Magyar Vándor
film, mozi, történelem, 2004. február
Eljött az alkalom, hogy végre egy magyar filmről készült kritika is helyet kap a BIT hasábjain. A szóban forgó alkotásról valamilyen formában már valószínűleg mindannyian hallottatok, sőt, bizonyosan nagyon sokan meg is tekintettétek már azt. Igen, a Magyar vándorról van szó. Arról a Magyar vándorról, amely az utóbbi tizenkét év legsikeresebb kezdését tudhatja maga mögött a magyar filmek tekintetében mintegy 100 000 nézővel. Persze a bemutatót megelőző hetek óriási kampánya már sejtetni engedte, itt bizony népszerűségre törnek majd az alkotók. Bizakodásra adott okot az is, hogy a rendező, Herendi Gábor előző munkája (Valami Amerika) a maga nemében kifejezetten szórakozatóra sikeredett, így hasonlóban reménykedhettünk most is. De lássuk, mit is kaptunk?
Történelmi filmvígjátékot, ami a (névleges) kategorizálását illeti. A "történelemi" szócska azért szerintem erős egy kicsit, maradjunk inkább annál, hogy a magyar kultúra sztereotípiáira, és minimális ismeretére épít a film, amihez kapunk egy nem túl bonyolult történetet, Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm vezérek nagyvonalú kitekintőjét a magyar "történelemre". Hogyan is lehetséges ez? Úgy, hogy az említett urak kissé tovább szundítanak a kelleténél, így "elalusszák" saját népük honfoglalását. Keresésükre indulva kisebb-nagyobb periódusokat ugranak az időben, eközben a legkülönbözőbb "történelmi" figurákkal futnak össze, a magyarokat viszont csak napjainkban sikerül megtalálniuk, miközben grandiózus tűzijátékot bámulnak. Szálak kuszálására, és ezekből fakadó poénokra nem számíthat a kedves néző, az időrendiség szigorúan be van tartva. A hangsúly ezzel elvileg a szereplőkre helyeződne, nekik kellene alakításukkal emlékezetessé tenni a poénok hadát. A karakterek viszont olyannyira be vannak skatulyázva, hogy színészi kibontakozásra nem igazán nyílik lehetőség. A vezérek közül mindenkinek ki van osztva, milyen helyzetben hogyan kell viselkedni, és ennek maradéktalanul meg is felelnek. Amikor az egyikük sorra kerül, szépen előadja a kis jelenetét, majd visszavonul a háttérbe. E – nem túl bonyolult – feladatot hivatott még segíteni a rengeteg mellékszereplő is, melyek alakítására a hazai közélet legnevesebb tagjait sikerült felkérniük az alkotóknak. Ők pont annyit "csilloghatnak", amennyit mondjuk egy reklámfilmben, nekünk nézőknek pedig gyakorlatilag meg kell elégednünk azzal, hogy felismertük őket, ha csapkodjuk a térdünket örömünkben, ha nem. Na persze az talán nem is baj, hogy pl. Fekete Lászlónak nem osztottak szövegrészt, de azért vannak olyanok (Gálvölgyi, Reviczky stb.), akik egy–egy szerepet sokkal színesebbé tudnának tenni, ha hagynák őket. Más kérdés, hogy akkor viszont ki emlékezne a főszereplőkre? Így aztán a film kissé olyan lett, mintha sok-sok néhány perces bohózatot látnánk egymás után, amikben szinte csak az a közös, hogy egy műsorban szerepelnek.
Ebben a műsorban viszont nemcsak bohózatok vannak, hanem videoklipek is. A film zenéje nagyjából megfelel a piaci elvárásoknak. Ismert és kevésbé ismert popénekesek dalolnak nekünk a vásznon, az általuk előadott számokból valószínűleg jó néhány visszaköszön majd a rádiókból is az elkövetkezendő hetekben. Ezek közül egyébként személyes kedvencem Pain, aki mindig képes mosolyt csalni az arcomra… Akik pedig a hanganyag mellett vagy helyett egyéb Magyar vándorhoz kapcsolódó ereklyéket keresnek, azoknak melegen ajánlom a www.magyarvandor.hu weboldalt, amely már-már a hollywoodi profizmust idézi. A karakterek és színészek bemutatása, valamint a stábról és a forgatásról szóló hírek mellett ez az a hely, ahol mindenki teljessé teheti a kollekcióját: van itt póló, sapka, bögre meg minden, mi szem szájnak ingere. E tekintetben úgy vélem, maximálisan versenyképes a legnagyobb tengerentúli filmekkel is.
Nem gondolom viszont, hogy csak az újvilág felé kacsingattak volna a készítők. A különböző médiumokat olvasgatva találkoztam olyan kritikákkal, melyek Asterix és Obelix kalandjainak filmváltozatához hasonlították a Magyar vándort. Nos, azt hiszem, ezzel nem tévedtek nagyot, de azért van még némi fór a francia film(ek) javára. A bajuszos gallok bohóckodásait ábrázoló képsorok szerintem sokkal pergőbb ritmusúak, és sokkal kevesebb bennük a "szájbarágós" humor. Mindezektől függetlenül, ha egy olyan magyar filmet szeretnél látni, amely két órára leköti a figyelmedet és még helyenként kacagtató is, akkor újabb lehetőséggel bővült a repertoárod.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Történelmi filmvígjátékot, ami a (névleges) kategorizálását illeti. A "történelemi" szócska azért szerintem erős egy kicsit, maradjunk inkább annál, hogy a magyar kultúra sztereotípiáira, és minimális ismeretére épít a film, amihez kapunk egy nem túl bonyolult történetet, Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba és Töhötöm vezérek nagyvonalú kitekintőjét a magyar "történelemre". Hogyan is lehetséges ez? Úgy, hogy az említett urak kissé tovább szundítanak a kelleténél, így "elalusszák" saját népük honfoglalását. Keresésükre indulva kisebb-nagyobb periódusokat ugranak az időben, eközben a legkülönbözőbb "történelmi" figurákkal futnak össze, a magyarokat viszont csak napjainkban sikerül megtalálniuk, miközben grandiózus tűzijátékot bámulnak. Szálak kuszálására, és ezekből fakadó poénokra nem számíthat a kedves néző, az időrendiség szigorúan be van tartva. A hangsúly ezzel elvileg a szereplőkre helyeződne, nekik kellene alakításukkal emlékezetessé tenni a poénok hadát. A karakterek viszont olyannyira be vannak skatulyázva, hogy színészi kibontakozásra nem igazán nyílik lehetőség. A vezérek közül mindenkinek ki van osztva, milyen helyzetben hogyan kell viselkedni, és ennek maradéktalanul meg is felelnek. Amikor az egyikük sorra kerül, szépen előadja a kis jelenetét, majd visszavonul a háttérbe. E – nem túl bonyolult – feladatot hivatott még segíteni a rengeteg mellékszereplő is, melyek alakítására a hazai közélet legnevesebb tagjait sikerült felkérniük az alkotóknak. Ők pont annyit "csilloghatnak", amennyit mondjuk egy reklámfilmben, nekünk nézőknek pedig gyakorlatilag meg kell elégednünk azzal, hogy felismertük őket, ha csapkodjuk a térdünket örömünkben, ha nem. Na persze az talán nem is baj, hogy pl. Fekete Lászlónak nem osztottak szövegrészt, de azért vannak olyanok (Gálvölgyi, Reviczky stb.), akik egy–egy szerepet sokkal színesebbé tudnának tenni, ha hagynák őket. Más kérdés, hogy akkor viszont ki emlékezne a főszereplőkre? Így aztán a film kissé olyan lett, mintha sok-sok néhány perces bohózatot látnánk egymás után, amikben szinte csak az a közös, hogy egy műsorban szerepelnek.
Ebben a műsorban viszont nemcsak bohózatok vannak, hanem videoklipek is. A film zenéje nagyjából megfelel a piaci elvárásoknak. Ismert és kevésbé ismert popénekesek dalolnak nekünk a vásznon, az általuk előadott számokból valószínűleg jó néhány visszaköszön majd a rádiókból is az elkövetkezendő hetekben. Ezek közül egyébként személyes kedvencem Pain, aki mindig képes mosolyt csalni az arcomra… Akik pedig a hanganyag mellett vagy helyett egyéb Magyar vándorhoz kapcsolódó ereklyéket keresnek, azoknak melegen ajánlom a www.magyarvandor.hu weboldalt, amely már-már a hollywoodi profizmust idézi. A karakterek és színészek bemutatása, valamint a stábról és a forgatásról szóló hírek mellett ez az a hely, ahol mindenki teljessé teheti a kollekcióját: van itt póló, sapka, bögre meg minden, mi szem szájnak ingere. E tekintetben úgy vélem, maximálisan versenyképes a legnagyobb tengerentúli filmekkel is.
Nem gondolom viszont, hogy csak az újvilág felé kacsingattak volna a készítők. A különböző médiumokat olvasgatva találkoztam olyan kritikákkal, melyek Asterix és Obelix kalandjainak filmváltozatához hasonlították a Magyar vándort. Nos, azt hiszem, ezzel nem tévedtek nagyot, de azért van még némi fór a francia film(ek) javára. A bajuszos gallok bohóckodásait ábrázoló képsorok szerintem sokkal pergőbb ritmusúak, és sokkal kevesebb bennük a "szájbarágós" humor. Mindezektől függetlenül, ha egy olyan magyar filmet szeretnél látni, amely két órára leköti a figyelmedet és még helyenként kacagtató is, akkor újabb lehetőséggel bővült a repertoárod.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
