Botrány, világbotrány! (Malota László: A gyalázatosak szentélye)

irodalom, könyv, regény, vallás, 2003. szeptember

A második mondatnál felkiáltottam: "Ennek az embernek van humora!" Aztán ahogy tovább olvastam, rájöttem: olyan témát feszeget, amely szinte biztos, hogy minden embert érdekel. Végre egy olyan művet tartok a kezemben, amely nem "állítja meg" a magyar irodalom fejlődését, s nem "ájulunk be" tőle. Stilisztikailag a mű felülmúlja az eddigi évek bestellerjeinek hanyag, durva, semmitmondó, irodalmi szempontból értéktelen mivoltát.

De miről is van szó? A XXI. század egyházi világába tekinthetünk be, egy zárt közösség életébe, ahol az emberek "szigorú szabályok szerint élnek". Egy fiatal fiú, aki fogadalmát betartva és a tudásvágytól hajtva beáll papnövendéknek. Felrúgja eddigi életét, elhagyja szerelmét, családját, mindenét csak azért, hogy betartsa ígéretét. Mesébe illő történet! S ami ezután jön! Jancsó Miklós szavaival élve: "Az író darázsfészekbe nyúlt." Hierarchikus rendszert ábrázol, ahol az Isten egyfajta takarózó eszköz, ahol a legnagyobb úr a püspök, ahol még élnek a nőkre vonatkozó ősrégi törvények. A színhely – mely alig változik – egy zárt kupleráj, a kiváltságosok budoárja. Úgy járnak-kelnek ott őszentségék, mintha az lenne a paradicsom; majd mikor kiderül, hogy tényleg az... Olyan életet mutat be "ahol az átlagember talán képtelen élni, ahol egészen más törvények uralkodnak, mint a normális életben". Ha minden szó igaz – és ugyan miért ne lenne az, hisz Malota megélte, megjárta: papnövendék volt –, akkor miért nem mond konkrét neveket? Sokszor csapong. Hol dokumentum-, hol fiktív, hol önéletrajzi regény. Vállalta azt az író, hogy kitagadtatik, mégsem szolgál tényleges információval. Van azonban valami, amire nagyon jól rávilágít. Minden konfliktust a szexualitás szemszögéből mutat meg. A hatáskeltés érdekében természetesen sokszor felnagyítja a dolgokat. Orgiákat mesél el, ahol az apácák mindig alárendelt szerepben tetszelegnek. Olyan papokról olvashatunk, akik lyukorientáltságuk miatt nem képesek tisztán látni és gondolkodni – sokkal alacsonyabb színtűnek mutatja be őket, mint önmagát. Ez minden esetben humoros formában történik, hiszen kiélezett, gondosan megformált szójátékokat alkalmaz.

Összességében a könyv megnevettet, kikapcsol, elgondolkodtat és élményt nyújt. Vannak benne fejezetek, melyek a képzelet szüleményei. De minden mûnek – legyen az film, festmény, színdarab vagy esetleg regény – van valamilyen valóságtartalma. Hogy konrétan ebben mennyi az igazság vagy hazugság, azt mindenkinek önmagában kell eldöntenie. Egy biztos: miután elolvastad, jobban fogsz tudni dönteni és ítélni.

Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Feles

Feles

Tóth (vagy Roszival? ehh...) Kata imád színházba járni, de bölcsészként az olvasást sem veti meg. A szláv, azon belül is az orosz kultúra a szíve csücske. A KULT rovat lelkes vezetője. Hajszínének változásait követni nem egyszerű feladat.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal