2004. november

Eleven

hírek, IT, NSS, 2004. november

Az Apple Mac OS 10.4-es Tiger verziójában az egyes alkalmazásokba beépítették a minden eddiginél korszerűbb szülői felügyeleti lehetőséget.

Fél óra és amit a szexuálpszichológusok mondanak

párkapcsolat, szerelem, szex, 2004. november

"Fél óra" - mondta nekem a fiú - "Fél óra volt eddig a legrövidebb idő, ami a megismerkedés és a szex között eltelt.

Két szempontból

feminizmus, férfilét, párkapcsolat, színház, 2004. november

Már nem a család az első, hanem a munka, a karrier, és önmagunk. Egyenlő társadalomban élünk, sőt úgy érzem, ma egy nő több dolgot megtehet, több dolgot elérhet, mint egy férfi.

Cápamese

amerikai, animáció, film, mozi, 2004. november

A karaktereket egy-egy apró, tipikus vonás erejéig hozzáidomították szinkronszínészükhöz. Ez újabb ok, hogy az eredeti nyelven tekintsük meg az alkotást.

Könyvbe préselt világ

könyv, 2004. november

A könyvet nem kell feltétlenül egyben elolvasni. Az ember úgyis előbb végignézi a képeket, mert nem tudja megállni.

Nicola Conte: Other Directions

jazz, zene, 2004. november

Némelyik szám vokális, gyönyörű énekhanggal, mások pedig instrumentális darabok. Olyan trombitaszólók hangzanak el folyamatosan, melyekbe beleborzong az ember.

Egyszerűség története
Kik is azok a csángók?
http://www.madachypoker.hu/
http://www.ks.hu
A főoldalra