Az ereimben lüktető monoton szinuszritmus mindig arra késztet, hogy valahogyan bojkottáljam a természet eme tiszta, de együgyű rigmusát. Sokan vagyunk ezzel így. Adrenalint, endorfint, esetleg más pszichedelikus szereket pumpálunk a szervezetünkbe mindenféle bűnös módokon, hogy kizökkenjünk a monotóniából. Pedig nem csak ezzel lehet más ütemben siklani a reggeli BKV áradatban, a sok unott pofa közt, kiknek sokszor már a megbotlás is megváltás. Semmivel sem ér fel az az élmény, amikor mindenki utat enged neked, mert azt hiszik valami bajod van, elmebeteg vagy, teljességgel őrült. Miért is? Mert boldog vagy!
Ma már nem sétálunk, nem állunk meg levegőt venni, semmit nem teszünk addig, míg ezt el nem adjak nekünk egy jól megfogalmazott fitnessz köntösben. Az öröm ingyen van és rajtad kívül senki sem tudja jobban mi a forrása. A következőkben bóklásszunk a lüktető bohóságok lankáin és nézzük meg, mivel lehet felborítani az egyhangú hétköznapjaink pillanatait!
Oké, én tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet csak úgy egyik percről a másikra kitörni a monotóniából. Ezért csak lépésről lépésre kezdjünk bele. Egy darabig maradjunk a lakásban és vizsgálódjunk, kezdjük el a napot és füleljünk. Minden apró mozdulatnak élete van, amikor kómás fejjel leverjük a fogkefét a kagylóba, lefőzzük a reggeli kávét, vagy a mikor elhasalunk a sarokban gubbasztó blöki sípoló kis szörnyű izéjén. Ha ügyesek vagyunk és az égiek puszta szórakozásból még ki is babrálnak velünk, ez a sok hétköznapi dolog gyönyörű szimfóniává állhat össze! Persze ez nem megy csak úgy uck-muck-fuck, ehhez már profizmus kell, sőt lehet, hogy ez a harmónia egyedül nem is megy. De emiatt ne fájjon a fejünk, nem nekünk kell ezért szétrombolnunk a lakásunkat.
Ha már szétzúztuk a lakást, akár egy szikvíz menedzser a paripáját, talán érdemesebb volna szintet lépnünk. Szerezzünk be hangszereket! Nem baj, ha nem értünk a vásárolt membránszetthez, vagy fatraktorhoz, mert biztos tudásunk van videóvágásból. Úgyhogy csak klimpírozzuk végig videó előtt az összes oktávot, és már csak ollóznunk kell. Hidd el menni fog!
Még azért most sem lehetünk biztosak a tudásunkban. Érdemes szakértőhöz fordulnunk, aki meg tanít minket az elméleti alapokra. Nem kell ehhez sem nagy tudás, már két perc alatt el lehet sajátítani egy rockbanda alapításához szükséges alapokat.
Nem mindannyinknak telhet azonban profi felszerelésre, oktatókra. Van, aki meg kénytelen megmaradni azoknál az eszközöknél, amit aputól kapott kölcsön a sufniból, csak hogy maradjon már csöndben. De ez mit sem számít, ha kitartóak vagyunk és haverjainknak is a vérében van a ritmus. Szedjük össze magunkat, és uzsgyi haknizni!
Előfordulhat az is, hogy nem sikerül a csúcsra törnünk. Vágyaink megmaradnak a zeneakadémia küszöbén, és sehogy sem sikerül csak egy helyi pedellusként figyelnünk a feltörekvő muzikális nemzedéket. Ne csüggedjünk! Álmodozásunkat, küzdelmünket mindig siker koronázza, és előfordulhat, hogy egy láthatatlan tündér meg is ajándékoz minket egy örök életre szóló élménnyel.
Persze tudásunk el fog maradni azok mögött a tehetségek mögött, akiket még életükben bejegyeztek a rocktörténelem nagykönyvébe. Legendák ők a saját korukban, mesterek kik annyi energiával rendelkeznek, mint a Levis farmereket szaggató ménes. Az őrült tehetségek közt elsőnként említeném meg Keith Moont, a The Who dobosát, aki után soha sem maradt épen egy dobszerkó sem. Vagy a másik eget-földet rengető kurafit Chad Smith-t, a Red Hot Chili Peppers dobosát.
Jól látszik, ha egy percig is elvesztenénk a ritmust, a lelkünkben örökkön dübörgő "dium-disum" érzést, nem kell aggódni, bárhol megtalálhatjuk, elég csak körbetekintenünk és máris halhatjuk az élet dallamát. Ismét egy idézettel búcsúznék: "Az élet olyan, mint hegedűszólót játszani nagyközönség előtt úgy, hogy az ember menet közben tanul meg hegedülni."
Megjegyzés: Nem tettem említést egy másik remekbe szabott gondolatmenetről, a beatboxról. Álljon itt az egyik kis gyűjteményem a témában: Beatboxing Flute (Inspector Gadget), Kitchen Diaries, Nouvelle Star, Lasse Gjertsen.
Ma már nem sétálunk, nem állunk meg levegőt venni, semmit nem teszünk addig, míg ezt el nem adjak nekünk egy jól megfogalmazott fitnessz köntösben. Az öröm ingyen van és rajtad kívül senki sem tudja jobban mi a forrása. A következőkben bóklásszunk a lüktető bohóságok lankáin és nézzük meg, mivel lehet felborítani az egyhangú hétköznapjaink pillanatait!
Oké, én tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet csak úgy egyik percről a másikra kitörni a monotóniából. Ezért csak lépésről lépésre kezdjünk bele. Egy darabig maradjunk a lakásban és vizsgálódjunk, kezdjük el a napot és füleljünk. Minden apró mozdulatnak élete van, amikor kómás fejjel leverjük a fogkefét a kagylóba, lefőzzük a reggeli kávét, vagy a mikor elhasalunk a sarokban gubbasztó blöki sípoló kis szörnyű izéjén. Ha ügyesek vagyunk és az égiek puszta szórakozásból még ki is babrálnak velünk, ez a sok hétköznapi dolog gyönyörű szimfóniává állhat össze! Persze ez nem megy csak úgy uck-muck-fuck, ehhez már profizmus kell, sőt lehet, hogy ez a harmónia egyedül nem is megy. De emiatt ne fájjon a fejünk, nem nekünk kell ezért szétrombolnunk a lakásunkat.
Ha már szétzúztuk a lakást, akár egy szikvíz menedzser a paripáját, talán érdemesebb volna szintet lépnünk. Szerezzünk be hangszereket! Nem baj, ha nem értünk a vásárolt membránszetthez, vagy fatraktorhoz, mert biztos tudásunk van videóvágásból. Úgyhogy csak klimpírozzuk végig videó előtt az összes oktávot, és már csak ollóznunk kell. Hidd el menni fog!
Még azért most sem lehetünk biztosak a tudásunkban. Érdemes szakértőhöz fordulnunk, aki meg tanít minket az elméleti alapokra. Nem kell ehhez sem nagy tudás, már két perc alatt el lehet sajátítani egy rockbanda alapításához szükséges alapokat.
Nem mindannyinknak telhet azonban profi felszerelésre, oktatókra. Van, aki meg kénytelen megmaradni azoknál az eszközöknél, amit aputól kapott kölcsön a sufniból, csak hogy maradjon már csöndben. De ez mit sem számít, ha kitartóak vagyunk és haverjainknak is a vérében van a ritmus. Szedjük össze magunkat, és uzsgyi haknizni!
Előfordulhat az is, hogy nem sikerül a csúcsra törnünk. Vágyaink megmaradnak a zeneakadémia küszöbén, és sehogy sem sikerül csak egy helyi pedellusként figyelnünk a feltörekvő muzikális nemzedéket. Ne csüggedjünk! Álmodozásunkat, küzdelmünket mindig siker koronázza, és előfordulhat, hogy egy láthatatlan tündér meg is ajándékoz minket egy örök életre szóló élménnyel.
Persze tudásunk el fog maradni azok mögött a tehetségek mögött, akiket még életükben bejegyeztek a rocktörténelem nagykönyvébe. Legendák ők a saját korukban, mesterek kik annyi energiával rendelkeznek, mint a Levis farmereket szaggató ménes. Az őrült tehetségek közt elsőnként említeném meg Keith Moont, a The Who dobosát, aki után soha sem maradt épen egy dobszerkó sem. Vagy a másik eget-földet rengető kurafit Chad Smith-t, a Red Hot Chili Peppers dobosát.
Jól látszik, ha egy percig is elvesztenénk a ritmust, a lelkünkben örökkön dübörgő "dium-disum" érzést, nem kell aggódni, bárhol megtalálhatjuk, elég csak körbetekintenünk és máris halhatjuk az élet dallamát. Ismét egy idézettel búcsúznék: "Az élet olyan, mint hegedűszólót játszani nagyközönség előtt úgy, hogy az ember menet közben tanul meg hegedülni."
Megjegyzés: Nem tettem említést egy másik remekbe szabott gondolatmenetről, a beatboxról. Álljon itt az egyik kis gyűjteményem a témában: Beatboxing Flute (Inspector Gadget), Kitchen Diaries, Nouvelle Star, Lasse Gjertsen.
Ezt megosztom Facebook-on!
