Good Bye, Lenin!
film, mozi, történelem, 2003. november
E havi Celluloid rovatunkat először is egy vallomással kell kezdenem. Ezt a filmet ugyanis már a múlt havi BIT-re kipécéztem magamnak, csakhogy akkor a megtekintése különböző akadályokba ütközött számomra. Azt viszont semmiképp sem szeretném, ha elkerülné a figyelmeteket: ezért leledzik hát e cikk most a szemeitek előtt. Örömteli, hogy azóta a magyar mozikba is beköltözött e kitűnő alkotás. November 6-tól több helyen is megtekinthetitek, még néhány multi is beszorította szűkös időkeretébe, bár – gondolom – azért nem túl hosszú időre...
A mű érkezésére már két héttel előtte plakátok hívták fel a figyelmet a város különböző pontjain. Ha leszámítjuk azt a – remélhetőleg csak – kevésszámú embert, akik a nagy betűk láttán abban bizakodtak, hogy végre-valahára részt vehetnek egy jó kis nosztalgia-ünnepségen (ahol majd vidám úttörődalokkal múlatják az időt), de aztán miután közelebbről megvizsgálták a dolgot, csalódottan távoztak. Gondolom azért jó néhányan vélték úgy, ezt a filmet érdemes lenne megnézni. A plakát vizslatását – e rendhagyó ajánló keretein belül – most tovább folytatjuk, méghozzá úgy, hogy a plakát egy-egy eleméhez fogok kommentárokat fűzni – persze csakis a kedvcsinálás érdekében. Kezdjünk is neki, fentről lefelé haladva...
"Az NDK tovább él!"
Ehelyütt a történet rövid ismertetése következik, csak hogy mindenki képben legyen. A helyszín Kelet-Berlin, 1989 őszén, ahol is a Kerner család tengeti szocialista mindennapjait. Az anya, Christiane, miután férje az NSZK-ban maradt, és túltette magát egy hosszú depressziós időszakon, a 80-as évek kezdetétől lelkes pártaktivista. Mikor meglátja a fiát egy tüntetésen, elájul, és nyolc hónapra kómába esik. E nyolc hónap alatt hatalmas változások mennek keresztül az országban: a fal leomlik, Németország – bár ekkor még nem hivatalosan – újraegyesül. Amikor Kernerné felébred, mit sem tud a változásokról, ráadásul az orvos figyelmezteti a fiát, Alexet, és lányát, Ariane-t, hogy bármilyen apró zaklatás következtében újabb szívinfarktust kaphat. Így alakul, hogy Alex mindent megtesz annak érdekében, hogy anyja számára az NDK tovább éljen. Eleinte csak a szobát kell visszarendezni szocreál stílusúvá, később aztán nagyobb kihívások elé is kerül – a boltokban már sehol sem kapható régi élelmiszereket kell beszereznie, no és a TV-ben sem mehet csak úgy mindenféle kapitalista műsor… Ahogy az anya egyre gyorsabban épül fel, a feladat egyre nehezebbé válik, ráadásul lassan-lassan a múlt egyes titkaira is fény derül...
"Wolfgang Becker filmje"
Illő elmondanom a rendezőről, Wolfgang Beckerről, hogy szakmán belül már kivívott "némi" elismerést. Ez leginkább talán az előző, 1997-ben megjelent filmjének (Das Leben ist eine Baustelle – Az élet egy nagy építkezés) köszönheti. Hogy most is kitűnő munkát végzett, talán felesleges is megemlítenem – pedig nem volt könnyű dolga, révén a történetért és a karakterekért is övé volt a felelősség. Ami a rendezésben engem személy szerint a legjobban megfogott, az a különböző szimbólumok használata. Ezekből rengeteg található a filmben: a Trabanttól kezdve a Burger Kingen át egészen a Lenin-szoborig. Valahogy az volt az érzésem, hogy mindig mindegyik "nagyon a helyén volt". Persze ez egy történelmi / politikai film is egyben, aki pedig ilyet rendez, az jobb, ha ügyesen bánik ezekkel a bizonyos szimbólumokkal...
"A film zenéje kapható CD-n"
Tudom, hogy ez itt egy reklámszlogen, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a film zenéje Yann Tiersen nevéhez fűződik, akinek a munkája rengeteget tett hozzá az atmoszféra megteremtéséhez. Mindemellett – szerintem – önállóan is megállja a helyét. Persze aki látta a filmet, annak a soundtrack mindig többet mond...
"Díjak: 2003 Berlini Filmfeszitvál: Blue Angel-díj a legjobb európai filmnek
A film 2003-ban nyolc kategóriában nyerte el a Német Filmdíjat, többek között a közönségdíjat és a legjobb film díját."
No comment.
Ami kimaradt: a színészek dicsérete. Mert nélkülük hol is lennénk ugyebár. A főszereplőt, Alexet a tehetséges Daniel Brühl játssza, kifogástalanul. A már rutinosnak számító, az anya szerepében tündöklő Katrin Saß mellett a másik két női szereplő – a testvér Ariane-t alakító Maria Simon és az Alex orosz barátnőjét alakító Chulpan Khamatova – sem adhatta volna vissza jobban szerepe karakterét. Nagyon jó még Florian Lukas, aki a filmben nem más, mint Denis, Alex legjobb barátja. A mellékszerepeket játszók közül pedig személyes kedvencem az a nosztalgiázó, kopasz, nyugdíjas bácsit játszó színész, akinek a nevét sajnos nem tudom, de hihetetlenül jókat derültem rajta, az általa alakított figurát pedig akár a mai magyar valóságba is be tudnám helyettesíteni...
Ez persze nem véletlen. A személyes véleményem ugyanis az, hogy mi, magyarok – mint a szocialista blokk egykori tagjai – ha nem is tudjuk úgy megélni ezt a filmet, mint a németek, de talán egy kicsivel több mondanivalója van számunkra, mint mondjuk egy angol vagy egy francia nézőnek. Az pedig, hogy a drámai történések mellett nagyon sok kacagtató jelenetet is láthatunk, jól szolgálhat arra, hogy felülkerekedjünk a "német humor ezer éve"-féle cinikus sztereotípiáinkon. Most mondjam, hogy ez a film amellett, hogy szórakoztató még hasznos is?
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
A mű érkezésére már két héttel előtte plakátok hívták fel a figyelmet a város különböző pontjain. Ha leszámítjuk azt a – remélhetőleg csak – kevésszámú embert, akik a nagy betűk láttán abban bizakodtak, hogy végre-valahára részt vehetnek egy jó kis nosztalgia-ünnepségen (ahol majd vidám úttörődalokkal múlatják az időt), de aztán miután közelebbről megvizsgálták a dolgot, csalódottan távoztak. Gondolom azért jó néhányan vélték úgy, ezt a filmet érdemes lenne megnézni. A plakát vizslatását – e rendhagyó ajánló keretein belül – most tovább folytatjuk, méghozzá úgy, hogy a plakát egy-egy eleméhez fogok kommentárokat fűzni – persze csakis a kedvcsinálás érdekében. Kezdjünk is neki, fentről lefelé haladva...
"Az NDK tovább él!"
Ehelyütt a történet rövid ismertetése következik, csak hogy mindenki képben legyen. A helyszín Kelet-Berlin, 1989 őszén, ahol is a Kerner család tengeti szocialista mindennapjait. Az anya, Christiane, miután férje az NSZK-ban maradt, és túltette magát egy hosszú depressziós időszakon, a 80-as évek kezdetétől lelkes pártaktivista. Mikor meglátja a fiát egy tüntetésen, elájul, és nyolc hónapra kómába esik. E nyolc hónap alatt hatalmas változások mennek keresztül az országban: a fal leomlik, Németország – bár ekkor még nem hivatalosan – újraegyesül. Amikor Kernerné felébred, mit sem tud a változásokról, ráadásul az orvos figyelmezteti a fiát, Alexet, és lányát, Ariane-t, hogy bármilyen apró zaklatás következtében újabb szívinfarktust kaphat. Így alakul, hogy Alex mindent megtesz annak érdekében, hogy anyja számára az NDK tovább éljen. Eleinte csak a szobát kell visszarendezni szocreál stílusúvá, később aztán nagyobb kihívások elé is kerül – a boltokban már sehol sem kapható régi élelmiszereket kell beszereznie, no és a TV-ben sem mehet csak úgy mindenféle kapitalista műsor… Ahogy az anya egyre gyorsabban épül fel, a feladat egyre nehezebbé válik, ráadásul lassan-lassan a múlt egyes titkaira is fény derül...
"Wolfgang Becker filmje"
Illő elmondanom a rendezőről, Wolfgang Beckerről, hogy szakmán belül már kivívott "némi" elismerést. Ez leginkább talán az előző, 1997-ben megjelent filmjének (Das Leben ist eine Baustelle – Az élet egy nagy építkezés) köszönheti. Hogy most is kitűnő munkát végzett, talán felesleges is megemlítenem – pedig nem volt könnyű dolga, révén a történetért és a karakterekért is övé volt a felelősség. Ami a rendezésben engem személy szerint a legjobban megfogott, az a különböző szimbólumok használata. Ezekből rengeteg található a filmben: a Trabanttól kezdve a Burger Kingen át egészen a Lenin-szoborig. Valahogy az volt az érzésem, hogy mindig mindegyik "nagyon a helyén volt". Persze ez egy történelmi / politikai film is egyben, aki pedig ilyet rendez, az jobb, ha ügyesen bánik ezekkel a bizonyos szimbólumokkal...
"A film zenéje kapható CD-n"
Tudom, hogy ez itt egy reklámszlogen, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy a film zenéje Yann Tiersen nevéhez fűződik, akinek a munkája rengeteget tett hozzá az atmoszféra megteremtéséhez. Mindemellett – szerintem – önállóan is megállja a helyét. Persze aki látta a filmet, annak a soundtrack mindig többet mond...
"Díjak: 2003 Berlini Filmfeszitvál: Blue Angel-díj a legjobb európai filmnek
A film 2003-ban nyolc kategóriában nyerte el a Német Filmdíjat, többek között a közönségdíjat és a legjobb film díját."
No comment.
Ami kimaradt: a színészek dicsérete. Mert nélkülük hol is lennénk ugyebár. A főszereplőt, Alexet a tehetséges Daniel Brühl játssza, kifogástalanul. A már rutinosnak számító, az anya szerepében tündöklő Katrin Saß mellett a másik két női szereplő – a testvér Ariane-t alakító Maria Simon és az Alex orosz barátnőjét alakító Chulpan Khamatova – sem adhatta volna vissza jobban szerepe karakterét. Nagyon jó még Florian Lukas, aki a filmben nem más, mint Denis, Alex legjobb barátja. A mellékszerepeket játszók közül pedig személyes kedvencem az a nosztalgiázó, kopasz, nyugdíjas bácsit játszó színész, akinek a nevét sajnos nem tudom, de hihetetlenül jókat derültem rajta, az általa alakított figurát pedig akár a mai magyar valóságba is be tudnám helyettesíteni...
Ez persze nem véletlen. A személyes véleményem ugyanis az, hogy mi, magyarok – mint a szocialista blokk egykori tagjai – ha nem is tudjuk úgy megélni ezt a filmet, mint a németek, de talán egy kicsivel több mondanivalója van számunkra, mint mondjuk egy angol vagy egy francia nézőnek. Az pedig, hogy a drámai történések mellett nagyon sok kacagtató jelenetet is láthatunk, jól szolgálhat arra, hogy felülkerekedjünk a "német humor ezer éve"-féle cinikus sztereotípiáinkon. Most mondjam, hogy ez a film amellett, hogy szórakoztató még hasznos is?
Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 3. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
