Air: Talkie Walkie
industrial, zene, 2004. február
Noha a régi, kevésbé elüzletiesedett zenei világban gyakoribb volt, még manapság is előfordul néha, hogy egy underground előadó vagy együttes olyan szokatlan produkcióval rukkol elő, ami a legszélesebb körökben is elismerést vív ki. Pontosan ezt tette 1998-ban két francia fiatalember, Nicolas Godin és Jean-Benoit Dunckel, amikor Air néven megjelentették első albumukat, a Moon Safarit. Kategorizálni ugyan senki nem tudta a korongot, egy szó azonban minden kritikus szájából elhangzott, ez pedig az volt: "gyönyörű". A túlzott népszerűség azonban talán egy kicsit megzavarta a fiúkat, és bizonyára új hangzásokat is ki szerettek volna próbálni, így a második albumuk, a 10000Hz Legend jóval sötétebb hangulatú, kísérletezőbb stílusú lett, sok rajongónak csalódást okozva ezzel. Hasonló volt a Sophia Coppola rendezte, 2000-ben prezentált The Virgin Suicides című filmhez készített soundtrack is. Az idei év elejére viszont véget vetettek a búskomor időszaknak, új lemezük ismét azt a hangzásvilágot tükrözi, amellyel annak idején berobbantak a köztudatba.
Azt hiszem, annyi kitételt azért illik kötnöm, hogy ezt a lemezt olyanoknak találták ki, akik szeretik a komolyabb hangvételű zenéket. Persze ez nem azt jelenti, hogy csupa szomorkás dal található rajta, sőt! Csak egyszerűen a vidámabb dalok nem azt a felületes boldogságot hordozzák magukban, ami oly sok helyről árad felénk manapság.
A komoly hangvétel abból fakad, hogy az összes számnak kivétel nélkül egy akusztikus gitáron vagy zongorán (esetenként a kettőn együtt) előadott dallam képezi az alapját. Ez vezeti a dallamot, meghatározza az "atmoszférát". Erre építkeznek aztán a legkülönbözőbb elektronikus dallamok és effektek, melyek a többnyire rövid szólók erejéig tűnnek fel, de akad olyan dal is (Run), ahol átveszik az alapszólam szerepét is. Kiegészülve aztán a visszafogott ütős hangszereléssel, együtt olyan harmóniát alkotnak, amely egyszerűen lenyűgöző. Némely nóták ráadásul kacsingatnak a keleties hangzás felé is (Alpha Beta Gaga, Alone In Kyoto), ezzel mintegy megfűszerezvén az egyébként is egyedi hangzást. Az egyetlen dolog, ami apró hiányérzetet okozott: nincsenek meg azok a jazzes elemek, amik az első albumon olyan erőteljesen jelen voltak, és amikkel szintén mesterien bánt a két francia. De hát nem lehet minden album egyforma, ugye?
Ezzel együtt nagyon kellemes háromnegyed órát élhet át, aki meghallgatja ezt a lemezt. Főleg azoknak ajánlom, akik szeretnek figyelmesen, magáért a zenei élményért CD-t hallgatni.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Azt hiszem, annyi kitételt azért illik kötnöm, hogy ezt a lemezt olyanoknak találták ki, akik szeretik a komolyabb hangvételű zenéket. Persze ez nem azt jelenti, hogy csupa szomorkás dal található rajta, sőt! Csak egyszerűen a vidámabb dalok nem azt a felületes boldogságot hordozzák magukban, ami oly sok helyről árad felénk manapság.
A komoly hangvétel abból fakad, hogy az összes számnak kivétel nélkül egy akusztikus gitáron vagy zongorán (esetenként a kettőn együtt) előadott dallam képezi az alapját. Ez vezeti a dallamot, meghatározza az "atmoszférát". Erre építkeznek aztán a legkülönbözőbb elektronikus dallamok és effektek, melyek a többnyire rövid szólók erejéig tűnnek fel, de akad olyan dal is (Run), ahol átveszik az alapszólam szerepét is. Kiegészülve aztán a visszafogott ütős hangszereléssel, együtt olyan harmóniát alkotnak, amely egyszerűen lenyűgöző. Némely nóták ráadásul kacsingatnak a keleties hangzás felé is (Alpha Beta Gaga, Alone In Kyoto), ezzel mintegy megfűszerezvén az egyébként is egyedi hangzást. Az egyetlen dolog, ami apró hiányérzetet okozott: nincsenek meg azok a jazzes elemek, amik az első albumon olyan erőteljesen jelen voltak, és amikkel szintén mesterien bánt a két francia. De hát nem lehet minden album egyforma, ugye?
Ezzel együtt nagyon kellemes háromnegyed órát élhet át, aki meghallgatja ezt a lemezt. Főleg azoknak ajánlom, akik szeretnek figyelmesen, magáért a zenei élményért CD-t hallgatni.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
