Mindannyian vágyunk egy álomvilágra, ahol önmagunk lehetünk. Született egy könyv nekünk, szittya magyaroknak, ahol a mi álmaink teljesülnek, és ahol rég elfeledett őseink megjelennek. Sokan magyar Harry Potternek csúfolják. Ez azonban nem fedi a valóságot. Mert ez a mese a mienk, a mi múltunk tükröződik benne.
A mi Gergőnk a legnagyobb magyar sámánnak született. Táltos. Ő azonban nem akar erről tudni. Normális gyerek szeretne lenni, olyan, mint bármelyik. De ezt nem teheti meg, mert ő az egyetlen ember kerek e világon, aki megmérkőzhet a Sárkánnyal. Böszörményi Gergője életre-halálra küzd, nem ismer félelmet, a rege pedig lehetetlent, ha élete megmentéséről van szó. Az elbeszélő komolyan veszi a mese elemeit. A beszélő nevek (Nemcsókné), a csodákat művelő varázslók (Vendel), boszorkányok (Helén), vajákosok (Hódfarok néne), lidércek (Pisla) elrepítenek minket egy olyan világba, melyet meg kell menteni a gonosz szellemek elől. A legnagyobb főgonosz – aki mindenkinek csak árt – Holló, akiről a mű végéig szinte semmit nem tudunk. A titokzatosság homályába burkolózik. A félelem, kegyetlenség misztikája lengi körül. Mindenki retteg tőle, még a legnagyobbak és legbátrabbak is.
A könyv nem egyszerűen a Jó és a Gonosz harcáról szól. Életfilozófia, életmód, gondolkodásmód, természetszeretet tükröződik benne. A mű legmegrázóbb része a felismerés. Rájönni arra, hogy hiába álom, van valóságtartalma s igazsága a történetnek. Valamikor régen tényleg hittünk az álmainknak. Vártuk azt, hogy a megérzéseink bekövetkezzenek. Ám ez elmúlt, megváltozott körülöttünk minden. A mű fel akarja nyitni a szemünket. Nemcsak arra figyelmeztet, hogy nem kell mindent a nyugattól beszívnunk, hanem hinnünk kell a múltunkban, és annak értelmében. Példát mutat. Akkor is alkothatunk maradandót, akkor is felnéznek majd ránk, ha csak elvégezzük a feladatunkat, melyet ránk bíztak. Nincs benne durvaság. A könyv finoman próbálja visszavezetni az eltévedteket, és humorral megoldani a bosszantó helyzeteket.
Az író nem rekonstruál egy magyar mitológiát, de a gyökereinket keresi a finnugor-altáji kultúrában. Beleszövi a történetbe a szamojéd, török, mongol, mandzsu hitvilágok motívumait. Ötvözi őket. A mi kis hősünk ezt a motívumvilágot körbejárva mássza meg a Világfát – ami az ősi mesei út –, és harcol a gonosszal. Teli van izgalommal, rejtéllyel, furfanggal. Egyenesen halad előre. Igazi nagy regény. A könyv közepe felé értjük meg a rengeteg szereplő szerepét. Megtörténik a megvilágosodás.
A könyv elsősorban gyerekeknek készült. De hogy a gyerekkort ki mikor lépi át, azt mindenki önmagában érzi. Dömdödöm így nyilatkozott a könyvről: ,,végre valaki nekem is írt egy mesekönyvet". De azt hiszem nemcsak neki, hanem mindannyiunk számára született meg ez a mese.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
A mi Gergőnk a legnagyobb magyar sámánnak született. Táltos. Ő azonban nem akar erről tudni. Normális gyerek szeretne lenni, olyan, mint bármelyik. De ezt nem teheti meg, mert ő az egyetlen ember kerek e világon, aki megmérkőzhet a Sárkánnyal. Böszörményi Gergője életre-halálra küzd, nem ismer félelmet, a rege pedig lehetetlent, ha élete megmentéséről van szó. Az elbeszélő komolyan veszi a mese elemeit. A beszélő nevek (Nemcsókné), a csodákat művelő varázslók (Vendel), boszorkányok (Helén), vajákosok (Hódfarok néne), lidércek (Pisla) elrepítenek minket egy olyan világba, melyet meg kell menteni a gonosz szellemek elől. A legnagyobb főgonosz – aki mindenkinek csak árt – Holló, akiről a mű végéig szinte semmit nem tudunk. A titokzatosság homályába burkolózik. A félelem, kegyetlenség misztikája lengi körül. Mindenki retteg tőle, még a legnagyobbak és legbátrabbak is.
A könyv nem egyszerűen a Jó és a Gonosz harcáról szól. Életfilozófia, életmód, gondolkodásmód, természetszeretet tükröződik benne. A mű legmegrázóbb része a felismerés. Rájönni arra, hogy hiába álom, van valóságtartalma s igazsága a történetnek. Valamikor régen tényleg hittünk az álmainknak. Vártuk azt, hogy a megérzéseink bekövetkezzenek. Ám ez elmúlt, megváltozott körülöttünk minden. A mű fel akarja nyitni a szemünket. Nemcsak arra figyelmeztet, hogy nem kell mindent a nyugattól beszívnunk, hanem hinnünk kell a múltunkban, és annak értelmében. Példát mutat. Akkor is alkothatunk maradandót, akkor is felnéznek majd ránk, ha csak elvégezzük a feladatunkat, melyet ránk bíztak. Nincs benne durvaság. A könyv finoman próbálja visszavezetni az eltévedteket, és humorral megoldani a bosszantó helyzeteket.
Az író nem rekonstruál egy magyar mitológiát, de a gyökereinket keresi a finnugor-altáji kultúrában. Beleszövi a történetbe a szamojéd, török, mongol, mandzsu hitvilágok motívumait. Ötvözi őket. A mi kis hősünk ezt a motívumvilágot körbejárva mássza meg a Világfát – ami az ősi mesei út –, és harcol a gonosszal. Teli van izgalommal, rejtéllyel, furfanggal. Egyenesen halad előre. Igazi nagy regény. A könyv közepe felé értjük meg a rengeteg szereplő szerepét. Megtörténik a megvilágosodás.
A könyv elsősorban gyerekeknek készült. De hogy a gyerekkort ki mikor lépi át, azt mindenki önmagában érzi. Dömdödöm így nyilatkozott a könyvről: ,,végre valaki nekem is írt egy mesekönyvet". De azt hiszem nemcsak neki, hanem mindannyiunk számára született meg ez a mese.
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
