A turistafajták közül a legrémesebb: a nominális turista. Térképeivel, útikönyveivel, évszámaival beférkőzik a tudatodba és nem szabadulhatsz: megszámláltatja veled a Patyomkin-lépcsőket, recitálja az operaházak alaprajzait - és ami nem szerepel a könyveiben, minden bizonnyal tökéletesen érdektelen.
Elismerem, igenis szükséges némi felkészültség egy nagyobb lélegzetű utazáshoz. Legalábbis ha nem akar az ember az unalomtól vagy a füstmérgezéstől meghalni. Például ha elutazik két hétre a Krím-félszigetre mint én, akkor praktikus, ha tud oroszul (igen, praktikus lett volna). De ha már egy nyelvet nem is tanul meg a nyaralás kedvéért, azért utánanézhet annak, hogy egyáltalán hová megy. Például hogy egy olyan kevéssé felhasználóbarát városban, mint Szevasztopol, mégis mit érdemes felkeresni. (A kikötőt! Csakis a kikötőt! Ezt a látványt Piszkos Fred is elirigyelné. Ó, gyönyörű, rozsdálló hadihajók, ó meseszép halászsajkák, ó, omló-széthulló tengeralattjáró roncsok! Elbájoló dekadencia: a romlás virágai itt rozsdából és penészből nőnek.) Nem kell feltétlenül hallgatni ezekre a tanácsokra, de az alapvonalak megrajzolásához nagy segítséget nyújthatnak. Hiszen ezek nélkül a másik végletbe esünk: főutcán sétáló, ostoba bazározó senkiháziak leszünk.
De még az üres tekintettel korzózó senkik is sokkal kellemesebb társaság a tudálékos önjelölt idegenvezetőknél.
A nominális turista operacionalizálja az élményeket: megszámlálhatóvá teszi őket, és ezáltal egy lépésben feldolgozhatóvá. Számára az érdekességek látványosságok, és élesen elkülönülnek a környezetüktől. Egy városrész például nem tud izgalmas lenni, csak külön egységekbe rendezett épületek lehetnek érdekesek. Azokról egyesével megállapíthatóak olyan felbecsülhetetlenül fontos adatok, mint hogy mikor épült, ki lakott benne, kit öltek ott meg... A nominális turista nem érzékel hangulatokat, ő azt érzékeli, hány méter magas egy mészszikla.
A befogadás két lépésből áll: megnézni, és a jelenlétet igazoló vizuális dokumentációt készíteni. Ha kész az ostoba, szörnyű minőségű turistafotó, ahol az utazó veszettül vigyorog a háttérben a jaltai Lenin-szoborral, már lehet is tovább indulni, sőt, nem pusztán lehet, hanem kötelező.
A nominális turista mindig jobban tudja az utazótársainál, hogy azok mire kíváncsiak. Ő diktálja a haladás tempóját, miközben laza csuklómozdulatokat téve kifejti, hogy "Szimferopol, kérlek, tökéletesen érdektelen. Hiszen a könyv sem ír róla semmit!"
A nominális turista aztán hazajön és balalajkaszavas prezentációt állít össze a fényképeiből, ezzel is bizonyítandó: milyen csodás ember ő, hogy ennyiféleségességet látott. Lencsén keresztül.
Elismerem, igenis szükséges némi felkészültség egy nagyobb lélegzetű utazáshoz. Legalábbis ha nem akar az ember az unalomtól vagy a füstmérgezéstől meghalni. Például ha elutazik két hétre a Krím-félszigetre mint én, akkor praktikus, ha tud oroszul (igen, praktikus lett volna). De ha már egy nyelvet nem is tanul meg a nyaralás kedvéért, azért utánanézhet annak, hogy egyáltalán hová megy. Például hogy egy olyan kevéssé felhasználóbarát városban, mint Szevasztopol, mégis mit érdemes felkeresni. (A kikötőt! Csakis a kikötőt! Ezt a látványt Piszkos Fred is elirigyelné. Ó, gyönyörű, rozsdálló hadihajók, ó meseszép halászsajkák, ó, omló-széthulló tengeralattjáró roncsok! Elbájoló dekadencia: a romlás virágai itt rozsdából és penészből nőnek.) Nem kell feltétlenül hallgatni ezekre a tanácsokra, de az alapvonalak megrajzolásához nagy segítséget nyújthatnak. Hiszen ezek nélkül a másik végletbe esünk: főutcán sétáló, ostoba bazározó senkiháziak leszünk.
De még az üres tekintettel korzózó senkik is sokkal kellemesebb társaság a tudálékos önjelölt idegenvezetőknél.
A nominális turista operacionalizálja az élményeket: megszámlálhatóvá teszi őket, és ezáltal egy lépésben feldolgozhatóvá. Számára az érdekességek látványosságok, és élesen elkülönülnek a környezetüktől. Egy városrész például nem tud izgalmas lenni, csak külön egységekbe rendezett épületek lehetnek érdekesek. Azokról egyesével megállapíthatóak olyan felbecsülhetetlenül fontos adatok, mint hogy mikor épült, ki lakott benne, kit öltek ott meg... A nominális turista nem érzékel hangulatokat, ő azt érzékeli, hány méter magas egy mészszikla.
A befogadás két lépésből áll: megnézni, és a jelenlétet igazoló vizuális dokumentációt készíteni. Ha kész az ostoba, szörnyű minőségű turistafotó, ahol az utazó veszettül vigyorog a háttérben a jaltai Lenin-szoborral, már lehet is tovább indulni, sőt, nem pusztán lehet, hanem kötelező.
A nominális turista mindig jobban tudja az utazótársainál, hogy azok mire kíváncsiak. Ő diktálja a haladás tempóját, miközben laza csuklómozdulatokat téve kifejti, hogy "Szimferopol, kérlek, tökéletesen érdektelen. Hiszen a könyv sem ír róla semmit!"
A nominális turista aztán hazajön és balalajkaszavas prezentációt állít össze a fényképeiből, ezzel is bizonyítandó: milyen csodás ember ő, hogy ennyiféleségességet látott. Lencsén keresztül.
Ezt megosztom Facebook-on!
