A tizenkettes számmal egyetemben a hatos is ún. mitológiai szám, univerzális harmóniát, stabilitást és egyensúlyt szimbolizál. Kínában a hatos szám hosszú életet és égi hatalmat jelent. A hatos számnak nincs középpontja. A középkori mágiában a végzet számának tartották, a teremtő és a teremtett közötti különbözőség és ellentét megnyilvánulásának. Az ötös az elv, a hetes a megvalósulás. E kettő között foglal helyet a hatos, maga a teremtés, mert Isten hat nap alatt teremtette a világot.
A zsidó nép által használt szimbólum, a hexagram két egymásba tolt háromszögből áll. Ez az ég és a föld harmóniája, a makrokozmosz jelképe. Az idők folyamán a hatos a Fenevad, az Antikrisztus és a kísértés számává is vált. És íme a hatodik Novum Sub Sole, melynek elolvasása felruházza az olvasót minden jóval, mely ehhez a számhoz kapcsolható, pl. hat gyerek születése, hatkerekű autó beszerzése, esetleg szigorlaton nem ötös, hanem hatos érdemjegy megszerzése.
Guglebery!
Az utóbbi időben a Google (ejtsd gúgl) háza táján két igen érdekes hír röppent fel. Az egyik, hogy minden eddiginél nagyobb erőfeszítést tesznek, hogy a jelenleg több mint 10 milliárd weboldalt számláló Internetet keresztül-kasul behálózzák, értsd: kereshetővé teszik. A jelenleg használt technológiával, a Google "pókja" közel 4.3 milliárd (!) honlapot, majd 1 milliárd képet, és körülbelül ugyanennyi USENET üzenetet tart számon, azonban becslések szerint egy új technológia segítségével, amelyik az osztott rendszerekhez hasonló elven működik (BIT, 4. szám, 13. oldal) új távlatok nyílhatnak meg a közeljövőben. Egyelőre találgatások vannak csupán arról, hogy az új rendszert kifejlesztő, Kord Campbell tervezte Grub nevű programot licenszeli-e a közeljövőben a Google, avagy sem.
A másik milliárdos hír az alapítók számára inkább kedves. Alig négy esztendeje a csapat "csupán" a Webby-díj elnyerésével vetette magát észre, mára azonban az alapítók – Sergey Brin és Larry Page – csatlakoztak a dollármilliárdosok elit klubjához. A Google bevételeinek nagy részét egyébként reklámokból illetve egyéb szolgáltatásokból szerzi. A Google neve egyéb iránt a "Googol" szóból ered, mely matematikusul annyit tesz: egy darab egyes és utána száz darab nulla. Sanyi szerint még gyúrniuk kell Szergejéknek egy kicsit, amíg ezt a bűvös számot akár rubelben is elérik.
http://www.webbyawards.com
Jó év!
Mielőtt ingyen reklámot csinálna Sanyi itt az egyik legnagyobb autógumi gyártónak, rögtön bele is vágunk az egyik legérdekesebb technológiai újítás megismertetésbe. Az autóval való biztonságos közlekedés nem nevezhető lerágott csontnak, főleg az Egyesült Államokban, a világ vezető autógyártó és -használó országában nem.
Egy pár évvel ezelőtti kutatás kimutatta, hogy minden negyedik autónak, amelyik a tengerentúli utakon fut (beleértve a teherautókat és kamionokat is) egy vagy több gumiabroncsa nem rendelkezik megfelelő nyomásértékkel. Az NHTSA (National Highway Traffic and Safety Administration, nemzeti autópálya-forgalmi és biztonsági szolgálat) becslései szerint évente körülbelül 10.000 balesetet lehetne megelőzni, hogyha a jelenleg rendelkezésre álló drága, elektronikus megoldások helyett elterjedtebb lenne az autókban valamiféle figyelmeztetőrendszer.
Egyfajta megoldás lehet erre a problémára Frank Kelley (Akron Egyetem, Ohio) és Barry Rosenbaum (Omnova, egy Ohioi vegyigyár) megoldása: egy olyan gumikeverék használata, amelyik a gumi hőmérsékletének emelkedésére elváltoztatja a színét. Az alacsony nyomásértékkel rendelkező abroncsok ugyanis nagyobb felületen érintkeznek az úttal, s a megnövekedett súrlódási felület miatt hamarabb melegszenek fel, és jobban, mint az optimális nyomású abroncsok. Kelley-ék gumikeveréke a jelenlegi abroncsok peremébe építve 77 C° fölött vörösen világít, csakúgy, mint az izzó dolgok, így figyelmeztet az abroncs alacsony nyomására. A kutatókkal már több neves gyártó is tárgyal, az utakon legkorábban 3-5 év múlva találkozhatunk ezzel a megoldással.
Időkérés!
A világhírű Nature magazin 421-ik számában jelent meg a napokban az osztrák-magyar származású Krausz Ferenc fizikusprofesszor (Max Planck Társaság, München) és kollégái által publikált írás, amelyben az eddig leggyorsabb időmérő eszköz kifejlesztéséről számolnak be.
A professzor szerint az eszköz a világ leggyorsabb "stoppere", mely képes a másodperc milliomod részének milliomodának milliomodnyi mérésére. Az eszközzel elsősorban az elektronok mozgásának valósidejű követése, illetve kémiai reakciók irányítása a cél. Amíg a mai, modern mikroszkópokkal az atomot "nyugalmi" állapotban tudják megfigyelni, az új találmánnyal a villámgyorsan végbemenő strukturális változásokat is tudják követni. Az osztrák illetve német tudósok által kifejlesztett eljárásnak még a lényegét is bonyolult lenne leírni, nagyjából pillanatfelvételek készítéséről van szó, melyeket egymás mellé rakva rekonstruálható, mi is zajlik az atomokban. A még mindig kíváncsi, angolul jól tudó érdeklődök az alábbi holnapon megtekinthetik a teljes cikket:
http://www.nature.com/cgi-taf/DynaPage.taf?file=/nature/journal/v421/n6923/full/nature01414_fs.html
Ahogyan a professzor úr fogalmazott: egy másodperc nekünk olyan, mint egyetlen perc hosszúsága az Univerzum születése óta.
George, Best!
Ezúttal nem az egykor világhírű manchesteri focistáról, George Bestről, hanem a sokkal ismertebb, de szintén ellentmondásos dzsórdzsról, májkölről lesz szó. Történt a minap ugyanis, hogy az egykori Wham! együttes frontembere egy, a BBC Radio1-nek adott interjúban bejelentette: nem kíván több lemezt kiadni. Legalábbis bolti értékesítésre nem jelentet meg új szerzeményeket, melynek okairól is beszélt. Michael – állítása szerint – elég pénzt keresett már karrierje során ahhoz, hogy ne kelljen megélhetési énekessé válnia, ezért újonnan írt dalai mostantól az Interneten lesznek elérhetők, mégpedig bárki számára ingyenesen. A 40 esztendős énekes döntését a következőkkel indokolta: "Egyrészt levesz a vállamról egy hatalmas terhet, mivel úgy éreztem, hogy az 1-2 évente, szinte kötelezően kiadandó dalok gyűjteménye elviselhetetlen nyomásként nehezedik rám. Másrészt, a mai világban, hogyha a dolgok pénzügyi része alól kivonod magad, kevésbé leszel érdekes. Ha nem keresel senkinek pénzt, nem veszítesz senki felé semmilyen pénzt. Talán így kevésbé leszek érdekes figura a sajtó számára, bár nem állítom, hogy kevésbé lennék ettől híres."
A zeneszerző, énekes illetve dalszövegíró elmondása szerint az ingyenesen letölthető számok használóinak lehetőségük lesz akármekkora pénzösszeget cserébe felajánlani, melyet különböző jótékonysági célra fordít majd. Michael elismerte: példa nélküli, hogy egy, még aktív muzsikus lemondjon a lemezei eladása utáni bevételekről, döntésétől egyébként boldogabb és hasznosabb életet remél az énekes. George Michael hatodik, és egyben utolsó fizetős albuma március 15-én jelent meg, Patience címmel.
http://www.georgemichael.com/
Kinyílik a pendrive a zsebemben!
Ki ne ismerné a fenti felkiáltás eredeti változatát? Ki ne halott volna már a svájci bicskákról, melyek tartósságukkal, funkciógazdagságukkal, és praktikumukkal méltán lettek világhírűek? Ki ne halott volna a CeBIT-ről? (Hannover, 2004. március 18-24.) És ki gondolta volna, hogy a SwissBitnek és a Victorinoxnak jut eszébe egy bugylibicskába épített flashdrive megvalósítása? Ki gondolta volna, hogy a parányi megoldás egy USB 2.0-ás szabványú, maximum 128MB-os flashdrive mellett tollat, kést, csavarhúzót, vörösen izzó ledet, ollót is magában rejt, a jelszavas védelemről nem is beszélve? És mindezek után ki gondolta volna, hogy a 64MB-os kistestvér 55 Eurót, közel 15.000 forintot fog kóstálni?!
http://www.swissbit.ch/default57c2.html?spr=2
Vogue!
A Soldam Corporation bemutatta divatos, Divat nevű legújabb SFF-jét (Small Form Factor, vagyis kis méretű PC), mellyel inkább a női felhasználók szíveit szeretnék megdobogtatni. A teljesen alumíniumból készült ház nem csak esztétikus és rendkívül könnyű (3.2 kg), de jobb hőleadást is biztosít a relatíve nagyteljesítményű rendszer számára. A polírozott előlap felső része mögött rejtőzik a kívánt optikai meghajtó, míg az alsó részében a ma már kváziszabványnak nevezhető előlapi kivezetések találhatók, úgy, mint USB, audio-kimenet, mikrofon, firewire, illetve a választott alaplaptól függően a Sony-Philips-féle digitális csatolófelület (S/PDIF). A belcsínt tekintve sincs szégyenkeznivalója a Vogue-nak, sőt! Az Intel platformot 865-ös lapkakészlettel támogató alaplapba maximálisan 3.2 GHz-es, Hyperthreadinget támogató, 800MHz-es előoldali busszal rendelkező Pentium4-est, akár 2GB, PC3200 szabványú memóriát, illetve PATA (párhuzamos ATA), vagy SATA (soros ATA) merevlemezt is installálhatunk. A gigabites hálózati csatoló, a 220W-os, zajtalan tápegység, illetve a mai divat szerint kéken világító power-, illetve HDD ledek teszik teljessé a csomagot. Méreteit tekintve valódi SFF-ről beszélhetünk, hiszen a Divat csupán 205 mm magas, 225 mm széles, és 335 mm hosszú. A termék árát látva is inkább a női vásárlók maradnának talpon, mivel a komplett konfiguráció DVD-íróval, szálítással, de processzor és memória nélkül közel 180.000 pengő magyar forintot kóstál, ami Sanyi szerint egyáltalán nem teszi majd divatossá.
Ismét eljön a gigászok kora!
A jura korszakban kihalt dínók után ismét gigászok színrelépésének lehetünk szemtanúi a következő 2-3 esztendőben. A TrendFocus nevű piackutató cég egyik vezetője, Mark Geeneen szerint ugyanis ennyi időn belül egy-egy átlagos asztali PC merevlemeze 600GB körüli lesz, míg hordozható társai be kell hogy érjék ennek a kapacitásnak a felével, de a mobiltelefonokban, PDA-kban is lesz azért 20GB szabad hely, biztos, ami biztos.
Geenen az International Disk Drive Equipment and Materials Association (IDEMA) szingapúri rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy elemzéseik alapján a jelenleg elterjedt merevlemez-technológiának nincs valódi alternatívája, az adatok tárolásának nincs költséghatékonyabb módja. Ez egyben azt is jelenti, hogy az adattároló eszközök iránti kereslet nem lankad, így az iparág látványos fejlődés elé néz az elkövetkező években.
Összehasonlításképpen a kutató elmondta, hogy bár az optikai adattárolók már jó ideje hozzáférhetőek a piacon, mégsem jelentettek kihívást a merevlemezes meghajtók számára (kapacitás, sebesség, megbízhatóság terén), míg a flash memóriát használó megoldások továbbra is rendkívül drágák. Az olyan innovatív technológiák pedig, mint a Seagate által kifejlesztett HAMR (hő segítségével történő mágneses adatrögzítés) vagy az IBM boszorkánykonyhájában megalkotott millipede még nem érettek meg a kereskedelmi bevezetésre – az előbbi 2006-ban, az utóbbi 2007-2008-ban jelenhet meg legkorábban a piacon.
Rövid távon az ún. függőleges mágneses adattárolási technológia hozhat ugrásszerű növekedést a tárolókapacitásban: e megoldás segítségével akár 1 terabit adat is tárolható egy négyzetcolnyi területen, ami egy 3,5 colos tányérra vetítve körülbelül 1 terabájt kapacitásnak felel meg. A technológiát használó első merevlemezek már az idén megjelenhetnek.
Geenen állításait igazolandó, március közepén dobta piacra a Hitachi Deskstar 7K400 jelzéssel a 400Gb-os merevlemezét, melynek érdeksége, hogy 5 db, egyenként 80Gb-os alumíniumtányért használ, adatátvitele kb. 757 Mbit/sec, és szokatlanul alacsony keresési értékkel (8.5ms) rendelkezik méretéhez képest.
http://www.pcworld.com
http://www.trendfocus.com
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu