A (volt) barátnő, kirakati kikacsintások és egy kéretlen levél (külön sírunk, együtt nevettünk)
férfilét, párkapcsolat, read.me, 2004. február
Még Csinacsguk és az elveszett bugyi idején ismerkedtünk meg. Esőisten minket nem siratott, egy olyan beszélgetéssel ajándékozott meg minket, amilyet csak ritkán kap meg az ember. A Télanyók érkeztekor már jó ideje együtt voltunk békességben, boldogságban.
De a vizsgaidőszak – mint egy hatalmas sötét és zord köd, amely mindent belep és átitat nyirkos, de mégis ürességtől kongó mivoltával – amellett, hogy homályba fojtotta az eredetileg januárban kiröppenő paritás-bitet, szétzúzta mindazt, mire Csinacsguk és a többiek anno áldásukat adták . . .
Tehetetlen az ember, ki reflexből nézi – mit nézi, egyenesen bámulja – a lányokat oldalán partnerével, s ha mégsem, a szemek beszélnek – mit néznek, nyíltan vizuálisan kettyintenek; ki nem tudja megállni, hogy ne tárulkozzon ki őszintén kedvese előtt, és mesélje el, mely más lányok dobogtatják meg – na, nem a szívét, ám valami mást; ki nem tud változni, és úgy hiszi, bulizni csak szesszel lehet, eredményül mindenféle más nőcskékkel táncol, és feléjük közeledik akképp, miképp arra csak az az egyetlenegy lenne érdemes . . .
Tehetetlen az ember, és széttárja kezeit, ha ’asszonyát’ olyan fából faragták, kit ha tanul, nem lehet ám semmivel sem kötelességei mellől/elől elszólítani; ki nem nyugszik addig, míg az összes – s ha nem az összes, hát míg eljutott – tétel (kidolgozva) nem lapul ott fejében; ki nem oly szerencsés, mint más, ki csak átfut a sorokon, de behúzza a tutit; ki másodszorra is nekifut a vizsgának, ezúttal fehér foltokat nem tűrő tudással birtokában; ki mire véget ér az egész, már itt a február, s felkapván a fejét, nem látott mást . . .
Tehetetlen az ember, kinek – feltehetően nőnemű – rosszakarója időt, fáradtságot és cselszövésre fordított kreatív vénát nem kímélve képes és leül névtelen e-mail-t küldeni nőtársának, melyben – feltehetően korábbi tapasztalataira támaszkodva, valamint azokra a hibás következtetésekre alapozva, amelyeket "vak szemével látott, és süket fülével hallott" – őt feketíti . . .
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember . . . Hiába, ha az ember feldobja a lavór vizet, ne csodálkozzon, ha egyszer hónapok vagy évek múltán még alá kell állnia!
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
De a vizsgaidőszak – mint egy hatalmas sötét és zord köd, amely mindent belep és átitat nyirkos, de mégis ürességtől kongó mivoltával – amellett, hogy homályba fojtotta az eredetileg januárban kiröppenő paritás-bitet, szétzúzta mindazt, mire Csinacsguk és a többiek anno áldásukat adták . . .
Tehetetlen az ember, ki reflexből nézi – mit nézi, egyenesen bámulja – a lányokat oldalán partnerével, s ha mégsem, a szemek beszélnek – mit néznek, nyíltan vizuálisan kettyintenek; ki nem tudja megállni, hogy ne tárulkozzon ki őszintén kedvese előtt, és mesélje el, mely más lányok dobogtatják meg – na, nem a szívét, ám valami mást; ki nem tud változni, és úgy hiszi, bulizni csak szesszel lehet, eredményül mindenféle más nőcskékkel táncol, és feléjük közeledik akképp, miképp arra csak az az egyetlenegy lenne érdemes . . .
Tehetetlen az ember, és széttárja kezeit, ha ’asszonyát’ olyan fából faragták, kit ha tanul, nem lehet ám semmivel sem kötelességei mellől/elől elszólítani; ki nem nyugszik addig, míg az összes – s ha nem az összes, hát míg eljutott – tétel (kidolgozva) nem lapul ott fejében; ki nem oly szerencsés, mint más, ki csak átfut a sorokon, de behúzza a tutit; ki másodszorra is nekifut a vizsgának, ezúttal fehér foltokat nem tűrő tudással birtokában; ki mire véget ér az egész, már itt a február, s felkapván a fejét, nem látott mást . . .
Tehetetlen az ember, kinek – feltehetően nőnemű – rosszakarója időt, fáradtságot és cselszövésre fordított kreatív vénát nem kímélve képes és leül névtelen e-mail-t küldeni nőtársának, melyben – feltehetően korábbi tapasztalataira támaszkodva, valamint azokra a hibás következtetésekre alapozva, amelyeket "vak szemével látott, és süket fülével hallott" – őt feketíti . . .
Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember . . . Hiába, ha az ember feldobja a lavór vizet, ne csodálkozzon, ha egyszer hónapok vagy évek múltán még alá kell állnia!
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
