Örömmel jelentem: vannak jó filmek, melyek elterelhetik gondolatainkat a zűrös tanévkezdés nehézségeiről. Szemezgessünk hát egy kicsit így az elején, még mielőtt előállnék az első számú opcióval. Szóval mikor Te, kedves Olvasó ezen sorokat fürkészed, már minden bizonnyal játsszották a mozik az új Almodóvar-művet (Volver) Penelopé Cruzzal a főszerepben. Az 1956-os eseményeket feldolgozó alkotások közül kettő került bemutatásra, egy dokumentumfilm (A szabadság vihara) illetve egy játékfilm (Mansfeld). És még Oliver Stone is villant nekünk, elsőként nagy ívű hollywood-i történetté alakítva a 2001. szeptember 11-ei eseményeket (World Trade Center).
Hogy miért is nem e művek egyikét vesszük górcső alá? A válasz egyszerű: mert a cikkíró lábán még ott feszül a strandpapucs, és valahogy most nem érdekli őt se dráma, se vígjáték. Megjárta a tengert és visszavágyik oda, csobbanni szeretne még egyet a nagy kékségben. De ezt már nem teheti meg, ezért kompenzál, méghozzá úgy istenigazából: megnéz egy természetfilmet, melynek az óceán áll a középpontjában. És ezt ajánlja minden hasonló szenvedést átélő sorstársának.
A Kék mélység gyönyörűen megkomponált alkotás Földünk talán legcsodálatosabb élőhelyéről, az óceánról. Lenyűgöző felvételeket láthatunk a legkülönbözőbb állatokról, a félmillió egymás mellett költő albatrosz, a vonuló rákok óriási serege, a vadászó jegesmedve, az óriási szardíniaraj áramlása pusztán csak előjátékai olyan jeleneteknek, mint a kardszárnyú delfinek véres vadászata vagy a korallzátony cápáinak éjszakai "csemegézése". A film csúcspontja pedig minden bizonnyal az a néhány perc, amikor alámerülünk a valódi mélységbe, oda, ahol a narrátor szerint kevesebb ember járt eddig, mint a Holdon. Bizarr külsejű és színpompás állatokról láthatunk közeli felvételeket, és alig hihetjük el, hogy sok kilométerrel a felszín alatt is ennyire gazdag az élővilág.
A közel másfél órás mozit a BBC A kék bolygó című, rendkívül népszerű sorozatának képsoraiból vágták össze. Aki tehát rajongója az eredetinek, technikailag valószínűleg nem sok újdonságot fog felfedezni a műben. A "technikailag" szót azonban fontos kihangsúlyozni, a film készítői ugyanis ezúttal inkább a művészi elvárásoknak igyekeztek megfelelni. A narráció minimális, és az is inkább hatást kíván kelteni, semmint pontos információkkal ellátni. A zene a szíve-lelke az egésznek. George Fenton, az eredeti sorozat zeneszerzőjének vezérletével a mozifilm kedvéért újra rögzítették a hanganyagot, melyet így a Berlini Filharmonikus Zenekar csodálatos játéka fémjelez.
Ezzel lett teljes a mű, egy remek kompozíció, melyet bátran ajánlok még a természetfilmekért nem kifejezetten rajongók számára is.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Hogy miért is nem e művek egyikét vesszük górcső alá? A válasz egyszerű: mert a cikkíró lábán még ott feszül a strandpapucs, és valahogy most nem érdekli őt se dráma, se vígjáték. Megjárta a tengert és visszavágyik oda, csobbanni szeretne még egyet a nagy kékségben. De ezt már nem teheti meg, ezért kompenzál, méghozzá úgy istenigazából: megnéz egy természetfilmet, melynek az óceán áll a középpontjában. És ezt ajánlja minden hasonló szenvedést átélő sorstársának.
A Kék mélység gyönyörűen megkomponált alkotás Földünk talán legcsodálatosabb élőhelyéről, az óceánról. Lenyűgöző felvételeket láthatunk a legkülönbözőbb állatokról, a félmillió egymás mellett költő albatrosz, a vonuló rákok óriási serege, a vadászó jegesmedve, az óriási szardíniaraj áramlása pusztán csak előjátékai olyan jeleneteknek, mint a kardszárnyú delfinek véres vadászata vagy a korallzátony cápáinak éjszakai "csemegézése". A film csúcspontja pedig minden bizonnyal az a néhány perc, amikor alámerülünk a valódi mélységbe, oda, ahol a narrátor szerint kevesebb ember járt eddig, mint a Holdon. Bizarr külsejű és színpompás állatokról láthatunk közeli felvételeket, és alig hihetjük el, hogy sok kilométerrel a felszín alatt is ennyire gazdag az élővilág.
A közel másfél órás mozit a BBC A kék bolygó című, rendkívül népszerű sorozatának képsoraiból vágták össze. Aki tehát rajongója az eredetinek, technikailag valószínűleg nem sok újdonságot fog felfedezni a műben. A "technikailag" szót azonban fontos kihangsúlyozni, a film készítői ugyanis ezúttal inkább a művészi elvárásoknak igyekeztek megfelelni. A narráció minimális, és az is inkább hatást kíván kelteni, semmint pontos információkkal ellátni. A zene a szíve-lelke az egésznek. George Fenton, az eredeti sorozat zeneszerzőjének vezérletével a mozifilm kedvéért újra rögzítették a hanganyagot, melyet így a Berlini Filharmonikus Zenekar csodálatos játéka fémjelez.
Ezzel lett teljes a mű, egy remek kompozíció, melyet bátran ajánlok még a természetfilmekért nem kifejezetten rajongók számára is.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 1. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
