Na ne!!! (Kárpáti Andor: Kurvajó!)

könyv, 2004. március

Ez a manus vagy tud valamit, de azt nagyon, vagy csak azt hiszi. Az első tíz oldal után majdnem elhánytam magam. A szóhasználata nem tűr nyomdafestéket. Nem csak az alpári, amit a többi emberre mond, egykori társaira, ismerőseire; az lepett meg igazán, hogy önmagával szemben is ugyanezt a stílust követi.

Nem értem, miért kell így beszélnie? Azt hiszi, ez teszi naggyá? Szerintem nem. Csak csökkenti amúgy is hanyatlófélben lévő nyelvünket. Most persze azt kérdezitek: mit keres itt, miért ajánlom? A válasz nagyon egyszerű, de összetett. Egyrészt, a nagyérdemű harap az effajta stílusra. Ha nincs benne valami polgárpukkasztás, erotika, drog, nyomor, már nem is lehet eladni. Tehát a könyv hatalmas port kavart, jó kritikát kapott, és kíváncsi voltam rá. Másrészt – és ez itt a lényeg – kimond dolgokat, melyeket őelőtte még senki. Valós társadalomkritika húzódik szavai mögött. Pedagógiai kérdéseket feszeget, együttélési témákat, burkoltan kritizálja a vallási dogmákat. A nyugatot pedig nem egy elérhetetlen félistennek állítja be, ahol az élet könnyű és felhőtlen. Ezzel nem taszítja le Magyarországot, nem mond ránk kritikát. Háttérnek tekinti, ahová mindig visszatérhet. Biztos pontnak. És ami a legizgalmasabb, megmutatja, hogyan nő fel egy ember. S mikor felnőtt, hogyan gondolkodik, hogyan létezik mindennapos nyomott világában.

Miközben olvastam, az jutott eszembe, ha nem lenne ilyen durva a szóhasználata, az iskolai részeket akár Ottlik is írhatta volna. Egy normális iskolai léttel kezd, ahol ő testesíti meg a visszahúzódó szuperhőst. Kicsit gyermekded és naiv. De miért ne! Higgyük el neki! Majd bemutatja a bentlakásos iskola világát. De persze nem itthon, hiszen az itthoni dolgok már olyan snasszok. Bajorország. Egy magyar iskola. És jé!!! Ott sem különbek a diákok, mint itthon. Megtalálható a hierarchikus rendszer, a nagyok elsőbbrendűsége, a kíváncsisági vágy. De ami meglepett: a lányok. Hát szerintem nálunk ekkora szabadszelleműség még nincs.

A képi világa azonban lenyűgözött. Olyan metaforákat használ, néha olyan gazdagon fejezi ki magát, hogy ellensúlyozza a káromkodásait. Aztán felnő. Kikerül a világba, és bizony nem egy idilli képet fest életéről. Nők, szerelem, kőkemény meló. Egy igazi életművészt ismerhettünk meg, aki meri vállalni mindazt, ami a gondolataiban van. Ami az élete.

Kevesen vagyunk így a világban, hogy őszintén merünk beszélni az ügyvédünk és a pszichiáterünk jelenléte nélkül. Kellenek ezek a könyvek, mert az emberek bezárkóznak, nem engednek maguk köré senkit. Eltávolodunk egymástól. Ez a könyv megmutatja, bármi történik, bármi vesz körül minket, arról beszélni kell, mert az ember megfullad. Persze a kommunikációt mindenki más formában oldja meg.

Megjelent a BIT magazin I. évfolyamának 6. számában.
http://ikhok.elte.hu


Mit szólsz hozzá?

Feles

Feles

Tóth (vagy Roszival? ehh...) Kata imád színházba járni, de bölcsészként az olvasást sem veti meg. A szláv, azon belül is az orosz kultúra a szíve csücske. A KULT rovat lelkes vezetője. Hajszínének változásait követni nem egyszerű feladat.

húzd fel a cikket!

Köszönjük visszajelzésedet . . .
    Tíz évvel később
    Hamis nosztalgiák verme
    Fregoli főoldal