A történet márpedig ilyen régi, egy gyors összegzést talán még megérdemel. 2003-at írtunk, nyakunkon volt az ELTE-integráció – a témát illetően a TFK megszűnését ezidáig talán megsirattam már elégszer –, s az akkor megszülető Informatikai Karral napvilágot látott az IK HÖK is. Beh, micsoda idők voltak is azok! Egy gördülékenynek nem nevezhető elnökválasztás az alakuló közgyűlésen, saját iroda és géppark hiányában a TTK HÖK tápláló csecsein történő lógás, belső ellenzékiség, avagy ellentétek a Tanulmányi Bizottság, avagy elöljárója okán, megbízottak felhördülései és lelépései – egyszóval zajlott az élet! Ínséges időket éltünk, volt sok vitánk, maratoni elnökségi üléseink és hétvégéink, igyekeztünk összecsiszolódni, kezdtük kialakítani saját hagyományainkat, s elhittük magunkról, hogy egy újító, progresszív szerv (szövet/sejt) vagyunk a karon, s idővel messze magunk mögött hagyjuk majd a tápláló ősszerveket (ősszöveteket/őssejteket)...
Nem így lett. Már egy évvel később is érezni lehetett, hogy épp az ellenkező irányba gurulunk. Kétkedő, akadékoskodó, rátarti képviselők helyébe – akik akkoriban látszólag csak a hatékonyság útjában álltak – egy hordányi vízfej lépett. Pedig addigra minden infrastrukturális álmunk valóra vált: saját iroda, bútorok, mosógép méretű nyomtatófénymásoló, plusz egy irodai alkalmazott. (Elnézést! Kriszta természetesen nem az infrastruktúra részét képezi – ehelyütt maradok az irodai alkalmazott definíciójánál.) A korábbinál nagyságrendekkel nagyobb ellentétek éleződtek ki, a szakmaiság és az elvek helyébe személyeskedés és kicsinyeskedés lépett. (Aki volt olyan elvetemült, és elnökségi ülések jegyzőkönyveinek olvasgatására adta a fejét, az remélem rájött magától is, a "parázsvita alakult ki" frázis az ősmagyar kommunikációs funkció, azaz az anyázás eufemizált, protokollképes változata hivatott lenni.) Azt hittem, ennél rosszabb már nem is lehet, s abban a reményemben indultam harmadszorra is képviselőnek, hogy a fejekből elpárolog a víz, s egy újabb, értelmesebb, tettre kész nemzedék (i.e. poszt-Csernobil generáció) képviselői alkotják majd a harmadik közgyűlést.
Megint tévedtem. A helyzet olyannyira súlyosbodott, hogy ma már nem tudom betenni a lábamat az irodába úgy, hogy ne egy szociális menhely és egy casino torz fattyának látványa köszöntene engem; pördül a dobókocka, pattog a kukorica, pizza a futár. Az ellentéteket és a személyeskedést pedig a bizalmatlanság és neje, a bizonytalanság követte a trónon, manapság az uralkodik már. Nem bízunk vezetőinkben, nem bízunk szervezetünkben, nem bízunk már magunkban sem. Sebaj, hiszen újra eljött a választási időszak, szeptembertől majd megmutatják az ifjú titánok, mi fán terem a hallgatók érdekeinek képviselete!
Nem így lesz. Nem, és erről én magam is tehetek, a kollektív felelősség terhel engem is. Én magam is végignéztem (hagytam), ahogy vezetőink egymást követték, s adták át helyüket egymásnak, s valamiről mindeközben mindig megfeledkeztünk: ez nem lutri. Személyi kérdés nem lehet az, ha a hallgatók valóban számítanak közreműködésünkre, s nem "a magunk szórakoztatására" választjuk meg ezt, vagy azt az elnököt, vagy elöljárót. Ez egyetemi szinten szerencsére nincs így, frissen megválasztott rektorunk évekig rektorhelyettes volt, nem mondhatjuk, hogy az utcáról jött be, vagy azt, hogy mandátumának első hónapjait ismerkedéssel fogja kitölteni.
Miről beszélek még? Arról, hogy amíg elfoglaltuk magunkat mindennapi teendőinkkel, nem gondoskodtunk az utánpótlásról. Arról, hogy ha felállunk a székből, és felhagyunk egy poszt betöltésével, kötelességünk már "regnálásunk" alatt kinevelni utódunkat, nem pedig egy köteg papírt nyomni a következő szerencsétlen kezébe azzal, hogy "Sok szerencsét!" az átadás-átvétel alkalmával. Meg arról beszélek még, amit még régen hallottam arról, hogy a jó programozó egy órát fejleszt, majd öt órát dokumentál. A hallgatói érdekképviselet nem a szervezet alapszabályában nyugszik, az csupán egy száraz jogi keret. Bizony dokumentálni kell azt is, hogy konkrétan kinek mi a dolga, adott esetben hogy kell eljárni, bizonyos problémákra mi a gyógyír stb., különben (jobb esetben) mindenki megy a saját feje után, s nem lesz ügyesebb, vagy okosabb, mint évekkel ezelőtti elődje.
Lehet még másként? Persze, vissza a Start mezőre, s onnan indulva újra. Újragondolva és kitűzve konkrét, megszámlálható és megvalósítható célokat, s ezeknek alárendelni mindent. Nem feltétlenül szükséges, sőt káros fel-, vagy átvállalni olyan szerepeket, melyek csak összeroppantanak egy gyengélkedő szervezetet; mindig annyi és olyan szintű "szolgáltatás" nyújtására van szükség, melyek kifogástalanul teljesíthetők – minden más csak feléli az erőforrásokat. Folyamatosan dokumentálni a különböző eseteket és eljárásokat, ki kell nevelni a jövő HÖK-öseit – s bármily szomorú is (számomra biztos nem az), ezt sem dobókockával, sem pattogatott kukoricával, sem pizzával előidézni nem lehet.
Sárközy Zsolt
leköszönő képviselő
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Nem így lett. Már egy évvel később is érezni lehetett, hogy épp az ellenkező irányba gurulunk. Kétkedő, akadékoskodó, rátarti képviselők helyébe – akik akkoriban látszólag csak a hatékonyság útjában álltak – egy hordányi vízfej lépett. Pedig addigra minden infrastrukturális álmunk valóra vált: saját iroda, bútorok, mosógép méretű nyomtatófénymásoló, plusz egy irodai alkalmazott. (Elnézést! Kriszta természetesen nem az infrastruktúra részét képezi – ehelyütt maradok az irodai alkalmazott definíciójánál.) A korábbinál nagyságrendekkel nagyobb ellentétek éleződtek ki, a szakmaiság és az elvek helyébe személyeskedés és kicsinyeskedés lépett. (Aki volt olyan elvetemült, és elnökségi ülések jegyzőkönyveinek olvasgatására adta a fejét, az remélem rájött magától is, a "parázsvita alakult ki" frázis az ősmagyar kommunikációs funkció, azaz az anyázás eufemizált, protokollképes változata hivatott lenni.) Azt hittem, ennél rosszabb már nem is lehet, s abban a reményemben indultam harmadszorra is képviselőnek, hogy a fejekből elpárolog a víz, s egy újabb, értelmesebb, tettre kész nemzedék (i.e. poszt-Csernobil generáció) képviselői alkotják majd a harmadik közgyűlést.
Megint tévedtem. A helyzet olyannyira súlyosbodott, hogy ma már nem tudom betenni a lábamat az irodába úgy, hogy ne egy szociális menhely és egy casino torz fattyának látványa köszöntene engem; pördül a dobókocka, pattog a kukorica, pizza a futár. Az ellentéteket és a személyeskedést pedig a bizalmatlanság és neje, a bizonytalanság követte a trónon, manapság az uralkodik már. Nem bízunk vezetőinkben, nem bízunk szervezetünkben, nem bízunk már magunkban sem. Sebaj, hiszen újra eljött a választási időszak, szeptembertől majd megmutatják az ifjú titánok, mi fán terem a hallgatók érdekeinek képviselete!
Nem így lesz. Nem, és erről én magam is tehetek, a kollektív felelősség terhel engem is. Én magam is végignéztem (hagytam), ahogy vezetőink egymást követték, s adták át helyüket egymásnak, s valamiről mindeközben mindig megfeledkeztünk: ez nem lutri. Személyi kérdés nem lehet az, ha a hallgatók valóban számítanak közreműködésünkre, s nem "a magunk szórakoztatására" választjuk meg ezt, vagy azt az elnököt, vagy elöljárót. Ez egyetemi szinten szerencsére nincs így, frissen megválasztott rektorunk évekig rektorhelyettes volt, nem mondhatjuk, hogy az utcáról jött be, vagy azt, hogy mandátumának első hónapjait ismerkedéssel fogja kitölteni.
Miről beszélek még? Arról, hogy amíg elfoglaltuk magunkat mindennapi teendőinkkel, nem gondoskodtunk az utánpótlásról. Arról, hogy ha felállunk a székből, és felhagyunk egy poszt betöltésével, kötelességünk már "regnálásunk" alatt kinevelni utódunkat, nem pedig egy köteg papírt nyomni a következő szerencsétlen kezébe azzal, hogy "Sok szerencsét!" az átadás-átvétel alkalmával. Meg arról beszélek még, amit még régen hallottam arról, hogy a jó programozó egy órát fejleszt, majd öt órát dokumentál. A hallgatói érdekképviselet nem a szervezet alapszabályában nyugszik, az csupán egy száraz jogi keret. Bizony dokumentálni kell azt is, hogy konkrétan kinek mi a dolga, adott esetben hogy kell eljárni, bizonyos problémákra mi a gyógyír stb., különben (jobb esetben) mindenki megy a saját feje után, s nem lesz ügyesebb, vagy okosabb, mint évekkel ezelőtti elődje.
Lehet még másként? Persze, vissza a Start mezőre, s onnan indulva újra. Újragondolva és kitűzve konkrét, megszámlálható és megvalósítható célokat, s ezeknek alárendelni mindent. Nem feltétlenül szükséges, sőt káros fel-, vagy átvállalni olyan szerepeket, melyek csak összeroppantanak egy gyengélkedő szervezetet; mindig annyi és olyan szintű "szolgáltatás" nyújtására van szükség, melyek kifogástalanul teljesíthetők – minden más csak feléli az erőforrásokat. Folyamatosan dokumentálni a különböző eseteket és eljárásokat, ki kell nevelni a jövő HÖK-öseit – s bármily szomorú is (számomra biztos nem az), ezt sem dobókockával, sem pattogatott kukoricával, sem pizzával előidézni nem lehet.
Sárközy Zsolt
leköszönő képviselő
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
