,,Szerelmek, szenvedélyek, gyűlölet és cinizmus viharzik ebben a XVIII. századi műben. A szereplők csalnak és megcsalatnak, s miközben egymás érzelmeivel játszanak, saját maguk is fölemésztődnek ebben a harcban. Ez a kétszáz éves mű olyan alapvető kérdésekről beszél, amelyek ma is érvényesek, bár szeretnénk azt hinni, hogy erkölcseink azóta megváltoztak. Nők és férfiak csapnak itt össze, hogy felülkerekedjenek egymáson, s ezért minden cselszövésre képesek, ám az élet néha nem tűri az ilyen játékokat."
Hatalmas, tűzpiros ágy, lágy muzsika, s a szereplők hófehérben – mint az angyalok – felsorakoznak. Nők az ártatlanság színébe burkolózva mutatják meg magukat. Csak egy ártatlan van köztük. Az anyja neves kurtizán volt valaha, s most példálódzik a lánya előtt, mint egy erényes anya. Cécile –most jött ki a zárdából – semmit sem látott még e világból, de még a rossz hírét sem halotta. Egy asszony, ki bárkit megkap – a legjobb és legtökéletesebb múzsa – gyűlöli őt, mert egy hajdani szeretőjének – az egyetlennek, aki megcsalta – van a lány keze odaadva. Ő nem más, mint a veszedelmes Merteuil márkiné: Valmont Vicomte volt szeretője. A tét hatalmas: a férfi (Valmont Vicomte) megkapja egyetlen éjszakára élete nagy szeretőjét, ha elveszti a lány szűzességét. Bár a férfi szintén velejéig romlott, nehezen áll rá a ,,feladatra". Nincs kedve könnyű prédára vetemedni, mikor az élet megajándékozza a tökéletes kihívással.
Tourvelné: az asszony, aki megpróbál hű maradni távol tartózkodó férjéhez a cselszövés, bosszúvágy, hiúság és féltékenység kereszttűzében. Ő a becsületesség, erény, tisztaság megtestesítője. Valmont nem tud ellenállni a vágynak, hogy egy szívében nemes asszonyt elcsábítson, megrontson, olyanná tegye, mint a többi nőt az életében. Vajon sikerül neki? Valmont Vicomtének országszerte rossz híre van. Olyan ember, akitől a tisztességes asszonyok menekülnek, de mivel tökéletes cselszövő, sikerül a terve. Lassan alakul ki minden: az első felvonásban csak forognak, forognak, kergetőznek.
A darab Choderlos de Laclos regényéből készült Örkény István fordításának felhasználásával. A rendező Vidnyánszky Attila, aki a szűk színpadra sikeresen beszorította az embertípusok legszínesebb kavalkádját. A színpadkép nem változik: az egyetlen állandóság a műben: a bútorok. Minden más átalakul: az érzelmek, a szenvedélyek és az emberek. A korabeli díszlet Szergej Maszlobojscsikov alkotása. Hűen tükrözi az akkori eleganciát, fényűzést és pompát. Az első részben szalonbéli vagy kertbeli jelenetek, de mindvégig középen ott az ágy, mely utal már valamire... Hozzánk szól, csak oly halkan, hogy még nem értjük. Itt teljesednek be az érzelmek, és itt teljesedik ki a mű. A koreográfia – ahogy suhannak a szereplők – feszültséget keltenek bennünk: nem tudjuk, mire számíthatunk a következő percben, nem látjuk a hősök gondolatait. Nem tudjuk előre kiszámítani a lépéseket, s ettől válik annyira izgalmassá a darab. A mű visszarepít minket a hatalmas abroncsos ruhák világába, melynek szemérmessége csupán álarc volt. A jelmezek összetettsége – esetenkénti hiányossága – Balla Ildikó kezeinek munkáját dicsérik. A főszereplők (Moór Mariann, Mihályi Győző, Zolnay Zsuzsa, Császár Angela, Ruttkay Laura, Kubik Anna) burjánzó paradicsomot tárnak fel előttünk, ahol mindenki egy személy bábuja – tudtával és tudtán kívül. Legfontosabb kellék a több méter magas bíborvörös ágy. Állandóan váltakoznak benne az érzelmek, szenvedélyek hevessége, a nők. Egyvalami azonban mindig állandó: a férfi. " Ártatlan lányka álmából ébred egy férfi csókolgatására. Cselszövés áldozata, de önmaga is kívánja ezt a merényletet. A kíváncsiság hajtja, a férfit pedig az üzlet. Elkezdődik egy játék, felvillan egy mezítelen lábfej, mely forog, forog, mint a lány nyelve."
Válthatják egymást a korszakok, jöhet bármilyen irányzat vagy stílus, vannak az életben olyan dolgok, melyek örök érvényűek. Ez a darab a változatlanságról is szól egyben. Az ember mindig kegyetlen, törtető, büszke, szerelmes, hősies, naiv, egyszerű vagy gyönyörű. Mindegy, milyen köntösbe bújtatjuk a lényeget, az nem változik. Játszanak velünk, és mi ugyanúgy játszunk másokkal. Talán a játék tárgya változik, de a lényege mindig ugyanaz marad. Megmaradni, győzni, elbuktatni...
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Hatalmas, tűzpiros ágy, lágy muzsika, s a szereplők hófehérben – mint az angyalok – felsorakoznak. Nők az ártatlanság színébe burkolózva mutatják meg magukat. Csak egy ártatlan van köztük. Az anyja neves kurtizán volt valaha, s most példálódzik a lánya előtt, mint egy erényes anya. Cécile –most jött ki a zárdából – semmit sem látott még e világból, de még a rossz hírét sem halotta. Egy asszony, ki bárkit megkap – a legjobb és legtökéletesebb múzsa – gyűlöli őt, mert egy hajdani szeretőjének – az egyetlennek, aki megcsalta – van a lány keze odaadva. Ő nem más, mint a veszedelmes Merteuil márkiné: Valmont Vicomte volt szeretője. A tét hatalmas: a férfi (Valmont Vicomte) megkapja egyetlen éjszakára élete nagy szeretőjét, ha elveszti a lány szűzességét. Bár a férfi szintén velejéig romlott, nehezen áll rá a ,,feladatra". Nincs kedve könnyű prédára vetemedni, mikor az élet megajándékozza a tökéletes kihívással.
Tourvelné: az asszony, aki megpróbál hű maradni távol tartózkodó férjéhez a cselszövés, bosszúvágy, hiúság és féltékenység kereszttűzében. Ő a becsületesség, erény, tisztaság megtestesítője. Valmont nem tud ellenállni a vágynak, hogy egy szívében nemes asszonyt elcsábítson, megrontson, olyanná tegye, mint a többi nőt az életében. Vajon sikerül neki? Valmont Vicomtének országszerte rossz híre van. Olyan ember, akitől a tisztességes asszonyok menekülnek, de mivel tökéletes cselszövő, sikerül a terve. Lassan alakul ki minden: az első felvonásban csak forognak, forognak, kergetőznek.
A darab Choderlos de Laclos regényéből készült Örkény István fordításának felhasználásával. A rendező Vidnyánszky Attila, aki a szűk színpadra sikeresen beszorította az embertípusok legszínesebb kavalkádját. A színpadkép nem változik: az egyetlen állandóság a műben: a bútorok. Minden más átalakul: az érzelmek, a szenvedélyek és az emberek. A korabeli díszlet Szergej Maszlobojscsikov alkotása. Hűen tükrözi az akkori eleganciát, fényűzést és pompát. Az első részben szalonbéli vagy kertbeli jelenetek, de mindvégig középen ott az ágy, mely utal már valamire... Hozzánk szól, csak oly halkan, hogy még nem értjük. Itt teljesednek be az érzelmek, és itt teljesedik ki a mű. A koreográfia – ahogy suhannak a szereplők – feszültséget keltenek bennünk: nem tudjuk, mire számíthatunk a következő percben, nem látjuk a hősök gondolatait. Nem tudjuk előre kiszámítani a lépéseket, s ettől válik annyira izgalmassá a darab. A mű visszarepít minket a hatalmas abroncsos ruhák világába, melynek szemérmessége csupán álarc volt. A jelmezek összetettsége – esetenkénti hiányossága – Balla Ildikó kezeinek munkáját dicsérik. A főszereplők (Moór Mariann, Mihályi Győző, Zolnay Zsuzsa, Császár Angela, Ruttkay Laura, Kubik Anna) burjánzó paradicsomot tárnak fel előttünk, ahol mindenki egy személy bábuja – tudtával és tudtán kívül. Legfontosabb kellék a több méter magas bíborvörös ágy. Állandóan váltakoznak benne az érzelmek, szenvedélyek hevessége, a nők. Egyvalami azonban mindig állandó: a férfi. " Ártatlan lányka álmából ébred egy férfi csókolgatására. Cselszövés áldozata, de önmaga is kívánja ezt a merényletet. A kíváncsiság hajtja, a férfit pedig az üzlet. Elkezdődik egy játék, felvillan egy mezítelen lábfej, mely forog, forog, mint a lány nyelve."
Válthatják egymást a korszakok, jöhet bármilyen irányzat vagy stílus, vannak az életben olyan dolgok, melyek örök érvényűek. Ez a darab a változatlanságról is szól egyben. Az ember mindig kegyetlen, törtető, büszke, szerelmes, hősies, naiv, egyszerű vagy gyönyörű. Mindegy, milyen köntösbe bújtatjuk a lényeget, az nem változik. Játszanak velünk, és mi ugyanúgy játszunk másokkal. Talán a játék tárgya változik, de a lényege mindig ugyanaz marad. Megmaradni, győzni, elbuktatni...
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
