A vizsgaidőszakot követő legrövidebb hónapunkban nekünk, hallgatóknak lehetőségünk nyílik végre egy kis lazításra. Így hát logikus lenne, hogy egy könnyed, szórakoztató film megtekintésére buzdítsalak titeket. Ez most mégsem így lesz. Ehelyett egy elgondolkodtató, komoly témát feszegető műre szeretném felhívni a figyelmeteket. Egyszerűen azért, mert ritka jó alkotásról van szó.
Az egykori Kelet-Németországban 1984-ben játszódó történet központi témája a lehallgatás, illetve annak hatása az emberek életére. Mindezt egy művész pár és egy titkosrendőr különös kapcsolatán keresztül kerül bemutatásra. Gerd Wiesler a Stasi egyik legmegbízhatóbb emberének számít. Hűvös, a rendszert mindenek felett szolgáló tiszt ő, hűségéhez semmi kétség nem férhet. Ezért is bízza meg őt felettese, Grubitz azzal a feladattal, hogy megfigyelje az ország egyik legismertebb drámaíróját, Georg Dreymant, illetve élettársát, Christa-Maria Sielandot, az ünnepelt színésznőt. Wieslernek természetesen rendelkezésére állnak a titkosszolgálat legkorszerűbb eszközei, Dreymanék lakását gyakorlatilag percek alatt "bedrótozzák", így már nincs az az intim pillanat, ami elkerülheti az éber őr figyelmét. Az író eleinte nem mutatja rendszerellenes tevékenység jeleit, ám amikor barátja, Albert Jerska öngyilkos lesz, megfogalmazza kritikáját a hatalommal szemben, melyet egy nyugat-német lapban publikál. A kém feladata egyértelmű lenne. Csakhogy Wiesler a megfigyelés során láthatatlan családtaggá válik, átéli a pár személyes gondjait-bajait, és lassan bizonyos dolgokat "elfelejt" beleírni a jelentésébe. A munkája és a lelkiismerete közötti kontraszt azonban egyre élesebbé válik, és olyan események következnek be, melyek sorsfordítóak, nemcsak az ő, de mások életében is.
Florian Henckel von Donnersmarck rendező és forgatókönyvíró igencsak nehéz fába vágta a fejszéjét. Az utóbbi években megjelent, NDK-val foglalkozó filmek ugyanis többnyire szatirikus jellegűek voltak, és volt bennük valami, amit a németek stílusosan csak Ostalgie-ként emlegetnek, azaz emlékezés a "boldog békeidőkre". Ezzel szemben itt a rendszer embertelenségének bemutatása a cél. Ezt vállalta magára a rendező az első filmjében. Hatásos antré. Sikerül elkerülni a nagy, világmegváltó gondolatokat, egyszerű emberi sorsokon keresztül érzékelhetjük, miért is hagyhatott sok emberben oly mély sebeket ez a korszak. A három főszereplő, Martina Gedeck, Ulrich Mühe és Sebastian Koch remekelnek. A lassú tempójú filmben minden rezdülésükre oda kell figyelni. Látszik rajtuk, mennyire szeretnének elszakadni az őket körülvevő világtól, miközben egyre inkább a foglyává válnak. Különösen a titkosrendőrt alakító Mühe lenyűgöző, átalakulása nélkülöz minden látványosságot. Természetesnek tűnik, hogy ez történik vele. Ugyanígy a film is nélkülözi a látványos fordulatokat. Nincsen különösebb katarzis sem. Érzelmeket, tetteket és azok következményeit figyelhetjük meg, és gondolkodhatunk el rajtuk a záró képsorok után. Azt talán már felesleges is mondanom, hogy csakúgy, mint a két éve bemutatott Goodbye Lenin esetében, a megfelelő párhuzamok itt is meghúzhatók a mű helyszíne és kishazánk (vagy akármelyik poszt-szocialista ország) között. De ezt már mindenkinek a maga dolga megítélni. Magyarország konkrétan is meg van említve a történet során, méghozzá egy nem túl hízelgő öngyilkossági statisztikával kapcsolatban. Attól félek, e tekintetben nem sok pozitív változás van 1984 óta…
A film díjesőben részesült eddigi bemutatói során. Természetesen saját hazájában volt a legsikeresebb, hét díjra jelölték, de ott van a legjobb idegen nyelvű film Oscar várományosai között is. És ami a leglényegesebb, több helyen közönségdíjat nyert az alkotás, ami azt jelzi, hogy az emberek is értékelték a mondanivalóját. Emiatt is gondolom úgy, hogy nálunk is sokan kíváncsiak lehetnek rá. Ha ti is így éreztek, nincs más dolgotok, mint február közepétől figyelni a moziműsort, majd célba venni a megfelelő objektumot.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Az egykori Kelet-Németországban 1984-ben játszódó történet központi témája a lehallgatás, illetve annak hatása az emberek életére. Mindezt egy művész pár és egy titkosrendőr különös kapcsolatán keresztül kerül bemutatásra. Gerd Wiesler a Stasi egyik legmegbízhatóbb emberének számít. Hűvös, a rendszert mindenek felett szolgáló tiszt ő, hűségéhez semmi kétség nem férhet. Ezért is bízza meg őt felettese, Grubitz azzal a feladattal, hogy megfigyelje az ország egyik legismertebb drámaíróját, Georg Dreymant, illetve élettársát, Christa-Maria Sielandot, az ünnepelt színésznőt. Wieslernek természetesen rendelkezésére állnak a titkosszolgálat legkorszerűbb eszközei, Dreymanék lakását gyakorlatilag percek alatt "bedrótozzák", így már nincs az az intim pillanat, ami elkerülheti az éber őr figyelmét. Az író eleinte nem mutatja rendszerellenes tevékenység jeleit, ám amikor barátja, Albert Jerska öngyilkos lesz, megfogalmazza kritikáját a hatalommal szemben, melyet egy nyugat-német lapban publikál. A kém feladata egyértelmű lenne. Csakhogy Wiesler a megfigyelés során láthatatlan családtaggá válik, átéli a pár személyes gondjait-bajait, és lassan bizonyos dolgokat "elfelejt" beleírni a jelentésébe. A munkája és a lelkiismerete közötti kontraszt azonban egyre élesebbé válik, és olyan események következnek be, melyek sorsfordítóak, nemcsak az ő, de mások életében is.
Florian Henckel von Donnersmarck rendező és forgatókönyvíró igencsak nehéz fába vágta a fejszéjét. Az utóbbi években megjelent, NDK-val foglalkozó filmek ugyanis többnyire szatirikus jellegűek voltak, és volt bennük valami, amit a németek stílusosan csak Ostalgie-ként emlegetnek, azaz emlékezés a "boldog békeidőkre". Ezzel szemben itt a rendszer embertelenségének bemutatása a cél. Ezt vállalta magára a rendező az első filmjében. Hatásos antré. Sikerül elkerülni a nagy, világmegváltó gondolatokat, egyszerű emberi sorsokon keresztül érzékelhetjük, miért is hagyhatott sok emberben oly mély sebeket ez a korszak. A három főszereplő, Martina Gedeck, Ulrich Mühe és Sebastian Koch remekelnek. A lassú tempójú filmben minden rezdülésükre oda kell figyelni. Látszik rajtuk, mennyire szeretnének elszakadni az őket körülvevő világtól, miközben egyre inkább a foglyává válnak. Különösen a titkosrendőrt alakító Mühe lenyűgöző, átalakulása nélkülöz minden látványosságot. Természetesnek tűnik, hogy ez történik vele. Ugyanígy a film is nélkülözi a látványos fordulatokat. Nincsen különösebb katarzis sem. Érzelmeket, tetteket és azok következményeit figyelhetjük meg, és gondolkodhatunk el rajtuk a záró képsorok után. Azt talán már felesleges is mondanom, hogy csakúgy, mint a két éve bemutatott Goodbye Lenin esetében, a megfelelő párhuzamok itt is meghúzhatók a mű helyszíne és kishazánk (vagy akármelyik poszt-szocialista ország) között. De ezt már mindenkinek a maga dolga megítélni. Magyarország konkrétan is meg van említve a történet során, méghozzá egy nem túl hízelgő öngyilkossági statisztikával kapcsolatban. Attól félek, e tekintetben nem sok pozitív változás van 1984 óta…
A film díjesőben részesült eddigi bemutatói során. Természetesen saját hazájában volt a legsikeresebb, hét díjra jelölték, de ott van a legjobb idegen nyelvű film Oscar várományosai között is. És ami a leglényegesebb, több helyen közönségdíjat nyert az alkotás, ami azt jelzi, hogy az emberek is értékelték a mondanivalóját. Emiatt is gondolom úgy, hogy nálunk is sokan kíváncsiak lehetnek rá. Ha ti is így éreztek, nincs más dolgotok, mint február közepétől figyelni a moziműsort, majd célba venni a megfelelő objektumot.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 5. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
