Les Invasions Barbares
film, 2004. április
A South Park óta tudjuk, hogy a kanadaiakra sok mindent rá lehet kenni. Ez persze csak paródia szinten lehet igaz, mert azért az idei Oscar-díjak átadásakor az akadémikusok bizony elismerték: juharleveles szomszédaik a filmkészítéssel nem állnak hadilábon. A legjobb külföldi film kategóriában győztes Les Invasion Barbares (Barbárok inváziója) című alkotásra bátran ráaggatható az angol "thought-provoking" jelző, azaz olyan témákat érint, melyekről mindenkinek vannak gondolatai, és azok a film megtekintése után fel is fognak törni, arra késztetve a nézőt, hogy azonnal megvitassa nézeteit bárkivel, akit a közelében talál.
Ráadásul ehhez nem is kell bonyolult történet, sőt! A kiindulópont egy nagyon egyszerű, a mai korban sajnos már-már mindennaposnak nevezhető esemény: Rémy, a 60 év körüli egykori tanár halálos kórban szenved, és állapotában hirtelen nagy zuhanás következik be, így kórházba kerül. Ekkor mindössze egykori neje Louise van mellette, akivel már régóta nem élnek együtt. Rémynek két gyermeke van. Lánya az óceánt járja egy hajón, így ő nem tudja meglátogatni az apját, fia viszont – egy gazdag, sikeres bróker - az édesanya hívására Québec-be érkezik. Az apa és a fiú között hatalmas a jellembeli különbség, csak nagyon nehezen jönnek ki egymással. Mindazonáltal Sébastien mindent megtesz, hogy beteg édesapja jobb körülmények között töltse vélhetően utolsó napjait. Először is kiszabadítja a zsúfolt, puritán betegszobából, és – anyagi befolyását latba vetve – a kórház egy nyugodtabb pontjára helyezteti. Felhívja apja egykori ismerőseit, akik között barátok, volt kollégák és szeretők egyaránt találhatók. Ők, amikor csak tehetik, ott vannak a beteg mellett, hogy jobb kedvre derítsék. Sébastien egy orvos ismerőse javaslatára a heroin-terápiát is elintézi, amiben az egyik barát lánya, a drogfüggő Nathalie lesz a segítségére. Végül az utolsó néhány napra az ő közbenjárásával egy tó melletti hétvégi házba költöztetik a beteget és társaságát. A halál közeledtével Rémy és fia kapcsolata gyökeresen megváltozik.
A filmben található gondolatokat a különböző beszélgetések "szállítják". Így ismerkedhetünk meg szinte mindenkinek az élettörténtével, és világnézetével, legfőképpen Rémy-ével. Róla nagyon hamar kiderül, hogy mennyire szerette a nőket. Mindig csodálattal beszél a gyengébb nemről. Persze azért ilyenkor szexuális témák is előkerülnek, legtöbbször humorosan tálalva, és nem kerülgetve a forró kását. De hogy ne legyen egyoldalú "férfihumor" ez, a nők rendre bekapcsolódnak, és ne higgyük, hogy ők visszafogottabban fejtik ki a véleményüket! A néző ilyenkor igazán szórakoztató diskurzusok fültanúja lehet, elfeledve valójában miért is gyűlt össze ez a néhány ember. De más témák is napirenden vannak. Az őt ápoló nővérrel vallásról, és történelemről cserélnek eszmét, éjszakánként pedig a fájdalomcsökkentő drog-kúra keretén belül, Nathalie-val értekeznek az élet értelméről. E beszélgetésekben az a szép, hogy nem afféle csacska okoskodásról van szó, az elhangzottak szinte minden mondata "ül". Szó van még politikáról, és művészetekről is, e témák újfent a nagyobb táraságban merülnek fel. Miután megnéztem a filmet, az volt az érzésem, hogy jópár idézetet ki lehetne ragadni belőle, és egy-egy gondolaton akár órákat is el lehetne merengeni, annyira sokféle nézőpontból megközelíthető. Aki pedig a cím jelentésére kíváncsi: nos, amikor megnézi, rá fog jönni, hogy azt sem lehet csak egyféleképpen értelmezni.
Az illetőt, aki a műben felmerülő morális kérdésekért és a szereposztásért felelős, Denys Arcand-nak hívják. Ő a forgatókönyvíró és a rendező is egyben. Korábban már felhívta a magára a figyelmet a Decline Of The American Empire (Az amerikai birodalom hanyatlása) című filmjével, melyet a kritikusok hazáján kívül Cannes-ban is díjakkal jutalmaztak. Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás, nem véletlen, hogy 16 évvel a korábbi sikere után, ugyanezzel a szereplőgárdával kezdte meg a forgatást. Természetesen a szereplők is a régiek maradtak, azzal a nyilvánvaló különbséggel, hogy plusz másfél évtizednyi tapasztalat állt a hátuk mögött. Az, hogy a film ennyire életszerű, szerintem ennek is köszönhető. Denys Arcand fontosnak tartotta, hogy érzékeljük a karaktereiben történt változásokat, melyet olyan színészek jeleníthettek meg igazán hitelesen, akik maguk is átélték e változásokat. A fiatalok, a Sébastien-t alakító Stéphane Rousseau és a Nathalie-t játszó Marie-Josée Croze pedig elmondásuk szerint remekül beilleszkedtek a "régi családba", így aztán játékuk hasonlóan kellemes élményt nyújt.
A Les Invasion Barbares elgondolkodtató, mély témákat érintő, ugyanakkor humoros alkotás. A hazai mozikban remélhetőleg még nyár előtt látható lesz. Megtekintését mindenképp ajánlom, különösen egy vagy több fő társaságában. Ez utóbbi esetben ugyanis nemcsak a film, de talán még az azt követő kellemes beszélgetés is emlékezetes maradhat.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ráadásul ehhez nem is kell bonyolult történet, sőt! A kiindulópont egy nagyon egyszerű, a mai korban sajnos már-már mindennaposnak nevezhető esemény: Rémy, a 60 év körüli egykori tanár halálos kórban szenved, és állapotában hirtelen nagy zuhanás következik be, így kórházba kerül. Ekkor mindössze egykori neje Louise van mellette, akivel már régóta nem élnek együtt. Rémynek két gyermeke van. Lánya az óceánt járja egy hajón, így ő nem tudja meglátogatni az apját, fia viszont – egy gazdag, sikeres bróker - az édesanya hívására Québec-be érkezik. Az apa és a fiú között hatalmas a jellembeli különbség, csak nagyon nehezen jönnek ki egymással. Mindazonáltal Sébastien mindent megtesz, hogy beteg édesapja jobb körülmények között töltse vélhetően utolsó napjait. Először is kiszabadítja a zsúfolt, puritán betegszobából, és – anyagi befolyását latba vetve – a kórház egy nyugodtabb pontjára helyezteti. Felhívja apja egykori ismerőseit, akik között barátok, volt kollégák és szeretők egyaránt találhatók. Ők, amikor csak tehetik, ott vannak a beteg mellett, hogy jobb kedvre derítsék. Sébastien egy orvos ismerőse javaslatára a heroin-terápiát is elintézi, amiben az egyik barát lánya, a drogfüggő Nathalie lesz a segítségére. Végül az utolsó néhány napra az ő közbenjárásával egy tó melletti hétvégi házba költöztetik a beteget és társaságát. A halál közeledtével Rémy és fia kapcsolata gyökeresen megváltozik.
A filmben található gondolatokat a különböző beszélgetések "szállítják". Így ismerkedhetünk meg szinte mindenkinek az élettörténtével, és világnézetével, legfőképpen Rémy-ével. Róla nagyon hamar kiderül, hogy mennyire szerette a nőket. Mindig csodálattal beszél a gyengébb nemről. Persze azért ilyenkor szexuális témák is előkerülnek, legtöbbször humorosan tálalva, és nem kerülgetve a forró kását. De hogy ne legyen egyoldalú "férfihumor" ez, a nők rendre bekapcsolódnak, és ne higgyük, hogy ők visszafogottabban fejtik ki a véleményüket! A néző ilyenkor igazán szórakoztató diskurzusok fültanúja lehet, elfeledve valójában miért is gyűlt össze ez a néhány ember. De más témák is napirenden vannak. Az őt ápoló nővérrel vallásról, és történelemről cserélnek eszmét, éjszakánként pedig a fájdalomcsökkentő drog-kúra keretén belül, Nathalie-val értekeznek az élet értelméről. E beszélgetésekben az a szép, hogy nem afféle csacska okoskodásról van szó, az elhangzottak szinte minden mondata "ül". Szó van még politikáról, és művészetekről is, e témák újfent a nagyobb táraságban merülnek fel. Miután megnéztem a filmet, az volt az érzésem, hogy jópár idézetet ki lehetne ragadni belőle, és egy-egy gondolaton akár órákat is el lehetne merengeni, annyira sokféle nézőpontból megközelíthető. Aki pedig a cím jelentésére kíváncsi: nos, amikor megnézi, rá fog jönni, hogy azt sem lehet csak egyféleképpen értelmezni.
Az illetőt, aki a műben felmerülő morális kérdésekért és a szereposztásért felelős, Denys Arcand-nak hívják. Ő a forgatókönyvíró és a rendező is egyben. Korábban már felhívta a magára a figyelmet a Decline Of The American Empire (Az amerikai birodalom hanyatlása) című filmjével, melyet a kritikusok hazáján kívül Cannes-ban is díjakkal jutalmaztak. Győztes csapaton ne változtass, tartja a mondás, nem véletlen, hogy 16 évvel a korábbi sikere után, ugyanezzel a szereplőgárdával kezdte meg a forgatást. Természetesen a szereplők is a régiek maradtak, azzal a nyilvánvaló különbséggel, hogy plusz másfél évtizednyi tapasztalat állt a hátuk mögött. Az, hogy a film ennyire életszerű, szerintem ennek is köszönhető. Denys Arcand fontosnak tartotta, hogy érzékeljük a karaktereiben történt változásokat, melyet olyan színészek jeleníthettek meg igazán hitelesen, akik maguk is átélték e változásokat. A fiatalok, a Sébastien-t alakító Stéphane Rousseau és a Nathalie-t játszó Marie-Josée Croze pedig elmondásuk szerint remekül beilleszkedtek a "régi családba", így aztán játékuk hasonlóan kellemes élményt nyújt.
A Les Invasion Barbares elgondolkodtató, mély témákat érintő, ugyanakkor humoros alkotás. A hazai mozikban remélhetőleg még nyár előtt látható lesz. Megtekintését mindenképp ajánlom, különösen egy vagy több fő társaságában. Ez utóbbi esetben ugyanis nemcsak a film, de talán még az azt követő kellemes beszélgetés is emlékezetes maradhat.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
