Gégekávé, sebleves (helyzetjelentés a magyar kórházviszonyokról)
hétköznapok, 2006. március
Mindenfelé a magyar egészségügy borzalmas állapotáról lehet olvasni. Ezen felbuzdulva gondoltam, direkt összeszedek valami jó kis befekvős nyavalyát, és betegségem álcája mögül kikémlelem a helyzetet.
Úgy kezdődik, hogy miután elvégzi az ember a szokásos vizsgálatokat, jelentkezik a "Betegfelvétel" nevezetű irodában. Ha történetesen a Bajcsy–Zsilinszky Kórházban teszi ezt, akkor a betegfelvételi iroda felé menet a roppant jó hangulatot árasztó "Elhunyt betegek ügyei" nevű ajtó mellett kell elhaladnia. Aztán megcsinálják a kis kartonját neki, és asszongyák, hogy na, most virtuálisan befekszel, egyébként menj haza, mert nincs szabad ágy, gyere vissza másnap reggel fél nyolcra. A delikvens valószínűleg ellentmondásos érzéssel távozik, egyrészt örül, hogy nem kell még befeküdnie, másrészt szentségel magában a hajnali kelés miatt. Az utóbbit helyesen is teszi: bemén az ember fél nyolcra, és kezdetét veszi a "nézés". Ez remek dolog: bemész a kórterembe, és egyből rádparancsolnak a gyévuskák, hogy öltözz pizsamába, mert utcai ruhában nem szabad illetned az ágyat. Tehát átöltözöl pizsamába, és természetesen befekszel az ágyba, mert azt úgy illik. A nézés igazándiból itt veszi kezdetét, eddig csak "pre-nézési fázisban" voltál. Elkezded nézni a falakat, aztán a plafont, aztán a szegényes bútorzatot, aztán a szobatársaidat, aztán az ágyneműdet, a lábadat, a kezedet. Egészen el lehet mélyíteni a nézés technikáját, és mivel nem ettél, és nem is ittál még aznap semmit, különösen jó elfoglaltság: három-négy óra múlva már konkrét csirkecombokat vizionálhatsz a párnád sarkába.
Aztán nagy nehezen elvisznek a műtőbe. Ez nem nagyobb egy szabvány spájznál, éppen csak elfér benne mindenki. Minden kicsit lepukkant, a háttérben szól a Sláger Rádió. Itt már csak egy félórás várakozást kell kifeküdnöd, aztán megjön a főorvos is. Eddig befektetőkkel kellett tárgyalnia a fennhatósága alá tartozó szárny felújításáról, és közben még át-átszalad az ambuláns rendelésre is, ahol szintén ő van. Tehát megvalósítja a tér-idő kontinuum szakadását azzal, hogy egyszerre három helyen dolgozik. Miután végeztek veled, és visszatoltak a kórterembe, leginkább nyugalomra és csendre vágynál. Szobatársaid is alszanak, és Mississippi-gőzöst megszégyenítő módon horkolnak, vagy éppen a fájdalomtól nyögnek. A fal felé fordulsz, de arra se jobb: a radiátor csöve hangszóróként hozza közel a füledhez a szomszédos gyermekosztályon torkaszakadtából üvöltő kisded orgánumát. Nagy nehezen elszunnyadnál, ekkor kivágódik az ajtó, vacsoraidő van. Járóbeteg-osztály lévén neked kell kimásznod a kajáért a folyosóra. Egy kerekes kocsiról adják a gyévuskák, aminek olyan hangja van amikor a kövezeten tolják, mintha éppen össze akarna dőlni a ház. Kimászol a kosztért (egy szelet kenyér, egy kétszer két centiméter átmérőjű vaj), vizslatod a kocsit, de tányért, evőeszközt hiába remélnél. A kocsin három, kényszermunkatábor-stílusú, fosbarna, hordószerű valami található, mindegyiken egy csap. A rajtuk olvasható feliratok láttán visszahőkölsz: "gégekávé", "gégetej", "gégetea". Minden mindegy alapon töltesz gyorsan egy kis gégeteát, mielőtt elvonszolná a néni a kocsit. Később, a "sebkávé" és a "sebleves" feliratok láttán döbbensz rá, hogy az egyébként állapotodhoz mérten finomnak érzett teát mégsem lógégéből, vagy valami ilyesmiből főzték, és nem okkult alkimisták markában van a kórház konyhája, a megnevezés az osztályra (orr-fül-gége, sebészet stb.) utal. Ezen mosolyogva, kissé nyugodtabban, immár az esti viziten is túl, ismét alváshoz készülődsz. Ekkor érkeznek, az éj leple alatt, a szerelők. Nekiállnak fúrni-faragni, kalapálni. Eddig nem tudtak dolgozni, mert este kilencig rendelés folyt a felújítandó helyiségekben. Őket követik a fennhangon anekdotázó takarítók. Amikor végre egy kis csönd lenne, újból végigtolják a kajáskocsit a folyosón – az órádra nézel: éjjel fél három. Innentől egy kis béke jön, éppen annyi, hogy a legjobb álmodból verjen ki reggel hatkor az éjszakás nővér az elmaradhatatlan lázméréssel. Ekkor már esélyed sincs aludni, hiszen hétkor, a reggeli vizittel kezdetét veszi a nyüzsgés. Hazaengedésed napján hajnalban még kivizsgál négyszemközt az orvosod, hogy odaadhasd neki kényelmesen a hálapénzt, amit egyébként meg is érdemel. Az aznapi reggelidet már a folyosón kell elfogyasztanod, mert szükség van az ágyadra: valaki más fogja átélni helyetted ugyanezt.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Úgy kezdődik, hogy miután elvégzi az ember a szokásos vizsgálatokat, jelentkezik a "Betegfelvétel" nevezetű irodában. Ha történetesen a Bajcsy–Zsilinszky Kórházban teszi ezt, akkor a betegfelvételi iroda felé menet a roppant jó hangulatot árasztó "Elhunyt betegek ügyei" nevű ajtó mellett kell elhaladnia. Aztán megcsinálják a kis kartonját neki, és asszongyák, hogy na, most virtuálisan befekszel, egyébként menj haza, mert nincs szabad ágy, gyere vissza másnap reggel fél nyolcra. A delikvens valószínűleg ellentmondásos érzéssel távozik, egyrészt örül, hogy nem kell még befeküdnie, másrészt szentségel magában a hajnali kelés miatt. Az utóbbit helyesen is teszi: bemén az ember fél nyolcra, és kezdetét veszi a "nézés". Ez remek dolog: bemész a kórterembe, és egyből rádparancsolnak a gyévuskák, hogy öltözz pizsamába, mert utcai ruhában nem szabad illetned az ágyat. Tehát átöltözöl pizsamába, és természetesen befekszel az ágyba, mert azt úgy illik. A nézés igazándiból itt veszi kezdetét, eddig csak "pre-nézési fázisban" voltál. Elkezded nézni a falakat, aztán a plafont, aztán a szegényes bútorzatot, aztán a szobatársaidat, aztán az ágyneműdet, a lábadat, a kezedet. Egészen el lehet mélyíteni a nézés technikáját, és mivel nem ettél, és nem is ittál még aznap semmit, különösen jó elfoglaltság: három-négy óra múlva már konkrét csirkecombokat vizionálhatsz a párnád sarkába.
Aztán nagy nehezen elvisznek a műtőbe. Ez nem nagyobb egy szabvány spájznál, éppen csak elfér benne mindenki. Minden kicsit lepukkant, a háttérben szól a Sláger Rádió. Itt már csak egy félórás várakozást kell kifeküdnöd, aztán megjön a főorvos is. Eddig befektetőkkel kellett tárgyalnia a fennhatósága alá tartozó szárny felújításáról, és közben még át-átszalad az ambuláns rendelésre is, ahol szintén ő van. Tehát megvalósítja a tér-idő kontinuum szakadását azzal, hogy egyszerre három helyen dolgozik. Miután végeztek veled, és visszatoltak a kórterembe, leginkább nyugalomra és csendre vágynál. Szobatársaid is alszanak, és Mississippi-gőzöst megszégyenítő módon horkolnak, vagy éppen a fájdalomtól nyögnek. A fal felé fordulsz, de arra se jobb: a radiátor csöve hangszóróként hozza közel a füledhez a szomszédos gyermekosztályon torkaszakadtából üvöltő kisded orgánumát. Nagy nehezen elszunnyadnál, ekkor kivágódik az ajtó, vacsoraidő van. Járóbeteg-osztály lévén neked kell kimásznod a kajáért a folyosóra. Egy kerekes kocsiról adják a gyévuskák, aminek olyan hangja van amikor a kövezeten tolják, mintha éppen össze akarna dőlni a ház. Kimászol a kosztért (egy szelet kenyér, egy kétszer két centiméter átmérőjű vaj), vizslatod a kocsit, de tányért, evőeszközt hiába remélnél. A kocsin három, kényszermunkatábor-stílusú, fosbarna, hordószerű valami található, mindegyiken egy csap. A rajtuk olvasható feliratok láttán visszahőkölsz: "gégekávé", "gégetej", "gégetea". Minden mindegy alapon töltesz gyorsan egy kis gégeteát, mielőtt elvonszolná a néni a kocsit. Később, a "sebkávé" és a "sebleves" feliratok láttán döbbensz rá, hogy az egyébként állapotodhoz mérten finomnak érzett teát mégsem lógégéből, vagy valami ilyesmiből főzték, és nem okkult alkimisták markában van a kórház konyhája, a megnevezés az osztályra (orr-fül-gége, sebészet stb.) utal. Ezen mosolyogva, kissé nyugodtabban, immár az esti viziten is túl, ismét alváshoz készülődsz. Ekkor érkeznek, az éj leple alatt, a szerelők. Nekiállnak fúrni-faragni, kalapálni. Eddig nem tudtak dolgozni, mert este kilencig rendelés folyt a felújítandó helyiségekben. Őket követik a fennhangon anekdotázó takarítók. Amikor végre egy kis csönd lenne, újból végigtolják a kajáskocsit a folyosón – az órádra nézel: éjjel fél három. Innentől egy kis béke jön, éppen annyi, hogy a legjobb álmodból verjen ki reggel hatkor az éjszakás nővér az elmaradhatatlan lázméréssel. Ekkor már esélyed sincs aludni, hiszen hétkor, a reggeli vizittel kezdetét veszi a nyüzsgés. Hazaengedésed napján hajnalban még kivizsgál négyszemközt az orvosod, hogy odaadhasd neki kényelmesen a hálapénzt, amit egyébként meg is érdemel. Az aznapi reggelidet már a folyosón kell elfogyasztanod, mert szükség van az ágyadra: valaki más fogja átélni helyetted ugyanezt.
Megjelent a BIT magazin III. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu
Ezt megosztom Facebook-on!
