Melankolikus menetelés
industrial, zene, 2007. augusztus
A Rome nevezetű luxemburgi egyszemélyes zenekar második lemeze úgy emelkedik ki a sok műmájer, futószalagon készült elektro-dark-szomorúság közül, mint a Szoborpark mozgásba merevedett monumentjei a földből.
A párhuzam nem teljes agyrém, hiszen a zenét a "martial pop" kategóriával illették az okosok. A menetelés, az indulók katonás hangulata a lényeg. Emiatt rokon a dolog az industrial zenékkel is. Itt persze egyből - és joggal - asszociálhatunk riadtan egy darkos Rammsteinre, de szerencsére szó sincs ilyesmiről. Sötét a muzsika az tény, még gót barátaink is eszünkbe juthatnak Jerome Reuter mélyhangon dörmögős-szövegmondós énekéről, ám valamiért mégis megkapó a Confessions d'un voleur d'ames hangulata, naiv őszintesége. És el tudnak bűvölni kellemes, melankolikus, okosan szerkesztett, érdekes samplerekkel-hangmintákkal teleszórt dallamai.
Az akusztikus gitár minimál használata pár számban a másik szub-dark zsánert, a neofolkot is megidézheti, de szerencsénkre pont annyi pátosz és szomorúság van ezekben a dalokban, amennyit egy-egy szentimentális pillanatunkban még el is hiszünk nekik. Az egyetlen igazán menetelős-indusztriális téma, a lemez talán legerősebb dala, a Le Voile De L'Oubli szimpatikus, az emberi szuverenitást propagáló szövegével. Apropó, nagy pozitívuma a Rome-nak a rasszizmus-ellenesség, ami igen ritka az ilyen műfajoknál.
Esős, fáradt délutánokra tökéletes.
Rome: Confessions d'un voleur d'ames, Cold Meat Industry, 2007
A párhuzam nem teljes agyrém, hiszen a zenét a "martial pop" kategóriával illették az okosok. A menetelés, az indulók katonás hangulata a lényeg. Emiatt rokon a dolog az industrial zenékkel is. Itt persze egyből - és joggal - asszociálhatunk riadtan egy darkos Rammsteinre, de szerencsére szó sincs ilyesmiről. Sötét a muzsika az tény, még gót barátaink is eszünkbe juthatnak Jerome Reuter mélyhangon dörmögős-szövegmondós énekéről, ám valamiért mégis megkapó a Confessions d'un voleur d'ames hangulata, naiv őszintesége. És el tudnak bűvölni kellemes, melankolikus, okosan szerkesztett, érdekes samplerekkel-hangmintákkal teleszórt dallamai.
Az akusztikus gitár minimál használata pár számban a másik szub-dark zsánert, a neofolkot is megidézheti, de szerencsénkre pont annyi pátosz és szomorúság van ezekben a dalokban, amennyit egy-egy szentimentális pillanatunkban még el is hiszünk nekik. Az egyetlen igazán menetelős-indusztriális téma, a lemez talán legerősebb dala, a Le Voile De L'Oubli szimpatikus, az emberi szuverenitást propagáló szövegével. Apropó, nagy pozitívuma a Rome-nak a rasszizmus-ellenesség, ami igen ritka az ilyen műfajoknál.
Esős, fáradt délutánokra tökéletes.
Rome: Confessions d'un voleur d'ames, Cold Meat Industry, 2007
Ezt megosztom Facebook-on!
