Emberkert
hétköznapok, 2007. március
Mivel mostanában a vásárlás az emberiség gazdagabbik felének egyik fontos és gyakori tevékenységévé vált, amit szinte mindenki kénytelen (vagy egyenesen szeret) rendszeresen űzni, az ilyen alkalmakkor lehetőségünk van megfigyelni más (ismeretlen) embereket közelről. Tegyünk hát egy képzeletbeli sétát a teszkószerű világ vad dzsungelében!
Már a parkolóban elkezdődik a riöliti: az egyik ezeréves Golffal vág eléd a kanyarban, hogy aztán fél méter per órás sebességgel haladjon előtted, amíg csak szép kényelmesen be nem áll arra a helyre, ahova te már eleve indultál volna. A másik megpróbál beállni több méter széles dzsippjével egy bicikilinek elegendő helyre, többször. A harmadik rádudál a saját kocsijuk mögül kisettenkedőkre, nagy sebességgel hajt a parkolóhelyre, hogy megálljon, kivegyen egy bevásárlókocsit, és kényelmesen besétáljon utána a műveleti területre, ahol az igazi élmények elkezdődnek.
Jön szembe az elképesztően ronda nő, szinte már látható, képzeletbeli pórázon vonszolva maga után az egész élet keserűségével lépdelő férjet. A nő fennhangon "drágámnak" meg "mucikámnak" titulálja a láthatóan az egészet unó, szégyellő és gyűlölő fószert, de a megszólítás kemény imperatívuszt takar, a hangsúly őrmesteresen koppan, "vedd le azt a rekesz vizet, nem azt, hanem a másikat, a bugyborékosat, Endre!" – úgy látszik, feddésnél már a nevet használja az idomárnő. Távolabb öreg néni kapaszkodik a kocsiba, egyik szemüvegét a másikkal cseréli, hogy az árakat ki tudja betűzni, majd a végén tökre nem azt veszi el a polcról, amit valószínűleg akart, ugyanis (korához képest meglepő hirtelenséggel) megfordul a polcok közti folyosón – mindenki riadtan ugrik félre –, és levesz máshonnan egy másik terméket, az előzőt ennek a helyére téve.
Vannak, akiknek az ilyetén vásárlás családi program. Úgy korzóznak kézenfogva a polcok közti hadiösvényeken, mint más a Váci utcában. Pedig itt kemény csata folyik. Van, aki direkt úgy parkolja le a bevásárlókocsit, hogy egy bizonyos részhez senki más ne férjen hozzá, amíg ő ott válogat. Nehogy már elvigyék a legjobb vajat az orra elől… Vannak persze kevésbé harcias lények is: a bóklászók. Ennek két ismertebb típusa is van. Az egyik a magányos férfi, akit elküldtek vásárolni. Az olyan feliratok, mint "kényelmi áruk", nem igazán segítőik őt a tájékozódásban, hiszen a kényelmi áru, logikusan, egy szék lenne, vagy maximum egy sör. És ilyen alapon lehetnének kényelmetlenségi áruk is. Ilyesmiken filozofálva próbál emberünk valami rendszert meglelni a labirintusban, miközben egyfolytában a kezében tartott fecniről igyekszik kibetűzni, mit is kell vennie. De mire sikerül elolvasnia, már elfelejti, merre jár, ezért ismét körül kell néznie. Összeáll végül a kép a holléte felől, de akkor meg elfelejti, mit kell vennie. Magára hagyott műholdként sodródva kereng tovább, csak reménykedhetünk, hogy megszánja majd valaki. Ennek az alfaja: a műszaki bóklászó – ez a technikai osztályon fordul elő sűrűn. Ő az, aki szakértő fejjel nézi a tévéket, feltekeri a hangerőt a hifiken, megnyom minden gombot, megvizsgálja a készülékek hátulját, leolvassa a teljesítményt stb., majd semmit sem vesz. Ez a vágyakozás perverziója.
A másik fő bóklászó típus a betépett nő. Ő az illatszerek közelében bolyong. Ide betérve egyébként bármelyik, amúgy céltudatosan haladó nő képes pár másodperc alatt bóklászóvá válni. A beszélgetések itt elhalnak, a figyelem összpontosul, valamiféle vallásos révületbe, deliriumszerű állapotba kerülnek. Látszólag koordinálatlanul csaponganak a szépészeti termékektől súlyos polcok között, néha egymásnak ütköznek, de ezt többnyire észre sem veszik. Magukhoz téríteni őket ilyenkor nem tanácsos, agressziót válthat ki belőlük.
A látványosság végeztével kifizethetjük a termékeket és a szórakozást, de őrizzük meg a számlát, tőlünk tuti el fogja kérni az a mozgássérült feketemedvére emlékeztető járású biztonsági ember, aki végig ott állt a közelünkben, miközben pakoltunk a pénztárnál. Viszont a negyvenhárom kilós aranyláncot viselő, gyér hajzatú és dús izomzatú fiatalembertől biztosan nem fogja elkérni.
Sajnos távoznunk kell, pedig még vannak itt érdekes létformák, ide tartozik például a biztonsági ember is. Ezeket együtt a "személyzet" gyűjtőfogalommal szoktuk illetni. De hadd maradjon valami legközelebbre is.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Már a parkolóban elkezdődik a riöliti: az egyik ezeréves Golffal vág eléd a kanyarban, hogy aztán fél méter per órás sebességgel haladjon előtted, amíg csak szép kényelmesen be nem áll arra a helyre, ahova te már eleve indultál volna. A másik megpróbál beállni több méter széles dzsippjével egy bicikilinek elegendő helyre, többször. A harmadik rádudál a saját kocsijuk mögül kisettenkedőkre, nagy sebességgel hajt a parkolóhelyre, hogy megálljon, kivegyen egy bevásárlókocsit, és kényelmesen besétáljon utána a műveleti területre, ahol az igazi élmények elkezdődnek.
Jön szembe az elképesztően ronda nő, szinte már látható, képzeletbeli pórázon vonszolva maga után az egész élet keserűségével lépdelő férjet. A nő fennhangon "drágámnak" meg "mucikámnak" titulálja a láthatóan az egészet unó, szégyellő és gyűlölő fószert, de a megszólítás kemény imperatívuszt takar, a hangsúly őrmesteresen koppan, "vedd le azt a rekesz vizet, nem azt, hanem a másikat, a bugyborékosat, Endre!" – úgy látszik, feddésnél már a nevet használja az idomárnő. Távolabb öreg néni kapaszkodik a kocsiba, egyik szemüvegét a másikkal cseréli, hogy az árakat ki tudja betűzni, majd a végén tökre nem azt veszi el a polcról, amit valószínűleg akart, ugyanis (korához képest meglepő hirtelenséggel) megfordul a polcok közti folyosón – mindenki riadtan ugrik félre –, és levesz máshonnan egy másik terméket, az előzőt ennek a helyére téve.
Vannak, akiknek az ilyetén vásárlás családi program. Úgy korzóznak kézenfogva a polcok közti hadiösvényeken, mint más a Váci utcában. Pedig itt kemény csata folyik. Van, aki direkt úgy parkolja le a bevásárlókocsit, hogy egy bizonyos részhez senki más ne férjen hozzá, amíg ő ott válogat. Nehogy már elvigyék a legjobb vajat az orra elől… Vannak persze kevésbé harcias lények is: a bóklászók. Ennek két ismertebb típusa is van. Az egyik a magányos férfi, akit elküldtek vásárolni. Az olyan feliratok, mint "kényelmi áruk", nem igazán segítőik őt a tájékozódásban, hiszen a kényelmi áru, logikusan, egy szék lenne, vagy maximum egy sör. És ilyen alapon lehetnének kényelmetlenségi áruk is. Ilyesmiken filozofálva próbál emberünk valami rendszert meglelni a labirintusban, miközben egyfolytában a kezében tartott fecniről igyekszik kibetűzni, mit is kell vennie. De mire sikerül elolvasnia, már elfelejti, merre jár, ezért ismét körül kell néznie. Összeáll végül a kép a holléte felől, de akkor meg elfelejti, mit kell vennie. Magára hagyott műholdként sodródva kereng tovább, csak reménykedhetünk, hogy megszánja majd valaki. Ennek az alfaja: a műszaki bóklászó – ez a technikai osztályon fordul elő sűrűn. Ő az, aki szakértő fejjel nézi a tévéket, feltekeri a hangerőt a hifiken, megnyom minden gombot, megvizsgálja a készülékek hátulját, leolvassa a teljesítményt stb., majd semmit sem vesz. Ez a vágyakozás perverziója.
A másik fő bóklászó típus a betépett nő. Ő az illatszerek közelében bolyong. Ide betérve egyébként bármelyik, amúgy céltudatosan haladó nő képes pár másodperc alatt bóklászóvá válni. A beszélgetések itt elhalnak, a figyelem összpontosul, valamiféle vallásos révületbe, deliriumszerű állapotba kerülnek. Látszólag koordinálatlanul csaponganak a szépészeti termékektől súlyos polcok között, néha egymásnak ütköznek, de ezt többnyire észre sem veszik. Magukhoz téríteni őket ilyenkor nem tanácsos, agressziót válthat ki belőlük.
A látványosság végeztével kifizethetjük a termékeket és a szórakozást, de őrizzük meg a számlát, tőlünk tuti el fogja kérni az a mozgássérült feketemedvére emlékeztető járású biztonsági ember, aki végig ott állt a közelünkben, miközben pakoltunk a pénztárnál. Viszont a negyvenhárom kilós aranyláncot viselő, gyér hajzatú és dús izomzatú fiatalembertől biztosan nem fogja elkérni.
Sajnos távoznunk kell, pedig még vannak itt érdekes létformák, ide tartozik például a biztonsági ember is. Ezeket együtt a "személyzet" gyűjtőfogalommal szoktuk illetni. De hadd maradjon valami legközelebbre is.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
