"Lélektanilag" – mondják a hozzáértők – "sokszor a húszas éveiket taposók, de a harmincasok sem tekinthetők felnőttnek." Felnőtten a szakvélemény szerint azt érthetjük, aki talált magának megfelelő (felnőtt) partnert, választott magához illő pályát, munkát, van egy "identitásnak" keresztelt rejtélyes valamije, és levált a szüleiről. De fontos tudni, hogy a legújabb kor generációit most már azzal gyanúsítják, hogy nem ér véget a serdülőkoruk a tinédzser években, hanem kitolódik a húszas éveik elejére, és még csak utána kezdődik a fiatal felnőttkor, ami szintén tart még akár harminc felett is, ráadásul az identitásnak nevezett rejtélyes valamit se sikerül kifejleszteniük magukban tökéletesen. Márpedig ez mind oda vezet, hogy eltűnnek a felnőttnek kategorizálható egyedek, és fél-felnőttek özönlik el a civilizált világot, akik idejük nagy részét azzal töltik, hogy keresik a partnert, a pályát és az identitásnak keresztelt rejtélyes valamit, és próbálnak megválni a felmenők anyagi segítségétől, ahelyett, hogy dolgoznának, gyereket nemzenének és megtámogatnák szüleik nyugdíját.
De ki az igazi felnőtt?
Ez egy jó kérdés, hasonlít az élet értelméhez, mert ugyanúgy millióféle válasz van rá, de a végső megoldást senki nem tudja. A testsúlyát, magasságát, életkorát, családi állapotát és végzettségét könnyen meg tudják mérni valakinek, de ha ezt mind összeadják, nem kapják meg a "felnőttségi mutatót", pedig ha ezek alapján ki lehetne számolni, a tudósok már biztos szabadalmaztatták volna azt is.
Hajdanán erre is volt megoldás! Nem határozták meg ugyan a szocioökonómiai státuszát senkinek, még a testsúlyát se mérték, de bedobták egy hétre a dzsungelbe étlen-szomjan, és ha nem a párduc fogai közt tért vissza a faluba, onnantól kezdve hivatalosan is felnőtt volt. Lehetett választani körülmetélést, éhezést és remeteséget is, teljes sötétségben gubbasztást, guggolást három napig, égre-napra nem nézést, bogyó-diétát és egyebeket, attól függően, hogy valaki csángónak vagy csinuk indiánnak született-e. A hagyomány ezeket az erőpróbákat nevezte "rítusoknak", más néven beavatási szertartásoknak, és aki ezt túlélte, az tagja lett a felnőtt közösségnek, talán még új nevet is kapott, szabadon szerelmeskedhetett, házasodhatott, vadászhatott, és részt vehetett a "csak felnőtteknek" kategóriájú tűz körüli ugrálásban, pipázásban, szeánszokon stb.
Nekünk ebből már nem jutott. Senki nem küld párducok közé, nem rontanak ránk, hogy éles kővel körülmetéljenek, nem kényszerítenek bogyódiétára és nem zárnak sötét verembe felnőtté avatásunk érdekében. Talán vannak még helyek valahol a pusztában, ahol választanak pünkösdi királyt, a lányok Szent Iván éjjel tüzet ugranak, akadnak még Katalin-bálok és egyéb fontos vízválasztók a férfiság és nőség felé, de azért nem jellemző, hogy a napi program része lenne az ilyesfajta hagyományőrzés. Míg a "primitívnek" emlegetett népek tesznek róla, hogy precízen kettéválasszák a lányok és fiúk seregét, és külön nőket és férfiakat avassanak belőlük, akik között a hierarchia egyértelműen azon alapszik, hogyan feleltek meg a próbatételeken, addig ezt a mi generációnkkal már nem játssza el senki. Itt keringünk egymás körül szétválasztatlanul, se bogyónk, se kunyhónk, se új nevünk, de állítólag még férfi és női identitásunk se tökéletes…
Megoldjuk
Annyi baj legyen. Ha nincs párduc, bogyó, tűzugrás, körülmetélés és szeánsz, majd mi szerzünk máshogy harci sebeket, és még a hierarchiát is kitaláljuk. Rengeteg segédeszköz áll rendelkezésünkre. Itt vannak mindjárt a drogok. Egy kicsit többen halnak ugyan bele a túladagolásba, mint a fertőzött köves körülmetélésekbe, de hát a népesség is több a földön… Aki leszokik, az már kemény gyerek, legyőzi az ősdémont, a kísértést. Ha valaki esetleg túl mélyen merülne bele a beavatásnak ebbe az izgalmas formájába, azt még a társadalom is megtámogatja bezárással, lekötözéssel, elvonással és pszichológussal. Az alkohol az egyik legjobb kellék ehhez, olcsó, elérhető, népszerű, garantáltan mérgező lehet, és a harci sérülés bizonyítékához elég egy májfunkciót nézni.
A leszokottak aztán megpályázhatják a hierarchiában a jobb helyeket – lehetnek pl. bulvár-sztárok, tv-pszichológusok, amerikai elnökök stb. A serdülő lányoknak még több lehetőség áll rendelkezésre, éhezésüket a modern korban a média szponzorálja. Hogy látványosabbá lehessen tenni, esetleg összeköthető némi csukló-vagdosással, mert az legalább heget hagy és később mutogatható. Néhány öngyilkossági kísérlet helyettesítheti a párduc szemfogát.
A szexuális érettség bizonyítékához ismét csak önmenedzselés szükséges. Az első menstruációt követő évekre nem fognak ablaktalan szobába tuszkolni, aztán hosszú idő elteltével virágba bugyolálva bemutatni a közösségnek, mint hivatalos nőt, se harci fegyverekkel nem fognak felaggatni, mint hivatalos férfit, hanem jó esetben elküldenek iskolába, és ott magunknak kell kitalálni, hogyan avassuk be egymást, rítus, hagyomány, szabály nélkül.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
De ki az igazi felnőtt?
Ez egy jó kérdés, hasonlít az élet értelméhez, mert ugyanúgy millióféle válasz van rá, de a végső megoldást senki nem tudja. A testsúlyát, magasságát, életkorát, családi állapotát és végzettségét könnyen meg tudják mérni valakinek, de ha ezt mind összeadják, nem kapják meg a "felnőttségi mutatót", pedig ha ezek alapján ki lehetne számolni, a tudósok már biztos szabadalmaztatták volna azt is.
Hajdanán erre is volt megoldás! Nem határozták meg ugyan a szocioökonómiai státuszát senkinek, még a testsúlyát se mérték, de bedobták egy hétre a dzsungelbe étlen-szomjan, és ha nem a párduc fogai közt tért vissza a faluba, onnantól kezdve hivatalosan is felnőtt volt. Lehetett választani körülmetélést, éhezést és remeteséget is, teljes sötétségben gubbasztást, guggolást három napig, égre-napra nem nézést, bogyó-diétát és egyebeket, attól függően, hogy valaki csángónak vagy csinuk indiánnak született-e. A hagyomány ezeket az erőpróbákat nevezte "rítusoknak", más néven beavatási szertartásoknak, és aki ezt túlélte, az tagja lett a felnőtt közösségnek, talán még új nevet is kapott, szabadon szerelmeskedhetett, házasodhatott, vadászhatott, és részt vehetett a "csak felnőtteknek" kategóriájú tűz körüli ugrálásban, pipázásban, szeánszokon stb.
Nekünk ebből már nem jutott. Senki nem küld párducok közé, nem rontanak ránk, hogy éles kővel körülmetéljenek, nem kényszerítenek bogyódiétára és nem zárnak sötét verembe felnőtté avatásunk érdekében. Talán vannak még helyek valahol a pusztában, ahol választanak pünkösdi királyt, a lányok Szent Iván éjjel tüzet ugranak, akadnak még Katalin-bálok és egyéb fontos vízválasztók a férfiság és nőség felé, de azért nem jellemző, hogy a napi program része lenne az ilyesfajta hagyományőrzés. Míg a "primitívnek" emlegetett népek tesznek róla, hogy precízen kettéválasszák a lányok és fiúk seregét, és külön nőket és férfiakat avassanak belőlük, akik között a hierarchia egyértelműen azon alapszik, hogyan feleltek meg a próbatételeken, addig ezt a mi generációnkkal már nem játssza el senki. Itt keringünk egymás körül szétválasztatlanul, se bogyónk, se kunyhónk, se új nevünk, de állítólag még férfi és női identitásunk se tökéletes…
Megoldjuk
Annyi baj legyen. Ha nincs párduc, bogyó, tűzugrás, körülmetélés és szeánsz, majd mi szerzünk máshogy harci sebeket, és még a hierarchiát is kitaláljuk. Rengeteg segédeszköz áll rendelkezésünkre. Itt vannak mindjárt a drogok. Egy kicsit többen halnak ugyan bele a túladagolásba, mint a fertőzött köves körülmetélésekbe, de hát a népesség is több a földön… Aki leszokik, az már kemény gyerek, legyőzi az ősdémont, a kísértést. Ha valaki esetleg túl mélyen merülne bele a beavatásnak ebbe az izgalmas formájába, azt még a társadalom is megtámogatja bezárással, lekötözéssel, elvonással és pszichológussal. Az alkohol az egyik legjobb kellék ehhez, olcsó, elérhető, népszerű, garantáltan mérgező lehet, és a harci sérülés bizonyítékához elég egy májfunkciót nézni.
A leszokottak aztán megpályázhatják a hierarchiában a jobb helyeket – lehetnek pl. bulvár-sztárok, tv-pszichológusok, amerikai elnökök stb. A serdülő lányoknak még több lehetőség áll rendelkezésre, éhezésüket a modern korban a média szponzorálja. Hogy látványosabbá lehessen tenni, esetleg összeköthető némi csukló-vagdosással, mert az legalább heget hagy és később mutogatható. Néhány öngyilkossági kísérlet helyettesítheti a párduc szemfogát.
A szexuális érettség bizonyítékához ismét csak önmenedzselés szükséges. Az első menstruációt követő évekre nem fognak ablaktalan szobába tuszkolni, aztán hosszú idő elteltével virágba bugyolálva bemutatni a közösségnek, mint hivatalos nőt, se harci fegyverekkel nem fognak felaggatni, mint hivatalos férfit, hanem jó esetben elküldenek iskolába, és ott magunknak kell kitalálni, hogyan avassuk be egymást, rítus, hagyomány, szabály nélkül.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
