A görög eredetű szó jelentése: embergyűlölő, a darab műfaja komédia. Már önmagában ez érdekesen hangzott és felkeltette az érdeklődésemet. Majd amikor megtudtam, hogy a Krétakör Színház előadása - mely társulat jó pár érdekes előadásának tanúja voltam már és mellékesen jó színészekben sincs hiány -, arra gondoltam, muszáj lesz megnézni!
A nézőtér még el sem csendesedett, máris "in medias res" megkezdődik az előadás. Nem gördül fel a függöny, két színész az oldalsó ajtókon bejön, és egy veszekedés közepén találjuk magunkat. A belépő hatásos, mindenki elcsendesül, és felfigyel a perpatvarra. A bevezetőben megismerhetjük a címszereplő legfőbb indokát, amiért elutasítja az embereket és szemben áll a világgal. Ez pedig nem más, mint a képmutatás. Egy olyan emberi tulajdonság, amely által a mű bármelyik korban aktuális, hát még manapság… Szerintem, ha bárkit megkérdeznénk, tudna-e olyan embert mondani - akár az ismerősei közül -, aki valamilyen hazugság vagy csalás árán került kedvezőbb helyzetbe az élet valamely területén, biztos tudna néhány példát. A színházterem viszonylag kicsi, és a szóváltás közben többször előfordul, hogy az egyik színész a nézőtér mögé sétál. Furcsa helyzet alakul ki, a színészek a nézők feje felett beszélgetnek. Az utolsó sorban ülve látom, hogy kevesen mernek megfordulni, amikor a mögöttünk levő színész beszél, mégiscsak fura, a székek eleve előre néznek, színházban az a "természetes", ha előre néz az ember. Kissé kényelmetlen érzés úgy figyelni a beszélgetést, hogy csak az egyik szereplőt látjuk, mégsem fordulok meg. Olyan érzésem van, hogy ha megfordulok, még rám szól, hogy miért nézem. Őszintén szólva én nem vagyok egy sűrűn színházba járó típus, de a krétakörös előadások ilyen és ehhez hasonló nem szokványos megoldásaik miatt is szoktak tetszeni. A komoly téma ellensúlyozása végett nagyon jó poénokkal van teletűzdelve a mű, ezzel is elősegítve, hogy ne lankadjon a nézők figyelme. Végül is komédia ez vagy mi?
Ami számomra kissé zavaró volt, azok a dalbetétek. A legtöbb esetben nem igazán tudtam hova rakni, valahogy nem illettek oda. Viszont, amit ötletesnek találtam, hogy egy új szereplő érkezését minden alkalommal az "Only you" című híres szám néhány másodpercig tartó felcsendülése jelezte. Első alkalommal még nem tudtuk, mit jelent, de utána akárhányszor felcsendült (és szerencsére ezt nem lőtték el olyan sokszor), mosolyra fakasztotta a nézőközönséget.
A cselekményt sajátos környezetbe, egy homoszexuális közösségbe helyezték. Ezáltal a darabban megjelenő morális és emberi kérdések új árnyalatokkal gazdagodnak. A másság témáját nem provokáció céljából fűzték bele a cselekménybe. Én inkább úgy éreztem, hogy a problémát próbálták megközelíteni egy másféle nézőpontból, és egyáltalán nem a melegek jogainak feszegetésére törekedtek.
A főszerepet a talán leginkább Jancsó Miklós filmjeiből ismert Mucsi Zoltán játssza. Az embergyűlölő Alceste legnagyobb hibája, hogy még a legkisebb dologban is képtelen a hazugságra. Ez a végletesség sodorja őt mindig olyan helyzetekbe, ahol éles kritikájáért és makacsságáért bűnhődnie kell. Ráadásul külső konfliktusai mellett lelki vívódásokban sincs hiány, ahogy ez a Moliére drámákban lenni szokott. Szerelme mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket ő a leginkább megvet és gyűlöl az emberekben, sőt, sejtése szerint a hűség sem tartozik az erényei közé. Szilárd, racionális gondolkodásával Alceste nem talál magyarázatot a szív kiismerhetetlen vonzalmaira. Mucsi alakítása engem meggyőzött, de az én ítéletem lehet, hogy elfogult, mivel egyike a kedvenc színészeimnek, éppúgy, mint az egyik mellékszerepet játszó Scherer Péter.
A kétórás darab bevezetője után felgördülő függöny által elénk tárul a jellegzetes, kissé eltúlzott kék-fehér-rózsaszín szoba, melyhez néhány szereplő ruhája is illeszkedik, ezzel is kihangsúlyozva a közösség jellegzetes vonásait. Természetesen, mint sok másban, a jelmezek tekintetében is egyedül a főszereplő tér el a többiektől fekete öltözékével. Egyetlen apró részletet kivéve (nem feltűnő, nekem is csak véletlenül akadt meg rajta a szemem), ez pedig a cipő sarka, amely mindenkinél piros.
Érdekes hangulatot kölcsönöz a csaknem háromszázötven éves darabnak, hogy annak ellenére, hogy átültették a mai világba, meghagyták a versben való beszédet, ezzel is több helyzetet teremtve a komikumnak.
Mizantróp sejtése az előadás vége felé beigazolódik, tudomására jut, hogy szerelme, az egyetlen ember, akihez valamilyen formában kötődött, megcsalta. Az árulás még inkább kiábrándítja az életből, melyben eddig sem sok öröme rejlett. A bűnös először tagad, majd mindent bevall, később kiderül, hogy szinte az összes szereplőt behízelgéseivel kábította, a hátuk mögött pedig kigúnyolta őket. Hogy mi hősünk válasza a hűtlenségre? Van-e még benne annyi bizalom, hogy visszafogadja szerelmét vagy elutasítja, és elmenekül ebből a világból? Inkább nem lövöm le a poént, kiderül, ha megnézitek a darabot!
Mindent összevetve komoly központi témája ellenére a Mizantróp egy elgondolkodtató, de egyben szórakoztató előadás Schilling Árpád rendezésében, egy felvonásban.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
A nézőtér még el sem csendesedett, máris "in medias res" megkezdődik az előadás. Nem gördül fel a függöny, két színész az oldalsó ajtókon bejön, és egy veszekedés közepén találjuk magunkat. A belépő hatásos, mindenki elcsendesül, és felfigyel a perpatvarra. A bevezetőben megismerhetjük a címszereplő legfőbb indokát, amiért elutasítja az embereket és szemben áll a világgal. Ez pedig nem más, mint a képmutatás. Egy olyan emberi tulajdonság, amely által a mű bármelyik korban aktuális, hát még manapság… Szerintem, ha bárkit megkérdeznénk, tudna-e olyan embert mondani - akár az ismerősei közül -, aki valamilyen hazugság vagy csalás árán került kedvezőbb helyzetbe az élet valamely területén, biztos tudna néhány példát. A színházterem viszonylag kicsi, és a szóváltás közben többször előfordul, hogy az egyik színész a nézőtér mögé sétál. Furcsa helyzet alakul ki, a színészek a nézők feje felett beszélgetnek. Az utolsó sorban ülve látom, hogy kevesen mernek megfordulni, amikor a mögöttünk levő színész beszél, mégiscsak fura, a székek eleve előre néznek, színházban az a "természetes", ha előre néz az ember. Kissé kényelmetlen érzés úgy figyelni a beszélgetést, hogy csak az egyik szereplőt látjuk, mégsem fordulok meg. Olyan érzésem van, hogy ha megfordulok, még rám szól, hogy miért nézem. Őszintén szólva én nem vagyok egy sűrűn színházba járó típus, de a krétakörös előadások ilyen és ehhez hasonló nem szokványos megoldásaik miatt is szoktak tetszeni. A komoly téma ellensúlyozása végett nagyon jó poénokkal van teletűzdelve a mű, ezzel is elősegítve, hogy ne lankadjon a nézők figyelme. Végül is komédia ez vagy mi?
Ami számomra kissé zavaró volt, azok a dalbetétek. A legtöbb esetben nem igazán tudtam hova rakni, valahogy nem illettek oda. Viszont, amit ötletesnek találtam, hogy egy új szereplő érkezését minden alkalommal az "Only you" című híres szám néhány másodpercig tartó felcsendülése jelezte. Első alkalommal még nem tudtuk, mit jelent, de utána akárhányszor felcsendült (és szerencsére ezt nem lőtték el olyan sokszor), mosolyra fakasztotta a nézőközönséget.
A cselekményt sajátos környezetbe, egy homoszexuális közösségbe helyezték. Ezáltal a darabban megjelenő morális és emberi kérdések új árnyalatokkal gazdagodnak. A másság témáját nem provokáció céljából fűzték bele a cselekménybe. Én inkább úgy éreztem, hogy a problémát próbálták megközelíteni egy másféle nézőpontból, és egyáltalán nem a melegek jogainak feszegetésére törekedtek.
A főszerepet a talán leginkább Jancsó Miklós filmjeiből ismert Mucsi Zoltán játssza. Az embergyűlölő Alceste legnagyobb hibája, hogy még a legkisebb dologban is képtelen a hazugságra. Ez a végletesség sodorja őt mindig olyan helyzetekbe, ahol éles kritikájáért és makacsságáért bűnhődnie kell. Ráadásul külső konfliktusai mellett lelki vívódásokban sincs hiány, ahogy ez a Moliére drámákban lenni szokott. Szerelme mindazon tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket ő a leginkább megvet és gyűlöl az emberekben, sőt, sejtése szerint a hűség sem tartozik az erényei közé. Szilárd, racionális gondolkodásával Alceste nem talál magyarázatot a szív kiismerhetetlen vonzalmaira. Mucsi alakítása engem meggyőzött, de az én ítéletem lehet, hogy elfogult, mivel egyike a kedvenc színészeimnek, éppúgy, mint az egyik mellékszerepet játszó Scherer Péter.
A kétórás darab bevezetője után felgördülő függöny által elénk tárul a jellegzetes, kissé eltúlzott kék-fehér-rózsaszín szoba, melyhez néhány szereplő ruhája is illeszkedik, ezzel is kihangsúlyozva a közösség jellegzetes vonásait. Természetesen, mint sok másban, a jelmezek tekintetében is egyedül a főszereplő tér el a többiektől fekete öltözékével. Egyetlen apró részletet kivéve (nem feltűnő, nekem is csak véletlenül akadt meg rajta a szemem), ez pedig a cipő sarka, amely mindenkinél piros.
Érdekes hangulatot kölcsönöz a csaknem háromszázötven éves darabnak, hogy annak ellenére, hogy átültették a mai világba, meghagyták a versben való beszédet, ezzel is több helyzetet teremtve a komikumnak.
Mizantróp sejtése az előadás vége felé beigazolódik, tudomására jut, hogy szerelme, az egyetlen ember, akihez valamilyen formában kötődött, megcsalta. Az árulás még inkább kiábrándítja az életből, melyben eddig sem sok öröme rejlett. A bűnös először tagad, majd mindent bevall, később kiderül, hogy szinte az összes szereplőt behízelgéseivel kábította, a hátuk mögött pedig kigúnyolta őket. Hogy mi hősünk válasza a hűtlenségre? Van-e még benne annyi bizalom, hogy visszafogadja szerelmét vagy elutasítja, és elmenekül ebből a világból? Inkább nem lövöm le a poént, kiderül, ha megnézitek a darabot!
Mindent összevetve komoly központi témája ellenére a Mizantróp egy elgondolkodtató, de egyben szórakoztató előadás Schilling Árpád rendezésében, egy felvonásban.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
