Meglepetés! (Hervé: Nebántsvirág)

irodalom, színház, 2003. december

Rohanok. Késésben vagyok. A kapusnő eltépi a jegyemet, kezembe nyom egy lapot, s közli: ,,elmarad" a mai előadás. Oda sem figyelek, csak szaladok be, nem akarok mindenkin átesni. Zsúfolásig tele van már a nézőtér. Leülök a helyemre, megszólalnak a figyelmeztető csengők, majd elkezdődik az előadás.

Kora reggel. Mindenki rohan valahová, majd szép lassan kiürül a színpad. Egyvalaki áll egy kapualjban. Öltözéke elég szedett-vedett, kicsit ideges. Hát igen, nem egyszerű a kettős élet! Ő Celastin és Floridor. Floridor és Celastin. A tehetséges, ismeretlen operettszerző, és a zárda tökéletes mintaképű zenetanára. A bejutás nem megy egyszerűen. A cipő elkeveredik, a nadrág fennakad, ki kell kerülni a kapusnőt, és nem utolsósorban át kell öltözni. A koreográfus (Sebestyén Csaba) tökéletes harmóniát alkotott. Finoman, kecsesen kerülgetik egymást. Mosolyog az ember, hogy létezik az, hogy a süket, ámde nem buta kapusnő nem veszi őt észre? Hiába, ez színház a javából!

A következő pillanatban fekete reverendában jelenik meg a tökéletesség, ártatlanság és a Zárdafőnöknő bálványaként. Elkezdődik a mindennapi megszokott élet. A lányok felsorakoznak az énekhez. Látszólag minden nyugodt, békés. Denise és Marianne azonban fuldokolnak a nevetéstől. Hoppá! A nadrág! Denise látszólag romlatlan, engedelmes, nagylelkű, minden lánynak ő a példaképe. Marianne teljesen az ellentéte. Utálja a zárdai életet, szeretné élni a normális lányok hétköznapjait, és annak az életnek minden cseppét élvezni. Denise ,,nincs megelégedve karéneki tudásával", ezért megkéri a Zárdafőnöknőt, hadd gyakoroljon egy kicsit. Marianne addig felmos a teremben. Kezdetét veszi a hangtréning. Egyszer csak kicserélődnek a kották, és felcsendül Floridor operettje. Váltogatják egymást a dallamok, míg már nincs mit titkolni. A lányok mindent tudnak. Floridor és Celastin lebukott. Ha meg akarja tartani állását és jó hírét, engedelmeskednie kell a lányoknak.

Denise életében azonban nem ez az egyetlen változás. Egy katonatiszt megkéri a kezét, és így Párizsba kell utaznia. Tökéletes alkalom. Kiszabadul végre a zárdából, kinyílik előtte az élet, és ebbe a világba Celastin tanár úr vezeti be. Az úti cél nem Párizs és a szerelem, hanem Floridor darabjának a premierje.

Corinna az ünnepelt művésznő játssza szeretője darabjában a főszerepet. Azonban fülébe jut egy pletyka, miszerint drága szertartásmestere megcsalja őt egy fruskával. Nem képes ily nagy fájdalommal játszani. Elrohan. Hatalmas pánik uralkodik el a színészeken, mert nincs, aki tudná a művésznő helyett a szerepet. Ebben a kavalkádban lép be Denise. Floridort keresi, aki páholyt ígért neki. Azonban erkély helyett a színpadon lesz a posztja, mert ő az egyetlen, aki tudja a szerepet. Így hát bejelentik, az ismeretlen, de tehetséges ,,Nebántsvirág" fog fellépni.

Hervé a ,,hibbant szerző" – így nevezték kortársai – kivételes darabot alkotott. Ötvözi a XIX. század bohém világát a keresztény magaviseletet követelő egyház életével. Kritika ez a darab mindkét oldalról. Nem lehet bezárni az embereket, rájuk erőltetni egy nézetet. Hiszen bármennyire is el vannak szeparálva a külvilágtól, mégis bejut az életérzés – operett – a zárda falai közé, melyet ez a korszak jelent. A rendezőnek (Méhes László) összetett munkája van. Mindenre oda kell figyelnie. Nem ,,csúszhat el" sehol. Egyvalamit rosszul emelnek ki, vagy rejtenek burkolt szavak alá, és az egész mű felborul. Mivel sok helyszínről, több világról van szó, a jelmezeknek és a díszletképnek többfunkciósnak kell lenni. Rózsa István díszletével nem megérteni igyekszik a dolgokat, hanem egyértelművé tenni. A kolostorban torzított Mária-szobor, felette kereszt, míg a színházban ruhadarabok, öltözőfülke. Horváth Kata, Denise öltözékével tart tükröt. A kolostori szürke ruhát felváltja egy igencsak hiányos balerina ruha, mely teljesen testhez simul, kint a váll, a combok, necc harisnya, magas sarkú cipő. Mind-mind a két világ kontrasztját igyekszik bemutatni. A színészek fergeteges hangulatot varázsoltak. Nehezebb munkájuk volt, mint eddig bármikor, hiszen a közönség nem ezt a darabot várta. Mégis: bűbájos hangjukkal, kellemetes előadásmódjukkal mosolyt csaltak az arcokra. Ullmann Mónika töpszli méretével, gyermekded hangjával igazi fruska volt. A férfi főszerepben Sághy Tamás, hatalmas termetével, rekedtes hangjával igazi balek, akiről már az elején sejteni lehetett, hogy játék melyet művel előbb-utóbb véget ér.

Miért néztem mégis végig a darabot, mikor nem is erre volt jegyem? Mert már az első tíz percben megmozgatták a rekeszizmunkat, s az előadás végeztével mosollyal az arcunkon távoztunk a színházból.

Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Feles

Feles

Tóth (vagy Roszival? ehh...) Kata imád színházba járni, de bölcsészként az olvasást sem veti meg. A szláv, azon belül is az orosz kultúra a szíve csücske. A KULT rovat lelkes vezetője. Hajszínének változásait követni nem egyszerű feladat.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal