Akkor mi a megoldás? Ha fiúbarátom lánybarátja akarok lenni, akkor uccu neki, jól éljük ki a rejtett vágyainkat, aztán mi lehetünk a Két Semleges? Vagy ha titkolt ösztönöket vélek felfedezni a "barát" részéről, felejtsem el a tiszta szeretet illúzióját, és fogadjam el, hogy hosszú távon az igényei elnyomásával a másik úgyis csak fájdalmat él át?
Sokak szájából hallottam már, hogy inkább "megfeledkeznek" saját, más jellegű érzéseikről, tudomásul véve a "barátságot", csakhogy a szeretett nő vagy férfi (fiú vagy lány) közelében maradhassanak... Ami nekik mindent megér. Mi ez? Bölcsesség? Gyávaság?
Aki tudja a választ, lehetőleg és mindenképp, feltétlenül és halaszthatatlanul, mindenekelőtt és mindenekután értesítsen! (Köszönöm!)
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Hát a barátság! Nos! Most szeretnék valami definíciót adni róla, de abba a hihetetlen helyzetbe kerültem, hogy nem vagyok erre szakmailag felkészítve, ugyanis a barátság talán az egyetlen olyan fogalom, amit a pszichológia még nem definiált, vagy legalábbis nem definiált eléggé ahhoz, hogy ez egy szerencsétlen kezdő pszichológus hallgató fejébe beivódjék. Hát ha definíciót nem is tudok... akkor most nem fogok alkotni én sem!
Menjünk inkább sorban.
Először is tekintsük a "homogén" barátságokat. Ezekkel állítólag nem szokott baj lenni – igazi érzelmekre alapozva kiállják az idő próbáját. Nagy hőstetteket visznek véghez együtt, ledöfik a sárkányt, meghódítják a Vadnyugatot, vérszövetséget kötnek, vizsgatételeket másolnak egymásnak, közösen buknak meg, együtt szidják a "Bélát", a sarki zöldségest, a gyerek óvónőjét, a politikai helyzetet... és a végén már nem emlékeznek rá, hogy melyikük anyja szülte őket. Legalábbis hallottunk már (és jó esetben van tapasztalatunk) az ilyen barátságokról, amik nők és nők, férfiak és férfiak között jönnek létre, és sokan többre becsülik a szerelemnél is. Azt mondják, tartósabb anyagból van, mert nem vegyítik bele változó anyagukat az endokrin mirigyek, a szaporodási stratégák és az evolúciós törvény-őrök sem módosítgatnak rajta annyit.
Van, aki azt állítja, ilyen csak férfiak között létezik, illetve, hogy csak az öreg nők tudnak igazi barátságot kötni, akik már nem rivalizálnak szépség és nőiesség tekintetében.
Ez csak akkor lehetne igaz, ha a férfiakra egyáltalán nem lenne jellemző a rivalizálás – de ugye senki sem akarja azt mondani, hogy nem jellemző...? Hová lennének a nagyszerű hierarchikus viszonyok (amelyek híján talán nem is lehetne hatékonyan "csapatban vadászni")?
Azt hiszem, megállapíthatjuk: mind a nők, mind a férfiak között születnek életre szóló barátságok. És vajon, a "heterogén" eseteket tekintve, létre jöhet-e férfi és nő között a szexualitástól mindenkor(!) mentes érzelmi kötés, ami kitart egy életen át?
Sok középkorú és idősebb felnőtt ordítana most fel, hogy NEM! és ebben ne is higgyetek, mert ellentétes neműek között nem létezik pusztán barátság! És sok fiatal ordítana vissza, hogy DE! igenis létezik, mert ők AKARJÁK, hogy létezzen, és az Edömér sem azért hívja fel kétnaponta a Marist, mert szexuális objektet lát benne, hanem mert élvezi a Marissal folytatott intellektuális eszmecserét, és a Jolán sem azért másolja a Tihamérnak a jegyzeteket, mert szeretné belopni magát a zsigereibe (is), hanem, mert ő az a legjobb barátja "akivel mindent megbeszélhet". Ez így nagyon érzelemmentesen hangzik – pedig nem az –, és egyáltalán nem csak a biológiáról szól. Nagyon sok fiú-lány barátság mögött vergődnek eltemetett, soha meg nem fogalmazott érzések és kívánságok, be nem vallott remények, tömény impulzusok... Na, mégsem szeretnék itt tragikussá fejlődi... Szóval...
Ismerek olyan nőt, aki már elmúlt hatvan éves, és úgy utazott végig az életén, hogy volt mellette olyan férfi útitárs, aki soha nem akarta feleségül venni vagy ágyba vinni. Ennek kimondhatatlanul örül, és "kivételezettnek" érzi magát. Tulajdonképpen érthető az öröme, mintha csak olyan felfedező lenne, aki végre talált egy idegen fajt, amely nem akarta őt sem asszimilálni, sem leigázni, s ő sem pályázott ilyen babérokra.
Az emberek általában irigylik az ilyen kapcsolatot, ebből is látszik, hogy "igény van" az ellentétes neműek közötti tisztán baráti jellegű szeretetre... Mert milyen érdekes lehet megismerni egy idegen működést úgy, hogy nem igázzuk le és nem is asszimiláljuk, de ő sem teszi velünk ezt... És ahogy az emberiséget ismerem, amit nagyon akar, azt előbb-utóbb úgyis megcsinálja...
Addig viszont mély kétkedéssel tudok csak a fiú-lány barátságokra nézni, miközben visszhangzik a fejemben anyám régi mondása ("Az egyik fél úgyis többet akar"... tudniillik, egésszé egészülni azzal a másik neművel, akit szeret.).
Más elméletek szerint a "heterogén" barátság csak akkor lehetséges, ha "már mindent kiéltek", vagyis hajdani szerelmesekből lehetnek jó barátok – akik már megtapasztalták a megtapasztalhatót egymásból –, ha képesek pozitív kapcsolatban maradni. Ha nem így volna, feltehetőleg nem létezne jó és tartós házasság... Illetve, hogy barátságokból születnek a legjobb házasságok (vagyis ők is ott kötnek ki végül...).
Akkor mi a megoldás? Ha fiúbarátom lánybarátja akarok lenni, akkor uccu neki, jól éljük ki a rejtett vágyainkat, aztán mi lehetünk a Két Semleges? Vagy ha titkolt ösztönöket vélek felfedezni a "barát" részéről, felejtsem el a tiszta szeretet illúzióját, és fogadjam el, hogy hosszú távon az igényei elnyomásával a másik úgyis csak fájdalmat él át?
Sokak szájából hallottam már, hogy inkább "megfeledkeznek" saját, más jellegű érzéseikről, tudomásul véve a "barátságot", csakhogy a szeretett nő vagy férfi (fiú vagy lány) közelében maradhassanak... Ami nekik mindent megér. Mi ez? Bölcsesség? Gyávaság?
Aki tudja a választ, lehetőleg és mindenképp, feltétlenül és halaszthatatlanul, mindenekelőtt és mindenekután értesítsen! (Köszönöm!)
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
