Kisebb és lükébb koromban azt hittem, a szociográfia (és egyáltalán, minden, amiben a roppant tudományosnak tetsző szocio-előtag szerepel) bizonyára száraz, érthetetlen adatokkal teli, unalmas műfaj. Természetesen orbitálisan suttyó nagyot tévedtem. Ez akkor esett le, amikor az egyik szemináriumra el kellett olvasni Nagy Lajos Kiskunhalom című zseniális szociográfiáját. A szociográfia olyan cucc, hogy van az íróembör, aki hall valami társadalmi jelenségről, és nem elégszik meg azzal, hogy alaposan utánajár a könyvtárakban a dolog hátterének, történetének, jogi és mindenféle szempontjainak, hanem utána odamegy, ahol az a bizonyos jelenség történik éppen, és megpróbálja megvizsgálni működésében. Aztán élvezetesen és tényszerűen megírja, amit tapasztalt. Nem elég hozzá az írói tehetség (viszont alapfeltétel), jó helyzetfelismerő készség, átlagon felüli kommunikációs képesség és bulldog-szívósság is kell. Kevés ilyen író van ma Magyarországon, Kun István közéjük tartozik.
Legújabb könyvének (Paloták a vadmacskásban) alcíme nem hiába ez: "Pillantás a munka alvilágára". Hogyan lehetséges az, hogy a magyar vidéken (közelebbről a Nyírségben) a tömeges munkanélküliségre utaló adatok ellenére gyárak néptelenednek el, és a vállalkozók nem képesek feltölteni munkaerővel üzemeiket? A kérdés jóval bonyolultabb annál, mint gondolnánk. Kun István igazi tényfeltáró író. Odamegy, megkérdezi a vállalatvezetőt, a polgármestert, a munkaügyi vezetőt, a munkást, a munkanélkülit, a romát, a nem romát, mindenkit, aki érintett. Nem hagyja lerázni magát. Autózik 130 kilométert, és ha nem jön össze a találkozó, nem engedik be, akkor autózik másnap is. Kidobják az ajtón, bemászik az ablakon. Félrevezetni sem hagyja magát. Nehéz is lenne, ugyanis szakértője a mezőgazdaságnak.
Sokkoló valóság tárul elénk, ahogy a szerző "felderítő útjait" követve nekünk is szép lassan összeáll a kép. A rendszer alaposan el van cseszve: belekényszeríti az emberek százezreit a feketemunkába. Ez nekik sem jó, hiszen, ha megöregednek, lebetegednek, semmiféle támogatásra nem számíthatnak, a társadalom bejelentetten dolgozó tagjai pedig fizethetik utánuk is a közterheket. Hogyan alakult ki mindez? Megtudhatjuk a könyvből. Sőt, még olyan, magamfajta városi srácnak újdonsággal bíró információkat is megszerezhetünk, mintegy mellékesen, hogy hogyan működik egy baromfifeldolgozó üzem, vagy például mit is csinálnak egészen pontosan a napszámosok.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
Legújabb könyvének (Paloták a vadmacskásban) alcíme nem hiába ez: "Pillantás a munka alvilágára". Hogyan lehetséges az, hogy a magyar vidéken (közelebbről a Nyírségben) a tömeges munkanélküliségre utaló adatok ellenére gyárak néptelenednek el, és a vállalkozók nem képesek feltölteni munkaerővel üzemeiket? A kérdés jóval bonyolultabb annál, mint gondolnánk. Kun István igazi tényfeltáró író. Odamegy, megkérdezi a vállalatvezetőt, a polgármestert, a munkaügyi vezetőt, a munkást, a munkanélkülit, a romát, a nem romát, mindenkit, aki érintett. Nem hagyja lerázni magát. Autózik 130 kilométert, és ha nem jön össze a találkozó, nem engedik be, akkor autózik másnap is. Kidobják az ajtón, bemászik az ablakon. Félrevezetni sem hagyja magát. Nehéz is lenne, ugyanis szakértője a mezőgazdaságnak.
Sokkoló valóság tárul elénk, ahogy a szerző "felderítő útjait" követve nekünk is szép lassan összeáll a kép. A rendszer alaposan el van cseszve: belekényszeríti az emberek százezreit a feketemunkába. Ez nekik sem jó, hiszen, ha megöregednek, lebetegednek, semmiféle támogatásra nem számíthatnak, a társadalom bejelentetten dolgozó tagjai pedig fizethetik utánuk is a közterheket. Hogyan alakult ki mindez? Megtudhatjuk a könyvből. Sőt, még olyan, magamfajta városi srácnak újdonsággal bíró információkat is megszerezhetünk, mintegy mellékesen, hogy hogyan működik egy baromfifeldolgozó üzem, vagy például mit is csinálnak egészen pontosan a napszámosok.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 7. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
