Aki előtt még a Főnök is tiszteleg (We Shall Overcome: The Seeger Sessions)

amerikai, zene, 2006. május

Ha megkérdezhetnénk ma az összes korunkbeli hazai fiatalt, hogy vajon Pete Seeger vagy Bruce Springsteen neve cseng-e inkább ismerősen, szinte biztos, hogy az utóbbi kerülne ki győztesen a felmérésből. Bevallom, néhány hónappal ezelőttig nekem is inkább a "Főnök" neve jelentett volna fogódzót, aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy Pete Seeger sem kisebb legenda nála. Sőt!

Ami Springsteent illeti, 1973 óta jelenteti meg alkotásait a zenei piacon, válogatás- és koncertlemezeivel együtt a kiadott albumainak száma húsz fölött van. Számos toplistás sláger fűződik a nevéhez, de több komoly hangvételű lemezt is magáénak tudhat. Pete Seegert a tradicionális amerikai zene megújítójának és egyik legnagyobb alakjának tartják. Először az Almanac Singers nevű együttesben tűnt fel az 1940-es években, a következő évtized elején a Weaversben zenélt, a 60-as évektől kezdve aztán már saját névén adta ki alkotásait. Slágerlistán mindössze egy alkalommal szerepelt általa írt dal (Little Boxes), ám műveiben mindig megtalálható volt az üzenet azok számára, akik nyitott füllel jártak. Élharcos volt a munkás-, emberjogi, háborúellenes és környezetvédő mozgalmak küzdelmeiben, igazi ikonnak számít Amerikában.

Bruce Springsteen saját bevallása szerint 1997-ben ismerkedett meg mélyebben Pete Seeger munkásságával, amikor Jim Musselman, az Appleseed kiadó vezetője, felkérte őt egy dal feldolgozására a jövendő Seeger válogatáslemezükhöz. 2006-ra aztán Springsteen összehozott egy 13 zenészből álló együttest, és a már meglévő néhány dalt kiegészítve elkészítették a We Shall Overcome-ot, ami nagyszerű tisztelgés az idén 87 éves Seeger életműve előtt. Klasszikus country, blues és r&b hallható az albumon több mint egy órán keresztül. Aki nem érzi magát jártasnak e stílusokban, az is gyorsan meg fogja szeretni a lemezt, köszönhetően a könnyed, akusztikus hangzásnak, a "Főnök" príma hangjának és a dalok nagyszerűségének. Azt hiszem, a mi generációnk számára egy térben és időben távoli világot hoz nagyon közel ez az album.

Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 8. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Falcao

Falcao

Mindig érdemes odafigyelni, milyen filmeket néz és milyen zenéket hallgat Olejnik Árpád, mert ebben a két témakörben nagyon otthon van. Írni is szokott róla. Le sem tagadhatná lengyel származását, még szerencse, hogy nem is akarja...

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal