Variációk Karácsonyra

industrial, zene, 2003. december

Itt a december, egyre több művész, együttes és kiadó érzi szükségesnek, hogy megismertesse a nagyközönséggel saját karácsonyi interpretációit. Persze legyünk őszinték, sajnos a legtöbb ilyen jellegű album megjelentetése elsősorban üzleti megfontolásból történik, kivételek azonban – szerencsére – mindig akadnak. Szemezgetéseim során két olyan kiadvány maradt a kalapban, melyek között minőségbeli különbséget ha akarnék, sem tudnék tenni, marad tehát az a lehetőség, hogy mind a kettőről rövid, lényegre törő ajánlót írjak.

The Jethro Tull Christmas Album

Mindenképpen az élre kívánkozik a könnyűzenei világban őskövületnek számító Jethro Tull új albuma. Az együttes 1968 óta létezik, már drága szüleink is rázták a hajukat a zenéjükre, és egészen bámulatos, ahogy az évtizedek során képesek voltak újra és újra a fiatalabb generációk fantáziáját is megmozgató zenéket komponálni. Persze az együttes tagjai időről időre változtak, a fő irányvonal azonban mindig megmaradt, köszönhetően a fúvós hangszerek nagymesterének, az állandóságot képviselő Ian Andersonnak. Így az is az ő érdeme, hogy a Christmas Album – a karácsonyi hangulat jegyében – fúvós dallamok tekintetében még a szokottnál is gazdagabb. A 16 dalból kilencet Anderson jegyezhet szerzőként, egyet Martin Barre, a maradék hat pedig népzenei, illetve klasszikus művek feldolgozása. Kellemes hangulatú, sablonoktól mentes album ez, az ünnep kapcsán rendezett családi vagy baráti összejöveteleken nagyon jó hangulatot varázsolhat.

Kontor Christmas Chill: The Reindeer Room

Bevallom, a Kontor kiadótól utoljára hardcore-trancer koromban (4-5 éve) hallgattam meg egy egész kiadványt, azóta az elektronikus zenék terén inkább az újabb hangzásokat preferáló kiadókra figyeltem, otthagyván azokat, akik mindig magabiztosan nyújtják a tőlük elvárhatót. A sors iróniája, hogy "vigyázó füleimet" most ismét egy a Kontor címkéje alatt megjelenő lemezre vetettem, és az annyira megtetszett, hogy muszáj volt neki helyet szorítanom e hasábokon. Ezen a remek válogatáson 16 különböző kultúrából átemelt karácsonyi dal különleges átgondolása található. A számok főleg downtempo/ambient stílusban íródtak, de akad egy-két lágyabb breakbeat és drum&bass verzió is. Mindegyikük aprólékosan kidolgozott, igényes darab. Nemcsak alájátszottak a már meglévő dallamoknak, hanem tele vannak egyéni ötletekkel, és nagyszerűen vannak hangszerelve. Ha unod már a szokásos karácsonyi témákat, íme egy album, amely színt vihet az ünnepi zenei repertoárodba.

Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Falcao

Falcao

Mindig érdemes odafigyelni, milyen filmeket néz és milyen zenéket hallgat Olejnik Árpád, mert ebben a két témakörben nagyon otthon van. Írni is szokott róla. Le sem tagadhatná lengyel származását, még szerencse, hogy nem is akarja...

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal