4x4

hírek, IT, ketyere, NSS, program, 2006. december

Four by four, azaz teljes négykerékmeghajtással csapódunk be a kanyarba, féltávnál vagyunk. Félév vége, év vége, pénzügyi negyedév vége, a fene se tudja néha követni a dolgokat, pláne, hogy délután négykor már koromsötétség uralkodik. Sokaknak persze már reggel nyolckor ugyanez a szellemi állapot megvan, de hát "ez a dolgok rendje". Nem lehet mindenkiből agysebész, pláne homo sapiens sapiens. Rövid történetemben a címben szereplő bűvös tizenhatos számnak megfelelő IQ-val bírt kedves honfitársunk, aki a postán pont előttem rendezte ügyes-bajos ügyeit. Tényleg nem az analízis 4 UV csekkjét fizette be, ám válogatott módon tudott teljesen hiányos hajszerkezete alól káromkodni, kb. harminc decibellel meghaladva a tisztiorvosi szolgálat által az egészségügyi határértéknek tekintett hangerőt. Bár lehet, hogy mégiscsak hallgató volt.

Mondjuk jövőre felvételizik általános jogásznak, vagy hebraisztika-ukrán szakra, és pont előttem tudta meg, hogy a hasonlóan kopasz haverok közül már kevesebben fognak bejutni. Esetleg mobil interneten olvasta az IK Kari tanácsának anyagait, és a térítési díjak mértékén borzolta addig soha nem látott mértékben saját idegszálait. Ki tudja?! Legalább négyen négyfélét gondoltunk a sorban, ki félhangosan, ki magában...

Tébécéjárvány!

Kettőezer-hét január tizenhatodikán érkezik a World of Warcraft eddigi legnagyobb kiegészítője, a The Burning Crusade (BC vagy TBC). A legnépszerűbb MMORPG lassan két éve jelent meg, a ráncfelvarrás tehát időszerű volt, lássuk címszavakban, mit is kapunk. Két új fajt kipróbálhatunk: a Szövetséget ezentúl a Draenei is erősíti, míg a dicső Horda oldalán a Blood Elfek kardoskodnak. A kiegészítőben új kontinensen küzdhetjük fel magunkat immár hetvenedik szintig, sőt, sokak örömére a Szövetség megkapja a Shaman osztályt, míg a Hordásoknál a Paladinok megjelenése borzolja a kedélyeket, lesznek repülő mountok. Szinte minden osztályt újra-talenteztek, új varázslatok tömkelegére is lehet számítani. Mesterségnek ezentúl az ékszerkészítést is megtanulhatjuk, a PvP (játékosok-játékosok elleni szervereken) rendszer a sakkban ismert ranglétra alapján lesz pontozva, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A Burning Crusade fizetős kiegészítő lesz: teljes áron kell majd megvásárolnia mindazoknak, akik a fenti kiegészítéseket szeretnék játszani, a havi előfizetési díj, illetve a felöltőkártyák ára – egyelőre – tudomásunk szerint nem változik.

http://www.wow-europe.com

Színes humor

Amerikából jöttem, mesterségem címere: koporsótuningoló. Talán a fekete humor jeles képviselője volt az ötletgazdája a színes koporsókat gyártó cégnek, mondanunk sem kell: a "Pimp my Coffin" annyira művészi, annyira új, hogy ilyen bizony még nem volt a nap alatt. A design lehet motoros, focicsapatot-logós, híresfestményes, kedvenc tájképes egyszóval bármi, és bárki, csak a jó ízlés és képzeletünk szabhat határt az új őrületnek. Remélem azért ebből nem lesz sorozat az MTV-n…

http://redspot.blogbugs.org/

Fújja el a szél!
A 2006. november közepén debütált Sony Playstation 3-hoz érkeznek az első kiegészítők. A nagyobb oldalak fórumain egyébként többen panaszkodtak az új játékvezérlőre: rövid a zsinórja, és izzadós műanyag borítást kapott. Nosza, friss hírként röppent be a szerkesztőség ablakába a hír, miszerint már kapható a tenyereinket hűtő, Chillstream kontroller a Logitech jóvoltából. Az újdonság lényege, hogy a játékvezérlő markolatába egy 40 milliméter átmérőjű ventilátort építettek, amely a vezérlő két oldalán elhelyezett szellőzőnyílásokon át keringeti a levegőt. A kialakításnak köszönhetően a friss fuvallatok pont a játékos ujjaihoz, a hüvelykujj tövébe és tenyér belsejébe jutnak el, a levegő áramlásának sebessége két fokozatban szabályozható, vagy akár ki is kapcsolható. Légkondi nélküli nyári hónapokra vagy a karácsonyi kemence mellett PS3-on öldöklőknek kifejezetten ajánlott! A Logitech háza táján szintén az Ünnepekre szánt újdonság a Harmony 1000-es, univerzális távirányító. Részletek a linkre ellátogatva az újdonságok menü alatt olvashatók.

http://www.logitech.com

G80

Hatalmas újítások sorozatát, fantasztikus lépést jelent előre az NVIDIA G80 kódnéven fejlesztett grafikus lapkája mely 8800-as családként debütált november közepén. A számos technikai-technológiai újítást a DirectX 10-es szabvány egyesíti magában, a közelgő Windows Vista fogja először ezt támogatni, ám maradéktalanul kihasználni még talán évek múlva sem fogják tudni a játékfejlesztők. A G80-as valódi képességéről, felépítéséről írt, több oldalas cikkek áttanulmányozása elengedhetetlen a megértéséhez, elég, ha csak az árnyékoló egységeket felváltó ún. Stream processzorok kialakulására gondolok. A számok tükrében megpróbálom érzékeltetni, miről is van szó. A 90nm-es gyártástechnológiával készülő lapkát négy évig, közel 450 millió USD bevonásával fejlesztette az NVIDIA, a valaha volt második leghosszabb fejlesztési idő 18 hónap volt. 681 millió tranzisztorból épül fel a GPU, ez több mint kétszerese elődeinek, de még az Intel Itanium 2-est is lekörözi. A G80-as köré épült kártyák teljesítménye elképesztő, a mag akár 1350MHz-es órajel elérésére is képes. Aki jártas a témában, az tudja, hogy mire képes a korábbi csúcsmodell, egy párba (SLI-be) kötött 7900-as sorozat vagy az ATi-tól az X1950X Crossfire kiadás. A 8800GTX egész egyszerűen lemossa ezeket a kártyákat: játéktól függően 1,5-2x gyorsabb, egyetlen processzorral, noha itt is megvan az SLI lehetősége. Sokszor hangzott már el a "moziszerű grafikai élmény" kifejezés, de ez, ez, ez tényleg olyan!
http://www.nvidia.com/page/geforce8.html

2006 11 15 35 4004
Harmincötödik születésnapját ünnepelte november 15-én a mikroprocesszor. Talán kevesen tudják, de az Intel 4004 létrehozását egy japán cég rendelte meg. A ma már "Chipzillának" is nevezett Inteltől a japánok azt kérték, hogy Busicom kalkulátoraihoz tervezzen és gyártson le chipkészleteket. A megállapodás értelmében tizenhat különböző chipet kellett volna tervezni és gyártani, amit anno szinte lehetetlennek gondoltak az akkor még csupán 150 embert foglalkoztató Intelnél. A magyar származású Leslie Vadasz egy interjú során szó szerint idézte a megállapodás utáni első gondolatait-mondatait: "…szent sz*r, nincs annyi emberünk!". Leslie egyébként a DRAM megszületése felett is bábáskodott. A költségnyomás miatt az Intel két mérnöke, Ted Hoff és Stan Mazor olyan koncepcióval hozakodott elő, amely 16 helyett mindössze 4 chipet igényelt, mivel a számítási feladatokat egy lapkára integrálta – a 4004-es jelölésűre. 1970-ben csatlakozott a tervezést követően a csapathoz Federico Faggin, aki korábban a Fairchildnál munkálkodott. Faggin feladata volt, hogy megvalósítsa a mikroprocesszort, vagyis három asszisztensével szilíciumra próbálták átültetni a fent említett két mérnök elképzeléseit. Harmincöt évvel ezelőtt a tervezés azt jelentette, hogy rendkívül vékony vörös fólián, kézzel végezték a műveleteket. A történelemkönyvek szerint a 4 bites műveleteket végző, 2300 tranzisztorból felépülő 4004 soha nem lett sikeres kereskedelmi termék, mivel az akkor a DRAM-gyártásra összpontosító Intelnél csak egy mellékvágányként tekintettek rá, és mivel megrendelésük azért akadt, 1972 áprilisában már a 8 bites, 8008 is megjelent, a többit pedig tessék elolvasni az alábbi linken.

http://intel4004.com/

Legyen Ön is milliomos!

Viszonylag kevés játék büszkélkedhet milliós eladási számokkal, az újság megjelenésekor alig egy hónapja piacon lévő Gears Of Warnak pedig máris sikerült elérnie ezt. Az Xbox 360™ első számú FPS-ének (First-Person Shooter) tartott játék sikerének titkát sokak az újszerű mozgások megvalósításában (rejtőzés, földön elgurulás, vetődés) és persze a tűéles képi effektekben látják. Akármi is a titok, az egymillió eladott játékhoz mi is gratulálunk PiciPuhának. Ha már itt tartunk, a november 30-án debütáló Windows Vistával kapcsolatban egyre több információ lát napvilágot, és mivel az MS új operációs rendszere legalább 17, igen tizenhétféle verzióban lesz kapható, máris kaptunk egy kis útmutatót a ViAArena csapatától. Jó olvasgatást, öldöklést – kinek-kinek szájíze szerint.

http://gearsofwar.com/Emergenceday/
http://www.viaarena.com/default.aspx?PageID=5&ArticleID=503

Krekempé 3

A manchesteri rendőrség egy informatikai biztonság szempontjából is nagyon érdekes és egyúttal nagyon tanulságos esetet leplezett le. Egy negyvenegy éves angol férfi ugyanis megdöbbentő egyszerűséggel jutott hozzá olyan banki információkhoz, amelyek segítségével bankkártyákat tudott hamisítani illetve felhasználni.
A vizsgálatok kiderítették, hogy a férfi olyan bank-automatákat szemelt ki, amelyeket nem
építettek falba vagy fal mellé. Ilyen automaták Angliában általában bevásárlóközpontokban találhatók. A leleményes elkövető rájött arra, hogy mivel ezen készülékek hátuljához könnyedén hozzáfér, ezért azokhoz tud csatlakoztatni egy némileg átalakított MP3-lejátszót, amivel adatokat képes rögzíteni. Amikor az automatát valaki használta, akkor a bankkártya-információk nemcsak a bankhoz jutottak el, hanem a férfi MP3-lejátszójára is felkerültek. Ezt követően már viszonylag könnyedén lehetett a bankkártyákat hamisítani, illetve visszaélni az összegyűjtött adatokkal. Az eddigi jelentések szerint a férfi a tettével körülbelül 200 ezer fontnyi (kb. 80 millió HUF) kárt okozott. Az elfogása csak a véletlennek köszönhető, ugyanis a rendőrök egy közlekedési szabálysértés miatt állították meg. Akkor hamis bankkártyát találtak nála, majd egy házkutatás alkalmával további bizonyítékok kerültek elő. A férfit 32 hónap börtönbüntetésre ítélték.

http://www.biztonsagportal.hu

Japán őrület

Szolgálati közleményként szeretném jelezni, hogy a múlt havi NSS-ben beharangozott bemutató, ismertető nem marad el, csak átalakul(t), így némi türelem kéretik és az állkapocsizmok erős tréningje. Igyekszem egy ütős anyagot összeállítani belőle, addig is mindenkinek kellemest kívánok – kívánunk, a rajongói leveleket a szerkesztőség címére kérjük!

Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Andy

Andy

Horn András informatikus, középvezető egy multicégnél- pedig végzettsége szerint tanárnak kellene lennie. Kíméletlen kritikus és szinte legyőzhetetlen vitapartner. Folyamatosan követi az IT-világ eseményeit, cikkeit többnyire ebben a témakörben írja.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal