Hölgyek, urak a fedélzeten (Gyarapszik a legénység)
hétköznapok, humor, média, read.me, 2003. november
Újabb hónap telt el. Újabban egyre rövidebbnek tűnnek ezek az újabb hónapok. A rákövetkező még az eddigieknél is gyorsabb lesz. Nehéz tartani az iramot, de egyre többen vagyunk, kik erre kísérletet teszünk.
Mind újabb arcok tűnnek fel a láthatáron. Hol személyesen, hol elektronikusan (on-line) bukkannak elő a semmiből. A legutóbb viszont a múltból lépett elő egy kedves lány, kivel még évekkel dolgoztam együtt. Jobbára ő ‘diákjómunkásként’ rögzített adatokat annál a cégnél, ahol én ‘rendesen’ dolgoztam (na, ezt most hagyjuk). Most én is ide járok, oda, ahova ő már akkor is tartozott.
Van, aki több cikket is írt már, mégsem láttam még soha életemben, a hangját hallottam csak eddig (abból ítélve viszont hosszú, mozdonyszőke hajra és hosszú combokra engedek következtetni, de a legjobb, ha ezt is hagyjuk). Akadnak, akiket egy éve, és akadnak olyanok, akiket egy hónapja sem ismerek.
És legnagyobb örömömre (talán ezért is szólt arról az előző számban írásom arról, amiről szólt), a Tétékás Nyúz (fő)szerkesztői is egyre többen rendre hadrendbe állnak, és segítik munkánkat, értéket hoznak létre.
Úgy gondoltam e szám megtervezésekor, úgyis olyan zord és hideg hónap a november, legyen ezért a tartalom is ehhez megfelelően melankolikus, legyen hajlamos a nyájas olvasó átmeneti depresszióba esni az olvasottak után – annál nagyobb felüdülés lesz kézbe venni a decemberi számot. Mikor ezt a szerkesztőség új lelkiismerete meghalotta, nem igazán ugrott ki örömében a bőréből, és végül elvetettük az – így utólag szemlélve öncélú és bárgyú – ötletet, de mire kezdett (nem) összeállni az anyag, mi kezdtünk lassan gyászhangulatba zuhanni.
Történtek azonban vidám dolgok is. Hivatalosak voltunk ugyanis a MESE (Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület) ‘Fiatal újságírók az Európa hajón’ című rendezvényére, amely voltaképp olyan, mint a médiahajó, csak valamivel alacsonyabb az átlag életkor. Vittünk magunkkal (na jó, hozattunk a kiadónkkal) egy jó adag BIT magazint, amelyet leraktunk egy bárszékre, ahova már mások is elhelyezték ‘promóikat’. Keselyű módjára csaptak le a kollégák a csillogó-villogó ‘árura’, majd kézhezvétel után jó ideig forgatták (mint az a bizonyos majom a zsebtükröt – üdvös volna viszont, ha ezt is sürgősen abbafejezném). Egy kedves, idős úriember, Bernáth László is nagy gonddal mustrálta – ha jól tévedek, az ő neje az én volt középiskolám igazgatónője. Ahogy azt Tubi mondaná: Mik vannak . . .
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Mind újabb arcok tűnnek fel a láthatáron. Hol személyesen, hol elektronikusan (on-line) bukkannak elő a semmiből. A legutóbb viszont a múltból lépett elő egy kedves lány, kivel még évekkel dolgoztam együtt. Jobbára ő ‘diákjómunkásként’ rögzített adatokat annál a cégnél, ahol én ‘rendesen’ dolgoztam (na, ezt most hagyjuk). Most én is ide járok, oda, ahova ő már akkor is tartozott.
Van, aki több cikket is írt már, mégsem láttam még soha életemben, a hangját hallottam csak eddig (abból ítélve viszont hosszú, mozdonyszőke hajra és hosszú combokra engedek következtetni, de a legjobb, ha ezt is hagyjuk). Akadnak, akiket egy éve, és akadnak olyanok, akiket egy hónapja sem ismerek.
És legnagyobb örömömre (talán ezért is szólt arról az előző számban írásom arról, amiről szólt), a Tétékás Nyúz (fő)szerkesztői is egyre többen rendre hadrendbe állnak, és segítik munkánkat, értéket hoznak létre.
Úgy gondoltam e szám megtervezésekor, úgyis olyan zord és hideg hónap a november, legyen ezért a tartalom is ehhez megfelelően melankolikus, legyen hajlamos a nyájas olvasó átmeneti depresszióba esni az olvasottak után – annál nagyobb felüdülés lesz kézbe venni a decemberi számot. Mikor ezt a szerkesztőség új lelkiismerete meghalotta, nem igazán ugrott ki örömében a bőréből, és végül elvetettük az – így utólag szemlélve öncélú és bárgyú – ötletet, de mire kezdett (nem) összeállni az anyag, mi kezdtünk lassan gyászhangulatba zuhanni.
Történtek azonban vidám dolgok is. Hivatalosak voltunk ugyanis a MESE (Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület) ‘Fiatal újságírók az Európa hajón’ című rendezvényére, amely voltaképp olyan, mint a médiahajó, csak valamivel alacsonyabb az átlag életkor. Vittünk magunkkal (na jó, hozattunk a kiadónkkal) egy jó adag BIT magazint, amelyet leraktunk egy bárszékre, ahova már mások is elhelyezték ‘promóikat’. Keselyű módjára csaptak le a kollégák a csillogó-villogó ‘árura’, majd kézhezvétel után jó ideig forgatták (mint az a bizonyos majom a zsebtükröt – üdvös volna viszont, ha ezt is sürgősen abbafejezném). Egy kedves, idős úriember, Bernáth László is nagy gonddal mustrálta – ha jól tévedek, az ő neje az én volt középiskolám igazgatónője. Ahogy azt Tubi mondaná: Mik vannak . . .
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
