Reméljük a szegecs most megmarad
építészet, 2007. október
Öt éve járom a várost, eleinte csak Pestet. A közlekedési dugók, a bűz egyre elviselhetetlenebbek. A buszokon agyonnyom az embertömeg, a metrón elsodor. Idegölő a zaj, mind az autóké, mind az anyázó utasoké. A héten szokásos utamat tettem meg villamoson a BME-re, amikor hallom egy középkorú rendszerkedvelő férfi kurtizán szitkozódásait a kommunisták és Szabadság híd kapcsolatában. És ekkor feltörtek az emlékek: első sétám egy fiúval kéz a kézben a Duna felett, Konz Imre Szabadság című verse és az a fura zöld szín, amely egyben vonzott, de kissé taszított is. És ekkor jött az érzés: ki vagy Te, mi a történeted?
1896. október 4-én Ferenc József beüti azt a bizonyos ezüstszegecset a milleneumi ünnepségek keretében, és ezzel megnyitják Budapest legrövidebb hídját. A világ egyik legszebb háromnyílású, konzoltartós, rácsos vasszerkezetű hídjának titulált építmény kalandos életutat járt be. 1849-ben pályázatot írtak ki a Fővám téri illetve az Eskü téri hídra. Összesen 74 pályázat érkezett, 53 az Erzsébet hídra és 21 a Ferenc József hídra (Fővám téri/Szabadság híd). Az Erzsébet híd terve nyert, de a zöld híddal kezdtek, mert nem kellett a környék közlekedési úthálózatát radikálisan megváltoztatni. A II. díjazott Feketeházy János, a III. díjazott Totth Róbert volt. Feketeházy tervei alapján építették, melynek munkálatai 1894-ben kezdődtek. 1895-re elkészültek a pillérek és a hídfők. A két szélső nyílásba 609-609 tonna öntöttvas ellentömeget helyeztek, nehogy a Duna közepébe boruljon a híd. Egyedülálló technikája a Gerber-tartó alkalmazásában rejlik, miszerint a "folyó közepe felé benyúló szerkezetre alátámasztás nélkül befüggesztenek egy félszáz méteres önálló pályaelemet." A legjellegzetesebb része a mederpillérek feletti kapuzat a két turulmadárral és a régi magyar címerrel, amely soha nem került le az építményről. Fura mód, ahogy nézegettem Totth Róbert munkáját, megnyugodtam. Az a két vámszedőház egyáltalán nem illik Budapest világába, valahogy túlontúl… túl...
A villamosközlekedést, amely az utóbbi időben rókabarát volt 1898-ban indították meg. Először a mostani kocsisávokban haladtak a kis fapadosok, majd 1938-ban kerültek a híd közepére a jobb terhelés reményében. Aztán jött 1945, és német "barátaink" a Gellért Szállóból felrobbantották a hidat. Majd jöttek az oroszok, akik régi tankönyvek szerint felszabadítottak, csak az utat felejtették el haza, és 1946 nyarára közlekedhető állapotba hozták és felruházták a Szabadság névvel. Mikor mi, szegény gyarmatbirodalom (mint tavaszi kint tartózkodásom alatt megtudtam), már nem tudtuk elviselni ezt a nagy szeretetet, 56-os események címszóval elindítottunk egy láncolatot, melyben valami elveszett. Egy emlék, ereklye, amely már szép a távolság miatt. A F. J. gravírozott ezüstszegecset valaki a nagy kavarodásban kilopta. Természetesen a hiányt pótolták, bár nem ezüstből, és Dalmy Tibor, aki az esedékes karbantartási munkálatokat végezte, el is mesélte egy újságírónak a történteket, aki szépen megírta. A behelyezést követő másnap a szegecs a kis üvegtokjával egyetemben eltűnt. A második másolat jelen pillanatban is valahol a hídban van. Hogy hol? Ki tudja, reméljük, most megmarad.
Az elmúlt harminc-negyven évben nyugodt, mindennapos életét élte Szabadságunk egy-két felújítási munkálattal megszakítva (1965-68 illetve 1980). Emberek jártak-keltek rajta, döcögött a villamos, sokasodtak az autók, az éjszakai dajdajozók. 1994-ben elkezdett vizsgálódni a FŐMTERV Rt. a híd állapotának ügyében. A dolog szerencsére így tizenhárom év után eljutott odáig, hogy idén áprilisában elkezdték a felújításokat. Hozzá kell tennünk, a híd nem volt olyan rossz állapotban, várhattak volna még a munkálatokkal, de a 4-es metró építése miatt logikusabb volt az amúgy is lezárt szakaszon végrehajtani a felújítást.
Tehát, kedves polgárok, csak optimistán! Néhány hónapon belül visszakapjuk a hidunkat, amelyen megerősítik az acélszerkezetet, vasbetonpályát, kijavítják a pilléreket, hídfőket, az autóútpályát, villamospályát, járdát. A műemléki rekonstrukció keretében a hiányzó díszítőelemeket pótolják, visszahelyezik az eredetivel megegyező korlátokat a belső részekre (1946-ban távolították el) és a kandeláberek viaszállításával régi díszkivilágításában tündököl majd. Kicserélik a közműveket, amely négy vízvezetékből tevődik össze, és a Gellért hegyi tárolóba szállítja az ivóvizet, valamint kábelcserét is végeznek. Mindez 5 187 600 000 forintjába fog kerülni az adófizetőknek – úh, ez már lassan közhely! De megéri!
Forrás: Buza Péter Duna-hidak című könyve, illetve a Budapest Online vonatkozó cikke.
További fotók az építkezés kezdetéről és a hídról (Gáti fotó).
Az 1945-ös bombázás után
1896. október 4-én Ferenc József beüti azt a bizonyos ezüstszegecset a milleneumi ünnepségek keretében, és ezzel megnyitják Budapest legrövidebb hídját. A világ egyik legszebb háromnyílású, konzoltartós, rácsos vasszerkezetű hídjának titulált építmény kalandos életutat járt be. 1849-ben pályázatot írtak ki a Fővám téri illetve az Eskü téri hídra. Összesen 74 pályázat érkezett, 53 az Erzsébet hídra és 21 a Ferenc József hídra (Fővám téri/Szabadság híd). Az Erzsébet híd terve nyert, de a zöld híddal kezdtek, mert nem kellett a környék közlekedési úthálózatát radikálisan megváltoztatni. A II. díjazott Feketeházy János, a III. díjazott Totth Róbert volt. Feketeházy tervei alapján építették, melynek munkálatai 1894-ben kezdődtek. 1895-re elkészültek a pillérek és a hídfők. A két szélső nyílásba 609-609 tonna öntöttvas ellentömeget helyeztek, nehogy a Duna közepébe boruljon a híd. Egyedülálló technikája a Gerber-tartó alkalmazásában rejlik, miszerint a "folyó közepe felé benyúló szerkezetre alátámasztás nélkül befüggesztenek egy félszáz méteres önálló pályaelemet." A legjellegzetesebb része a mederpillérek feletti kapuzat a két turulmadárral és a régi magyar címerrel, amely soha nem került le az építményről. Fura mód, ahogy nézegettem Totth Róbert munkáját, megnyugodtam. Az a két vámszedőház egyáltalán nem illik Budapest világába, valahogy túlontúl… túl...
A villamosközlekedést, amely az utóbbi időben rókabarát volt 1898-ban indították meg. Először a mostani kocsisávokban haladtak a kis fapadosok, majd 1938-ban kerültek a híd közepére a jobb terhelés reményében. Aztán jött 1945, és német "barátaink" a Gellért Szállóból felrobbantották a hidat. Majd jöttek az oroszok, akik régi tankönyvek szerint felszabadítottak, csak az utat felejtették el haza, és 1946 nyarára közlekedhető állapotba hozták és felruházták a Szabadság névvel. Mikor mi, szegény gyarmatbirodalom (mint tavaszi kint tartózkodásom alatt megtudtam), már nem tudtuk elviselni ezt a nagy szeretetet, 56-os események címszóval elindítottunk egy láncolatot, melyben valami elveszett. Egy emlék, ereklye, amely már szép a távolság miatt. A F. J. gravírozott ezüstszegecset valaki a nagy kavarodásban kilopta. Természetesen a hiányt pótolták, bár nem ezüstből, és Dalmy Tibor, aki az esedékes karbantartási munkálatokat végezte, el is mesélte egy újságírónak a történteket, aki szépen megírta. A behelyezést követő másnap a szegecs a kis üvegtokjával egyetemben eltűnt. A második másolat jelen pillanatban is valahol a hídban van. Hogy hol? Ki tudja, reméljük, most megmarad.
Az elmúlt harminc-negyven évben nyugodt, mindennapos életét élte Szabadságunk egy-két felújítási munkálattal megszakítva (1965-68 illetve 1980). Emberek jártak-keltek rajta, döcögött a villamos, sokasodtak az autók, az éjszakai dajdajozók. 1994-ben elkezdett vizsgálódni a FŐMTERV Rt. a híd állapotának ügyében. A dolog szerencsére így tizenhárom év után eljutott odáig, hogy idén áprilisában elkezdték a felújításokat. Hozzá kell tennünk, a híd nem volt olyan rossz állapotban, várhattak volna még a munkálatokkal, de a 4-es metró építése miatt logikusabb volt az amúgy is lezárt szakaszon végrehajtani a felújítást.
Tehát, kedves polgárok, csak optimistán! Néhány hónapon belül visszakapjuk a hidunkat, amelyen megerősítik az acélszerkezetet, vasbetonpályát, kijavítják a pilléreket, hídfőket, az autóútpályát, villamospályát, járdát. A műemléki rekonstrukció keretében a hiányzó díszítőelemeket pótolják, visszahelyezik az eredetivel megegyező korlátokat a belső részekre (1946-ban távolították el) és a kandeláberek viaszállításával régi díszkivilágításában tündököl majd. Kicserélik a közműveket, amely négy vízvezetékből tevődik össze, és a Gellért hegyi tárolóba szállítja az ivóvizet, valamint kábelcserét is végeznek. Mindez 5 187 600 000 forintjába fog kerülni az adófizetőknek – úh, ez már lassan közhely! De megéri!
Forrás: Buza Péter Duna-hidak című könyve, illetve a Budapest Online vonatkozó cikke.
További fotók az építkezés kezdetéről és a hídról (Gáti fotó).
Ezt megosztom Facebook-on!
