Magabiztos győzelem (Darvasi László: A titokzatos világválogatott)

foci, könyv, sport, 2006. december

Különös izgalom fog el, amikor hírét veszem, hogy egy neves írónak labdarúgással (is) foglalkozó könyve jelenik meg. Várakozással tekintek a mű elé, hiszen sokan bebizonyították már, hogy imádott sportágunkról felejthetetlen dolgokat lehet írni. Így tett korábban többek között Örkény István, Moldova György, Mándy Iván, Cserna-Szabó András, Esterházy Péter és még sokan mások, hazánk fiai és külföldiek egyaránt.

A fentiekből következően viszonylag rövid idő telt el Darvasi László kötetének megpillantása, megvásárlása és elolvasása között. Az első, amibe szó szerint beleütköztem, egy hatalmas adag szentimentalizmus volt – nekem pedig ettől már kisebb dózisban is fájni kezd a fejem. Sebaj, igyekezzünk figyelmen kívül hagyni, gondoltam, bár ez körülbelül olyan, mintha egy Paulo Coelho-regényt próbálnák elolvasni a hit, a vallás ignorálásával. Rendkívül érzékeny, szakszóval élve "háklis" olvasó lévén a másik súlyos akadálynál már meg is botlottam, és elgondolkoztam azon, hogy egyáltalán merjek-e írni erről a műről. Egy olyan műről, amelyben rendre helytelenül jelennek meg világhírű labdarúgók nevei (félreértés ne essék, a legrútabb hibák közé tartozik bárki becsületes nevét rosszul papírra vetni, de Raúl, Cristiano Ronaldo és a többiek esetében, ráadásul egy ilyen könyvben, ez bizony öngól, a csúnyábbik fajtából).

Mit csinál ilyenkor a lelkes, futballszerető olvasó? Természetesen olvas tovább, hiszen ahogy egy mérkőzés 90 percig, úgy egy könyv az utolsó oldalig tart, láttunk már csapatot 0-3-ról felállni, bizony. És itt is ez történik.

Végre elgondolkozhatunk tehát azon, miről is szól a kötet. Nos, természetesen a világról szól, a futballon át bemutatva, mert úgy könnyebben emészthető. Szegénység, gazdagság, háború, élet, halál, sár és csillogás, a föld pora és az ég kékje. Esterházy írja Utazás a tizenhatos mélyére című remekében: "A futball problémái a világ problémái." A világot Darvasi helyenként összeszedett, kerek történetekkel, néha innen-onnan hallott "forgácsokkal", helyenként pedig olyan események felelevenítésével írja le, amelyeket a helyszínen vagy televíziós közvetítésen keresztül magunk is láthattunk. Időskálája a lehető legszélesebb, a labdarúgás kezdeteitől napjainkig terjed. És figyeljük a meccset tovább: "Utazás közben pályát látni. Az élet nagy dolgai közül ez biztosan az egyik." Bent van! Aztán jönnek sorban a találatok, egymás után.

Darvasi László egy gólgazdag mérkőzésen végül magabiztosnak mondható győzelmet arat.

Megjelent a BIT magazin IV. évfolyamának 4. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Tíz évvel később
Hamis nosztalgiák verme
Fregoli főoldal