Sóhajjal teli sajnálkozással kell kezdenem e havi mondandómat. Sajnos az előző számunkból kimaradt a Celluloid rovat, és erről csakis én tehetek. Elnézést mindazoktól, akiknek ezen hasábok máskor kellemes, mulattató vagy esetleg szörnyülködő perceket okoznak, ígérem, hogy ezennel megpróbálom visszazökkenteni őket a megszokott kerékvágásba. Habár a mostani választásunk korántsem nevezhető szokványosnak. Egyrészt azért, mert esztétikai értékét tekintve épphogy csak megkarcolja a B-movie kategóriát, másrészt viszont közéleti és világpolitikai szempontból egyedülállónak mondható alkotásról van szó. December 7-től végre Magyarországon is bemutatják minden idők legdrágább török akciófilmjét, a Kurtlar Vadisi-t.
Ami a történetét illeti, fordulatos cselekményre ne nagyon számítsunk, a jó öreg bosszúállós koncepció az alapja mindennek. 2003-ban amerikaiak megalázó módon kihallgatnak és fogva tartanak tizenegy török katonát. Egyikük az eset után öngyilkos lesz. Barátja, Polat Ademar titkos ügynök bosszút esküszik. Később szintén amerikai katonák vérbe fojtanak egy esküvőt, melynek során többek között a vőlegényt is megölik. A menyasszony bosszút esküszik. Mindezek hátterében a velejéig romlott Sam William Marshall áll, ő az iraki "békecsinálók" vezére, gyakorlatilag a terület kiskirálya. Polat és Leyla többször is közel áll ahhoz, hogy megszabaduljon ellenségétől, erre azonban csak a végkifejlet során, látványos csatajelenet végén kerül sor, mikor is Marshall elnyeri méltó büntetését.
Nos, huszonéves egyetemista fejjel, gondolom mindenki megélt már egy-két Rambo- vagy James Bond-filmet, sok fegyverropogással, vérrel, gonosz-gonoszhelyettes tengellyel, satöbbi. De – mint az a fenti, rövid összegzésből is könnyen kiderülhet – ebben az alkotásban a "világ a feje tetejére állt", a sziklaszilárd morális értékekkel bíró amerikai hős ezúttal a rosszfiúk táborát erősíti. És ez az, amire a világ felkapta a fejét. Ráadásul amellett, hogy természetesen kitalált történetről van szó, a rendező, Serdar Akar ügyelt rá, hogy egyes jelenetek kínosan hasonlítsanak bizonyos, az utóbbi hónapok-évek híradóiban látható képekre, videókra. A leglátványosabban az Abu Ghraib börtönben készült, hírhedt képek elevenednek meg a vásznon, kísértetiesen úgy, ahogy azok annak idején bejárták a világot. Van még aztán pár olyan jelenet, mely valószínűleg megtörtént eseményeket hivatott bemutatni, mint például az esküvői vérengzés vagy a teherautón szállított foglyok lemészárlása. Aztán van nekünk újságíró-lefejezős akciónk is, pontosabban nem lefejezős, hiszen végül a film erkölcsi bástyája, Karuki sejk közbelép, és megakadályozza a gyilkosságot. A sejk amúgy a békességet osztja a népnek, de szegényt a film szereplői ritkán értik meg, reméljük a nézőközönség fogékonyabb rá, hisz valójában értük került a forgatókönyvbe. És ha már a szereplőkről van szó, nem feledkezhetünk el a gonosz, zsidó doktorról sem, aki az elejtett foglyok szerveit exportálja baráti országokba (USA, Izrael, Anglia). Valahogy így lesz teljes a kép, ilyenkor kell előráncigálni Bush amerikai elnök szavait és okos fejet vágva "elgondolkodni": most akkor ki is a gonosz valójában?
Valójában persze senki és mindenki, de ezt most hadd ne fejtsem ki, mert erről nálam sokkal okosabb emberek írtak már jóval terjedelmesebben. Inkább tegyük fel a kérdést: egyoldalú-e ez a film? A válasz: igen. Szabad a törököknek ilyen filmet készíteni? A válasz: miért ne? Valószínűsítem, hogy Törökország EU csatlakozási tárgyalásain nem fogják levetíteni a diplomatáknak a megegyezést elősegítendő, de azért hazudnánk magunknak, ha azt állítanánk, hogy a populáris amerikai filmekben egy csepp világnézeti PR sincs. De van, méghozzá pont annyi. Egy csepp. Ők már régóta csinálják, profik, kifinomultabb eszközökkel dolgoznak. És még mielőtt összeesküvés-elmélettel vádolnának, hozzáteszem: ösztönből dolgoznak. Vagyis úgy gondolják, igazuk van. És miért ne gondolhatnák úgy? Tényleg: a törökök miért ne gondolhatnák ugyanezt? Szerintem ez az alkotás egy reakció. Ezt a reakciót pedig érdemes megfigyelni, tanulmányozni. Elgondolkodni azon, hogy miért tekintették meg több millióan Törökországban, valamint azokban az országokban, ahol jelentős a török vagy moszlim kisebbség. Manapság állandóan a kultúrák harcáról meg azok egymást meg nem értéséről szól a fáma. Hát, tessék, itt van egy jelenség, amiből lehet tanulni. Nem feltétlenül magából a filmből, hanem abból, ki hogyan reagál rá. A reakciókból. Aztán csak reménykedni tud az ember, hogy egyszer majd az akcióért felelős emberek olyan döntést hoznak, amely kevesebb értetlenkedést és ellenérzést szül.
Szóval, noha egy vérbeli amerikai stílusban készült, de Amerikát kritizáló film kissé teszetoszának hathat is első hallásra, a fenti gondolatok piszkálgatása végett mindenképp érdemesnek tartom ezt a művet arra, hogy sokan jegyet váltsanak rá.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ami a történetét illeti, fordulatos cselekményre ne nagyon számítsunk, a jó öreg bosszúállós koncepció az alapja mindennek. 2003-ban amerikaiak megalázó módon kihallgatnak és fogva tartanak tizenegy török katonát. Egyikük az eset után öngyilkos lesz. Barátja, Polat Ademar titkos ügynök bosszút esküszik. Később szintén amerikai katonák vérbe fojtanak egy esküvőt, melynek során többek között a vőlegényt is megölik. A menyasszony bosszút esküszik. Mindezek hátterében a velejéig romlott Sam William Marshall áll, ő az iraki "békecsinálók" vezére, gyakorlatilag a terület kiskirálya. Polat és Leyla többször is közel áll ahhoz, hogy megszabaduljon ellenségétől, erre azonban csak a végkifejlet során, látványos csatajelenet végén kerül sor, mikor is Marshall elnyeri méltó büntetését.
Nos, huszonéves egyetemista fejjel, gondolom mindenki megélt már egy-két Rambo- vagy James Bond-filmet, sok fegyverropogással, vérrel, gonosz-gonoszhelyettes tengellyel, satöbbi. De – mint az a fenti, rövid összegzésből is könnyen kiderülhet – ebben az alkotásban a "világ a feje tetejére állt", a sziklaszilárd morális értékekkel bíró amerikai hős ezúttal a rosszfiúk táborát erősíti. És ez az, amire a világ felkapta a fejét. Ráadásul amellett, hogy természetesen kitalált történetről van szó, a rendező, Serdar Akar ügyelt rá, hogy egyes jelenetek kínosan hasonlítsanak bizonyos, az utóbbi hónapok-évek híradóiban látható képekre, videókra. A leglátványosabban az Abu Ghraib börtönben készült, hírhedt képek elevenednek meg a vásznon, kísértetiesen úgy, ahogy azok annak idején bejárták a világot. Van még aztán pár olyan jelenet, mely valószínűleg megtörtént eseményeket hivatott bemutatni, mint például az esküvői vérengzés vagy a teherautón szállított foglyok lemészárlása. Aztán van nekünk újságíró-lefejezős akciónk is, pontosabban nem lefejezős, hiszen végül a film erkölcsi bástyája, Karuki sejk közbelép, és megakadályozza a gyilkosságot. A sejk amúgy a békességet osztja a népnek, de szegényt a film szereplői ritkán értik meg, reméljük a nézőközönség fogékonyabb rá, hisz valójában értük került a forgatókönyvbe. És ha már a szereplőkről van szó, nem feledkezhetünk el a gonosz, zsidó doktorról sem, aki az elejtett foglyok szerveit exportálja baráti országokba (USA, Izrael, Anglia). Valahogy így lesz teljes a kép, ilyenkor kell előráncigálni Bush amerikai elnök szavait és okos fejet vágva "elgondolkodni": most akkor ki is a gonosz valójában?
Valójában persze senki és mindenki, de ezt most hadd ne fejtsem ki, mert erről nálam sokkal okosabb emberek írtak már jóval terjedelmesebben. Inkább tegyük fel a kérdést: egyoldalú-e ez a film? A válasz: igen. Szabad a törököknek ilyen filmet készíteni? A válasz: miért ne? Valószínűsítem, hogy Törökország EU csatlakozási tárgyalásain nem fogják levetíteni a diplomatáknak a megegyezést elősegítendő, de azért hazudnánk magunknak, ha azt állítanánk, hogy a populáris amerikai filmekben egy csepp világnézeti PR sincs. De van, méghozzá pont annyi. Egy csepp. Ők már régóta csinálják, profik, kifinomultabb eszközökkel dolgoznak. És még mielőtt összeesküvés-elmélettel vádolnának, hozzáteszem: ösztönből dolgoznak. Vagyis úgy gondolják, igazuk van. És miért ne gondolhatnák úgy? Tényleg: a törökök miért ne gondolhatnák ugyanezt? Szerintem ez az alkotás egy reakció. Ezt a reakciót pedig érdemes megfigyelni, tanulmányozni. Elgondolkodni azon, hogy miért tekintették meg több millióan Törökországban, valamint azokban az országokban, ahol jelentős a török vagy moszlim kisebbség. Manapság állandóan a kultúrák harcáról meg azok egymást meg nem értéséről szól a fáma. Hát, tessék, itt van egy jelenség, amiből lehet tanulni. Nem feltétlenül magából a filmből, hanem abból, ki hogyan reagál rá. A reakciókból. Aztán csak reménykedni tud az ember, hogy egyszer majd az akcióért felelős emberek olyan döntést hoznak, amely kevesebb értetlenkedést és ellenérzést szül.
Szóval, noha egy vérbeli amerikai stílusban készült, de Amerikát kritizáló film kissé teszetoszának hathat is első hallásra, a fenti gondolatok piszkálgatása végett mindenképp érdemesnek tartom ezt a művet arra, hogy sokan jegyet váltsanak rá.
Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
