A lépcsőház hét pontja

humor, politika, 2007. október

Szentem a Fletónak mocskosul igaza van. Télleg. Monták a tévébe, miket akar, és teljesen egyetértek vele. Rendet kell vágni ebbe az országba!

Mondtam is a házmesternek, mert ő nagyon okos ember, főiskolán is tanított, meg aztán itt lakik a szomszédba, és hogy szombaton tökös hasét sütöttem bánatomban, neki vittem át, mert én úgy se eszem meg, a Béla meg felém se szagolt már két napja. S akkor már beszélgettünk, na. A házmester, az Antónia főiskolán is tanított, méghozzá biokémiát, s az komoly tudomány, nem holmi bölcsészlózung, így mondja. Szóval azt mondja Antónia, hogy ha annyira tetszik nekem a Hosszú ötlete – mert így hívja a Gyurcsányt: Hosszú, meg ha nevén szólítja, akkor Gyurcsányinak mondja, nagyon fura –, szóval ha annyira tetszik az ötlet, akkor csináljam meg én is a magam háztartási forradalmát, vagy mit. Szóval hogy én is csináljak magamnak hét tisztasági pontot, és igaza lehet, mert mocskos nagy disznóól van a lakásban. Ő azt mondja, egy egyedülálló nő, ha férjet akar fogni, adjon a lakására. De a hét tisztasági pont nem ezt jelenti, hanem azt, hogy hét lépésből álló akciótervet írok össze, ahogy a Gyurcsány, és azok szerint rakom rendbe az életemet. Szóval pénzügyeimet meg a pasizást. Én egy kicsit kételkedtem benne, de aztán csak sikerült összeállítanom. Na, szó se róla, az Antónia is segített benne. Itt van:

1. Átlátható konyhafinanaszírozást!
Ez kábé azt jelenti, hogy havonta két alkalommal kell letudnom a háztartási költekezések javát, mint számlabefizetés, takarítószerek, kaják, polcok, turmixgépek (anyám, abból is van már vagy négy!), meg ilyesmi, hogy tudatosítsam magamban, mennyi pénzt költök valójában.

2. Az esténként elszórt pénz legyen része a konyhafinanszírozásnak!
Mert folyton kicsúszik a zsebemből a pénz, egy kis vörösbor, egy kis fedáksári, aztán egyszercsak nincs. Ezeket is a konyhapénzbe kell számolni. Szó se róla, elég sokat iszom mostanában, de az még nem lenne baj, azt mondja az Antónia, hanem hogy inkább itthon igyak s aztán menjek kávéházakba meg össze-vissza, s különben se kávéházakba, mert ott mindenféle színészekkel ismerkedem csak össze, azok meg mind lumpok. Na, mondjuk ebben igaza is van.

3. Közeli ismerősök ne kaphassanak kölcsönpénzt.
Le kell számolnom azokkal a haverokkal, akik folyton kölcsönkérnek egy-két szál cigit meg egy ötszázast; pénzt ezentúl csak idegennek és kamatra adhatok. Koldusoknak se, sőt, főként nekik nem, mert azon meg aztán semmi hasznom nincs.

4. Meg kell alkossam a lépcsőház legszigorúbb összeférhetetlenségi szabályzatát.
Szóval hogy döntsem el végre, milyen pasast akarok, és célirányosan ismerkedjek. Soha többé szóba nem állok kopaszokkal, munkamániásokkal, reformátusokkal, szőrösfülűekkel meg ilyenekkel. Be se mutatkozni, menni tovább egyenesen a cél felé!

5. Vagyonosodási vizsgálat elrendelése minden pasasnál.
Ezen igazán nincs mit magyarázni.

6. Főállású feleség megteremtése legkésőbb 2010-re.
Van kábé két és fél évem, hogy bebiztosítsam magam a húspiacon. Máris lógnak a melleim, és ha így folytatom, a sok pasas közül egy telefonközpontos állás ölébe ülök majd. Egyet kell megtartanom, s abból kihozni mindent, ami benne van.

7. Udvarlói javadalmazások rendezése.
Szigorú rendszerrel kell szabályozni, hogy hanyadik randin és hány ital után mit szabad; ez a pasasoknak is jobb, mert tudják, mire számíthatnak, és nekem is, mert nem kell örökké azon lamentálnom, hogy most akkor felmenjek-e egy kávéra vagy se. Egy kávé ugyanis legfeljebb telefonszámcserére elég.

Antónia szerint ha ezeket mind betartom, végre sínen lesz az életem. Mondjuk azt nem tudom, hogy ha már kevesebbet költök meg fogok férjet, akkor mi jön, de Antónia azt mondja, ahhoz még túl fiatal vagyok, majd akkor ráérek fejlettebb, nyugati demokráciákat tanulmányozni. Ő most épp Nicolas Sarkozyről olvas.

Kapcsolódó írások

Mit szólsz hozzá?

Jééka

Jééka

Papp Réka Kinga igazán csodás, okos és szép. Ő a Kárpát Kommandó Rozibohóca, a Budapesti Panaszkórus karvezetője, az Egyedül Üdvözítő Médium riportere, a II. Anarchofeminista Internacionálé első titkára, rendes anarchista, utcai gerilla hölgy.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal